A detektívtörténetek középpontjában mindig egy olyan figura áll, akinek gondolkodása (és gyakran viselkedése is) eltér az átlagostól: így képes olyan összefüggéseket, nyomokat is meglátni, amiket más nem. A televíziós krimisorozatok gyakran azonos sémát követnek, de akad néhány kifejezetten egyedi darab, ami valami újat, valami meglepőt, valami emlékezetest hozott, és nagy hatással volt a műfaj a későbbi darabjaira. Következzen nyolc tévés krimi, ami alapjaiban forgatta fel a zsánert.

Columbo (1971 – 1978; 1989-2003)

A hetvenes években indult széria két szokatlan fordulattal is élt, és elsősorban ezeknek köszönheti népszerűségét. Az egyik, hogy nem a „ki tette?” kérdés mentén épült fel a dramaturgia, hiszen minden epizód azzal indult, hogy a tévénéző látta, hogy ki követte el a gyilkosságot.

Az igazi kérdés az volt, hogy min fog elbukni a gyilkos, mi az, ami feltűnik a nyomozónak.

És itt jön be a másik elem, a detektív személye: a Peter Falk által alakított Columbo hadnagy látszólag feledékeny, szétszórt, igazi málészájú figura, akiben egy zseniális megfigyelő rejtőzik. A karakter nem csak azzal lett népszerű, hogy a kinézetével és viselkedésével mindenkit megtévesztett, hanem azáltal is, hogy megmutatta: egy zseniális nyomozó lehet szerény is.

Kojak (1973 – 1978)

Theo Kojak (Telly Savalas) egyértelműen az attribútumaival hódította meg a tévénézőket: a mindig elegáns, kopasz nyomozó szájában a kemény zsaruktól megszokott cigaretta helyett nyalóka lógott. De nem ez volt az egyetlen, különleges tulajdonsága a sorozatnak: Kojak New York utcáin és sikátoraiban üldözte a bűnt, gyakran maffiózók és korrupt üzletemberek kerültek az útjába, szóval igazi kemény krimiről beszélünk, ami egyúttal a hetvenes évek egyik legrealistább nyomozós sorozata is volt.

Dicsérték a komor hangulatát, a bűnügyi helyszínek hiteles ábrázolását és a bűnüldözés ritkábban ábrázolt oldalának bemutatását is.

Savalas ráadásul olyan mélységet adott a figurának, ami a később a többdimenziós nyomozókaraktereknek is utat mutatott. A széria nálunk annyira népszerű volt, hogy 1980-ban elkészült egy magyar változat is, a Kojak Budapesten – ebben Inke László alakította a címszereplőt (az eredeti szinkronban ő adta a hangját Kojaknek), és egy vérbeli filmszatíráról beszélünk.

Magnum (1980 – 1988)

A laza és szabad szellemű nyomozó, Thomas Magnum (Tom Selleck) Hawaii szigetén másodállásban ered a bűn nyomába – de mivel igen jól megy neki a luxuskörülmények közt, csak olyan ügyeket vállal, amik érdeklik is. A sorozat talán legemlékezetesebb motívuma Selleck bajuszkölteménye, de

ami igazán kiemelte a szériát a nyolcvanas években a többi közül, az az egzotikus helyszín, a veszélyes bűnözők és az ellenállhatatlanan bájjal megáldott nyomozó – pontosabban ennek a háromnak a kombinációja.

A Magnum egyszerre szórakoztató és izgalmas, Selleck pedig pályája meghatározó szerepeként formálja meg a lázadó detektívet.

Gyilkos sorok (1984 – 1996)

Rögtön azzal kezdeném, hogy létezik egy kétrészes epizód, amiben Thomas Magnum találkozik Jessica Fletcherrel, az Angela Lansbury által alakított krimiíróval, aki ha épp nem a konyhában veri az írógépet, rejtélyes bűnügyeket old meg. A Maine állambeli kisvároskában, Cabot Cave-ben élő írónőt mindenütt megtalálják a rejtélyek, bárhová is megy: és ami igazán fontos, hogy ezek mindig jól kidolgozott, rafinált rejtélyek, amiknek öröm látni a megoldását. Ez mondjuk alap – lenne – a krimisorozatoknál, de nem csak ezért jelentős a Gyilkos sorok.

