Bemutatkoznak az óriásvidra-kölykök

A hazai állatkertek közül csak a Fővárosi Állat- és Növénykertben látható a Dél-Amerikában őshonos, veszélyeztetett óriásvidra. Sőt, még bővült is az itteni csapat, a legifjabb tagjait várhatóan a március közepi hosszú hétvégétől láthatja majd a nagyközönség, de addig is egy kisfilmen keresztül leshetünk be hozzájuk.

A március 12-től 15-ig tartó hétvégére sokféle programmal, látnivalóval, élménnyel készül az állatkert. Ekkor mutatkoznak majd be a nagyközönségnek az óriásvidra-kölykök is. Ezzel a Dél-Amerikában őshonos, veszélyeztetett állatfajjal 2014 óta foglalkoznak, elsőként és mindmáig egyedüliként a hazai állatkertek közül. Az érdekes, látványos és mozgékony állatok a kedvencek közé tartoznak, amihez bizonyára az is hozzájárul, hogy a főszezoni „Légy ott!" programsorozat egyik népszerű látnivalója az óriásvidrák látványetetése szokott lenni.

Kezdetben három nőstény állat volt a parkban (közülük ketten testvérek), majd az egyikük Argentínába utazott, ahol egy visszatelepítési program legelső résztvevője lett, a másik pedig a Madridi Állatkertbe került. Az utolsó példányhoz egy hím állat érkezett Madridból, az így összehozott tenyészpár, Cumana és Madidi kapcsolata a szó szoros értelmében szerelem volt első látásra.

A frigyből 2020 végén megszületett Bahia és Manú, öt hónappal ezelőtt pedig Cumana újabb kölyköknek adott életet, akiknek a neveléséből az egész család, még a nagytesók is kiveszik a részüket. Az alábbi kisfilmen a vidrák gondozói mesélnek a cukiságok mindennapjairól.

 

Az olyan ritkuló, veszélyeztetett fajoknál, mint amilyen az óriásvidra is, minden egyes állatkerti születésű kisállat világrajövetele újabb mérföldkő a faj megmentése érdekében folytatott természetvédelmi munkában. Ráadásul a Fővárosi Állatkert a természetes élőhelyükre való visszatelepítésüket is segíti, hiszen a már korábban említett, Argentínába utazott állat az ottani Iberá Nemzeti Park óriásvidra visszatelepítési programjának résztvevője lett.

További infókért klikk ide!