Bélyegen a Frakk, a macskák réme

A Süsü, a sárkány mesejáték-figurái után a Magyar Televízió egy másik ikonikus mesesorozata, a Frakk, a macskák réme ismert karakterei is bélyegre kerülnek. Frakk, ahogy Süsü is, több generáció gyerekkorát kísérte végig.

Az 1972-ben indult papírkivágásos animációs sorozat történetének megálmodója Bálint Ágnes volt, aki mellett többek között olyan szakemberek vettek részt az alkotómunkában, mint Várnai György, a figurák tervezője vagy Pethő Zsolt zeneszerző. A sorozat hőseinek a kor neves színészei kölcsönözték a hangjukat: Szabó Gyula (Frakk), Schubert Éva (Lukrécia), Váradi Hédi (Szerénke), valamint Pártos Erzsi (Irma néni), Rajz János (Károly bácsi az első két évadban) és Suka Sándor (Károly bácsi a második két évadban).

A Frakk, a macskák réme mese kedvenc karaktereit ábrázoló alkalmi bélyegblokkot november 4-én bocsátotta ki a Magyar Posta, az MTVA-val szoros együttműködésben. A bélyegkülönlegesség a négy évados mesesorozat főbb figuráit vonultatja fel. Látható rajta Károly bácsi szeretett magyar vizslájával, Frakk-kal, valamint a Frakk orra alá folyamatosan borsot törő macskák, Lukrécia és Szerénke gazdájukkal, Irma nénivel. Az alkalmi borítékon a rajzfilm egy mozgalmas jelenete látható.

Forrás: MTVA

 

„A bélyeg a posta ikonikus, legjellemzőbb terméke, és külön öröm, ha népszerű, sokak által ismert témák kerülnek bélyegképre” – mondta a Magyar Posta elnöke. Hegmanné Nemes Sára hozzátette:

„Frakk meséje az emberi jellemekkel felruházott állatszereplők mindennapi apró-cseprő konfliktusainak megoldására ad számos példát.

Mindezt világszínvonalú grafikai megoldással, kiváló szinkronszereplőkkel, kifinomult humorral tárja a nézők elé.”

A Mesehősök bélyegsorozat a Frakk után is folytatódik: a Magyar Posta jövőre is egy igen kedvelt mesét és annak szeretett hőseit tervezi megjeleníteni bélyegein. Az egyedi frakkos bélyegblokk Weisenburger István grafikusművész tervei alapján készült, 50 ezer példányban. A bélyeg megvásárolható a Filapostán, a filatéliai szakszolgálatokon, kijelölt postákon és a www.posta.hu-n. A bélyegkibocsátás alkalmából a Frakk, a macskák réme című animációs sorozat ismét látható az M2 Gyerekcsatornán és az MTVA Archívumában, az m3.hu oldalon.


(via MTVA)