Rumini, Shrek, kuflik és egy szomjas troll – 10 színház új gyerekelőadásai

Árny- és marionettszínház, kesztyűsbábos vásári forgatag és musical ősbemutató, óvodás szakértők és tinédzsereknek készült színházi találkozás.

Egészen lenyűgöző mennyiségű és minőségű gyerekszínházi előadás közül válogathatunk – nemcsak Budapesten, hanem országszerte. Gyakorlatilag már az összes korosztálynak találunk produkciót a csecsemőtől a tinédzserig. (És akkor nem beszéltünk arról, hogy mennyi bábelőadás készül felnőtteknek, és elég nagy népszerűségnek örvend a családi musical is.) Egyre több a kortárs magyar ősbemutató, és van közöttük jó néhány igen progresszív rendezés is. Tíz hazai színház új gyerekelőadásait válogattuk össze.

Budapest Bábszínház

 

A Budapest Bábszínház az egyik legizgalmasabb társulat, és 

az évad második hónapjában már túl van három magyar szerző által írt darab bemutatóján.

Varró Dánieltől A szomjas trollal kezdték lakka szörppel, óratörpével és egy Kierkegaard nevű rákkal (na, itt a szülők sem unatkoznak, az biztos!), és mindezt Teszárek Csaba egyszemélyes előadásában. Különleges árnyszínházként láthatjuk Gimesi Dóra Hamupipőkéjét, Kuthy Ágnes rendezésében. Ezt a Grimm-mesét legutoljára 25 éve mutatták be a BB-ben. Mindenki legyen kufli! – erre biztat az igazgatónő Ellinger Edina, aki Dániel András népszerű meséjét állította színpadra. A Kolibri Színházban 2020 óta levehetetlen produkció az Egy kupac kufli, de a szegedi Kövér Béla Bábszínház műsorán is megtaláljuk – mégsem érzi konkurenciának a rendező, hiszen a gyerekek imádják ezeket a remek humorú és stílusú történeteket. Az is meglehetősen csábító, hogy a könyv formában még nem publikált, Hilda titokzatos virágáról szóló mese is megelevenedik a színpadon. Zenéjét az a Cseri Hanna írta, aki bábszínházi rendező, ennek az előadásnak a bábszínházi adaptációját is ő készítette, valamint a színházi zeneírás mellett saját szólóprojektjét is elindította cserihanna néven.

Bóbita Bábszínház (Pécs)

Forrás: Bóbita Bábszínház FB-oldal

 

Október eleje óta látható az Aranyszívű Juliska a pécsi bábszínházban, amelyet a teátrum igazgatója, Sramó Gábor rendezett. A bábelőadást – amelyet magyar népmese alapján bábszínpadra írt Papp Melinda – 4 éven felülieknek ajánlják. Nőhet-e arany káposzta a kerti káposzta magjából? Válhat-e arannyá az öreg szőlőtőkéből kinőtt vessző? Ezek mind előbb megeshetnek, mintsem Juliska egy jó szót kapjon mostohájától és a mostohatestvéreitől. Pedig az árva Juliskának aranyszíve van, és mindenkiről zokszó nélkül gondoskodik. Az előadást játssza: Szalai Barbara, Papp Melinda, Várnagy Kinga, Szabó Dalma.

Griff Bábszínház (Zalaegerszeg)

Forrás: Griff Bábszínház FB-oldal

 

Anna tükörképföldön a címe annak a regénynek, amelyet Vass Szandi írt Wéber Anikó művéből, és a Griff Bábszínház mutatott be a múlt héten. Annáról, a bátor kislányról szól a mese, aki megpróbál segíteni a munkanélkülivé vált apukájának. Tükörképföldre indul nemcsak azért, hogy megmentse a papáját, hanem szembeszállni saját legnagyobb félelmével: a sötét Köd Birodalommal. Mindehhez útközben remek barátokra is lel.

Az előadást Siflis Anna rendezte, Horváth Máté Zsolt, Szolnok Ágnes, Szilinyi Arnold és Vári Vivien játssza.

József Attila Színház (Budapest)

Forrás: József Attila Színház FB-oldal

 

A nagy zöld ogre jövő nyáron betör Angyalföldre, a Shrek, a musicalt mutatja be ugyanis a József Attila Színház Szente Vajk rendezésében.

A DreamWorks filmje és William Steig könyve alapján készülő produkcióban a címszerepet Ember Márk és Zöld Csaba játssza váltva, Fionát Tóth Angelika és Horváth Csenge alakítja, a Szamár szerepében Veréb Tamás és Blazsovszky Ákos látható, Farquaad nagyúrként pedig Fekete Gábor és Fila Balázs.

Kabóca Bábszínház (Veszprém)

Forrás: Kabóca Bábszínház FB-oldal


12 bemutatót tart az évadban a veszprémi bábszínház, ebből hármat októberben. Szombaton duplapremierje volt a társulatnak, mindkét darabot Markó Róbert írta, aki egy éve vette át a színház vezetését, és mindkettő látványáért Boráros Szilárd felelt. A szegény halász meg a túl sokra vágyó felesége marionettszínházi előadás, a rendező Boráros Milada, játssza Markó-Valentyik Anna és Horváth Márk. A Szélkötő kalamona – amelyet Markó Róbert állított színpadra – pedig paravános, kesztyűsbábos produkció vásári forgatagban, mozgásszínházi elemekkel, nép- és elektronikus zenével. A koreográfus a Kossuth-díjas Ladányi Andrea volt, a szereplők pedig Benkő Zsuzsanna, Czéh Dániel, Gidófalvi Imola, Inoka Péter és Zöldi Ákos e.h.