Jessica személyében egy kreatív, okos, egyedülálló és független nőt ismerhettek meg a tévénézők.

Ez is érdekelhet

8 film, amiről talán nem is sejtetted, hogy Agatha Christie ihlette

Wes Craven, Tarantino és Shyamalan is előszeretettel használta a krimi királynőjének fordulatait.

Lássuk!

Poirot (1989 – 2013)

Agatha Christie népszerű nyomozója, a „tojásfejű” kis belga, aki a „kis szürke sejtjeinek” segítségével oldja a meg rejtélyeket, David Suchet megformálásában vált halhatatlanná a televízióban. A „krimi királynőjének” regényeiből és novelláiból készült adaptációkban

Hercule Poirot olyan hűen elevenedik meg előttünk, hogy szinte el sem lehet képzelni másként, mint ahogy Suchet játssza.

Alapossága, piperkőc precizitása, tipegő járása és hiúsága mellett olyan ritka elmével rendelkezik, amivel a környezetében – de elmondása szerint az egész világon – senki. De nem csak a karakter, a történelmi kor is szinte tapintható körülötte.

Twin Peaks (1990 – 1991; 2017)

David Lynch és Mark Frost kultikus sorozata valójában az egész televíziós sorozatkultúrát megreformálta, de természetesen ezen belül a krimisorozatokat is. A központi rejtély – legalábbis a sorozat elején – az azóta szintén kultikussá vált kérdés:

„Ki ölte meg Laura Palmert?”

Ám ahogy a címbeli kisvárosba érkező FBI-ügynök, Dale Cooper (Kyle MacLachlan) egyre mélyebbre ássa magát a rejtélyben és Twin Peaks lakóinak életében, egy sötét, misztikus világ tárul fel előtte. A sorozat számtan műfaji elemet gyúr össze a krimitől a horroron és a vígjátékon át egészen a szappanoperáig, olyan ügyességgel, hogy mindez egy mégis működő és egyedi masszává áll össze.

Monk – Flúgos nyomozó (2002 – 2009)

Azután, hogy a Twin Peaks bevezette a műfajok vegyítését, egyre bátrabbak lettek a sorozatok: a Monk tulajdonképpen a krimi, a komédia és a dráma keveréke. Főszereplője, Adrian Monk (Tony Shalhoub emlékezetes alakításában) a San Franciscó-i rendőrség egyik legjobb nyomozója volt, ám egy traumatikus esemény miatt ott kellett hagynia a munkáját. Mindez számtalan fóbiát hozott magával, ám Monk rájött, egy kifejezetten hasznos képességnek is birtokába került:

ritka alapos megfigyelő és következtető készséggel rendelkezik.

Civil konzultánsként segíti a rendőrség munkáját, és bár kifejezetten idegesítő figura, a zsenialitása felülírja ezt. Ugyanakkor hiába komikusak Monk frusztrációi, mivel tudjuk, hogy egy tragédiából erednek, kifejezett sötét tónust kapnak.

Sherlock (2010 – 2017)

Többféleképpen is megjelent már a tévében Arthur Conan Doyle magándetektívje – Jeremy Brett például kifejezetten zseniális volt a szerepben –, ám listánkra a BBC-féle modern feldolgozás került fel, ami egy csapásra ismertté tette Benedict Cumberbatch nevét. A széria a mai Londonba helyzete át a deduktív detektív történeteit, mégpedig kifejezetten egyedi módon: az egyes – amúgy másfél órás – epizódok látszólag egy-egy eredeti Sherlock Holmes-történet adaptációi, ám az alkotók, Steven Moffat és Mark Gatiss

olyan rafináltan írták át a sztorikat, hogy akik ismerik, még azoknak is tartogat meglepést.

De olyan szinten, hogy sokszor még a nyomok is másra futnak ki, szóval hiába kapunk a fejünkhöz, hogy „ó, hát én ezt ismerem, tudom, mire utal!”, itt úgyis más jelentése lesz. Amellett, hogy Cumberbatch egy életre beleírta a nevét a holmesianus hagyományokba, a széria nagy erénye, hogy megmutatta: így érdemes modern környezetbe adaptálni egy klasszikust.

(via Movieweb)