10 dolog, amit nem tudtál a ma 44 éves Penelope Cruzról

18 évesen egy csapásra szexikonná vált egy spanyol művészfilmmel, aminek a forgatásán először találkozott a leendő férjével, Javier Bardemmel. Azóta mind a ketten Oscar-díjas színészek lettek, ami korábban egyetlen honfitársuknak sem sikerült.

1. Bár a szülei egyszerű madridi munkások voltak, és a távoli ismerősök között sem akadt egyetlen művész sem, már gyerekkorában arról álmodott, hogy színésznő vagy táncosnő lesz belőle. “Arra vágytam, hogy olyan munkám legyen, amit szeretek, és csak azt kívántam, hogy meg tudjak ebből élni. Ha akkor valaki mutatott volna egy képet, hogy ez én leszek majd egy Oscar-díjjal a kezemben, az olyan lett volna, mintha közölték volna, hogy egyszer eljutok a Holdra.”

 

2. Komoly táncos előképzést kapott, kilenc évig tanult klasszikus balettot, és egyéni képzésre is járt híres tánctanárokhoz, de végül a színészet mellett döntött. A tánctudását csak párszor villantotta meg filmben, a 2009-es Kilenc című noirban egy erotikus sztriptízt adott elő, a Karácsony című drámában pedig Paul Walkernek lejtett egy szexi salsát.

 

3. Gyerekkorában kapott egy videómagnót a szüleitől, és azonnal beszippantotta a filmek világa. Egymás után fedezte fel Billy Wildert, Marilyn Monroe-t, Sophia Lorent, Pasolinit, és amíg a többi gyerek kinn játszott, ő ki se bújt a szobájából. 14 évesen látta a moziban Almodóvar Kötözz meg, és ölelj! című filmjét, amiben a rendező rátalált a nagy spanyol dívára, Victoria Abrilra. Ekkor határozta el, hogy szerez magának egy ügynököt, és színész lesz. “Tudtam, hogy egy nap találkozni szeretnék ezzel az emberrel, hogy köszönetet mondjak neki, és azt is, hogy nagyon szeretnék vele dolgozni.”

 

4. A férjével és a gyereke apjával, Javier Bardemmel rögtön az első filmje, a Sonka, sonka forgatásán találkozott 18 évesen. Ebben Bardem játszotta a helyi csődört, akiért a ledér Penelope Cruz dobja a gazdag fiúját. A színésznő egyszer azt mesélte, hogy a forgatás végén sírt, mert attól félt, hogy ezután a szexi belépő után talán nem folytatódik a filmes karrierje, és soha többé nem találkozik azokkal, akikkel együtt dolgozott, köztük Bardemmel. A színész pedig egy magazinnak azt nyilatkozta, hogy már azon a forgatáson izzott közöttük a levegő, ami látszik is a filmen. “Egy nap majd ezt is meg kell mutatnunk a gyerekeinknek, és elmondhatjuk nekik, hogy ennek köszönhető, hogy ti itt vagytok.”

 

 

5. Végül még húszéves sem volt, mikor maga Pedro Almodóvar kereste meg, hogy gratuláljon a filmjeihez. Először oda sem akart menni a telefonhoz, mert azt hitte, csak viccelődnek vele, annyira rajongott a rendezőért.

 

6. Elsőként a rendező Kika című filmjének a meghallgatására ment el, de ott túl fiatal lett volna a szerepre, viszont Almodóvár akkor megígérte neki, hogy ír neki egy testhezálló szerepet. Az Eleven hús főszerepéhez sem volt még elég érett, ezért direkt neki írta meg a film kezdőjelenetét, amiben a prostituált a buszon szüli meg a fiát. Almodóvar azt mondja, hogy ez a kedvenc jelenete az egész életművéből, és később emiatt ajánlotta fel Penelopé Cruznak az első amerikai szerepét Stephen Frears a Hi-Lo Country című romantikus westernben.

 

7. Ő a második spanyol színész, akit Oscarra jelöltek, csak a férje, Javier Bardem előzte meg ebben. Végül több jelölés után Bardem 2007-ben kapta meg a díjat a Nem vénnek való vidékért, és rá egy évre Penelope Cruz is hazavihette az Oscart a Vicky Christina Barcelonáért, amiben mindketten játszottak.

 

8. Hét hónapos terhes volt a fiával, mikor befejezték A Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vizeken forgatását. Ha ennek tudatában nézzük a filmet, akkor feltűnő, milyen sok kameraállásból nem látszik a hasa, vagy ha mégis, akkor vastag öv takarja.


 

9. Az idei Cannes-i Filmfesztiválon mutatják be május elején a híres iráni rendező, Asghar Farhadi új filmjét, amiben újra együtt szerepel Javier Bardemmel. Egy családot alakítanak, akik Madridba utaznak, a feleség szülővárosába, ahol megrázó titkok kerülnek a felszínre. Tavaly a Pablo Escobarról szóló filmben játszottak együtt, amiben Bardem játszotta a drogbárót, Penelope Cruz pedig az újságírónőt, aki a szeretője lett.

10. 2016-ban jött ki a Mama című film, aminek nemcsak főszereplője, de az egyik producere is. Egy tanárnőt játszik, akinek daganatot találnak a mellében, miközben egyébként is romokban hever az élete. Ennek ellenére a Mama egyáltalán nem egy sötét, depressziós film, épp ellenkezőleg. “Nagyon büszke vagyok erre a filmre. Producerként is dolgoztam benne, de elég kevesen látták. Akkor ez egy sikertelen film? Számomra egyáltalán nem, sokkal büszkébb vagyok rá, mint sok olyan filmemre, amik hatalmas bevételt hoztak, vagy sorra jelentek meg róluk a pozitív kritikák.”


Forrás: IMDb, Esquire