A Kabóca vadonatúj szolgáltatással is jelentkezik: a nézők tönkrement vagy tönkremenőfélben lévő játékait – ha tudja – megjavítja a színház nyugalmazott műhelyvezetője, Kerekes Péter és a színház műhelyesei. Októbertől májusig minden szombaton, a családi matinék előtt, után és alatt lehet leadni a Kabóca Játszóházban.

Kolibri Színház (Budapest)

Forrás: Kolibri Színház FB-oldal


Folytatódik Margit Auer nagy sikerű meseregénye a Kolibriben, az új előadás Mágikus állatok iskolája 2. – A kísértetfolyosó címmel látható, amelyet Horváth Péter színpadi adaptációja nyomán Novák János igazgató rendezett. A zenés előadás a kisiskolásoknak szól, a bemutató szombaton volt.

Még jó pár hónapot kell várni az Igen, igen, igen című előadásig, amelyet Vidovszky György állít színpadra, akinek a neve garancia, hogy igen-igen-igen kiváló ifjúsági előadást láthatunk majd februártól. A darab, amelynek alapja Eleanor Bishop és Karin McCracken Yes Yes Yes című kortárs színdarabja, részben vallomás, részben dokumentumfilm, részben nyílt beszélgetés, egy tinédzsereknek készült színházi találkozás.

Az egészséges kapcsolatok, a vágy, a beleegyezés göcsörtös és szükséges témáit járja körül.

Madách Színház (Budapest)

Forrás: Madách Színház FB-oldal

 

Zenés mesejátékra készül a Madách Színház, Csukás István művét, a Gyalogcsillagot állítja színpadra Vaszilenko Eugenia, akinek ez az első rendezése, és több mint 10 éve dolgozik a színház igazgatója, Szirtes Tamás rendező munkatársaként. Az őszinte barátságról szóló mese főszerepeit, Fecskefiút és Rózsalányt Kerényi Miklós Máté és Békefi Viktória játssza. A premier december 7-én lesz.

Magyar Színház (Budapest)

Forrás: Magyar Színház FB-oldal

 

A Rumini Ferrit-szigeten nagy siker volt a Magyar Színházban, 2011-ben mutatták be, és tíz évig műsoron volt. Októbertől új rendezésben visszaköltözött a Hevesi Sándor térre Berg Judit története, valamint figurái, Rumini, Csincsili, Negró és a többiek. A címszereplő Soltész Bözse, a rendező Korda Bonifác e.h.

A Magyar Színház egy ősbemutatót is tartogat a musicalrajongóknak decemberben.

Mark Twain művéből, a Koldus és királyfiból komponált zenés darabot Tolcsvay László és Müller Péter Sziámi,

aki az előadás rendezőjével, Nagy Viktorral, a színház igazgatójával már több produkción dolgozott együtt, például a Mária evangéliuma című rockoperán és az Isten pénze című musicalen, sőt, Tolcsvay írta a zenéjét a Doctor Herz nek is, amelyet szintén Nagy Viktor rendezett. A Magyar Színház előadásában játszik majd – többek mellett – Mészáros Árpád Zsolt, Haumann Máté, Ember Márk, Fülöp Kristóf és Trokán Anna.


Vaskakas Bábszínház (Győr)

Forrás: Vaskakas Bábszínház FB-oldal

 

Ki ne ismerné Lázár Ervin legnépszerűbb mesekönyvét, a Négyszögletű Kerek Erdőt? A győri színház Dömdödöm címűt választotta ki az elbeszélések közül, azt, amely a költői versenyről szól. Az októbertől látható produkció dramaturgja és rendezője Pass Andrea, Bruckner Szigfridet a színház igazgatója, Kocsis Rozi alakítja, Dömdödömként pedig Rab Vikit láthatjuk.

Vojtina Bábszínház (Debrecen)

Róbert Júlia meséjét, Az őzike, akit Szerelemnek hívnak – Utazás a gyerekek földjére címűt október 25-től láthatják az érdeklődők. Az előadás, amelyet Láposi Terka rendez, a szabad játékokról szól, az ovisok titkos játékvilágáról.

Érdekessége, hogy az országban óvónők videó- és hangfelvételeken, fotókon és szöveges leírásokban rögzítették a gyermekek szabad játékát, ahogy alkotnak vagy kérdésekre válaszolnak.

Ezek a dokumentumok adták az előadás szöveges alapjait. A szövegkönyv megírásakor a gyerekek mondatain, szóhasználatán nem változtattak az alkotók, akik azt ígérik: igyekeznek megteremteni azt a fantáziavilágot, amely a gyermekek képzeletében játszódik le. A szereplők: Cserkó Evelin, Magi Krisztina és Vadászi Tamara, zenei közreműködő: Czapp Ferenc.