8 színész, aki a halála után aratta a legnagyobb sikerét

Túl korán és túl hirtelen mentek el, az utolsó filmjük pedig emlékeztet rá, hogy mit vesztettünk.

Ha egy színész idejekorán meghal, és nem éri meg a filmje bemutatóját, utólag hajlamosabbak vagyunk felértékelni a teljesítményét szentimentális okokból. Most nem ilyen példák következnek, hanem olyan esetek, amikor az adott színész valóban élete egyik legjobb alakításával búcsúzott a mozivászontól.

 

Raúl Juliá - Street Fighter – Harc a végsőkig

Forrás: InterCom

 

A szerep: A kultikus Street Fighter videójáték 1994-es adaptációjában Raul Juliá alakította M. Bisont, a drogbáróból lett tábornokot, a játék egyik főgonoszát, aki túszul ejti az ENSZ segélyszervezetének munkatársait. 

Mi történt? 1993-ban gyomorrákot diagnosztizáltak nála, a betegség szövődményei miatt 1994 októberében agyvérzést kapott otthonában, kómába esett és többé nem tért magához. A film premierjét már nem élhette meg, két hónappal korábban hunyt el.

Az alakítás: A Street Fightert valószínűleg még a játék legnagyobb rajongói sem sorolják a filmművészet csúcsteljesítményei közé, de ha van valami, amiért máig emlékszünk rá, az Juliá alakítása, aki 110%-os odaadással alakítja a főgonoszt. Egyrészt valóban fenyegető a karaktere, nem komolytalankodja el, mégis visz bele egy kis iróniát is, jelezve, hogy ez a film azért mégsem egy magasművészeti produkció. Ha a filmet nem is, az ő játékát dicsérték a kritikusok, posztumusz jelölést is kapott a legjobb férfi mellékszereplőnek járó Saturn-díjra. Nem is kérdés, hogy az Addams Family Gomeze mellett ez a legikonikusabb alakítása.


Heath LedgerA sötét lovag

Forrás: InterCom

A szerep: Joker, a legendás képregénygonosz.

Mi történt? Ledger 2008 januárjában, hat hónappal A sötét lovag bemutatója előtt kábítószer-túladagolásban meghalt. A toxikológiai jelentés több vényköteles gyógyszert mutatott ki a szervezetében, köztük oxikodont.

Az alakítás: Christopher Nolanen kívül nem sokan hittek benne, hogy a romantikus filmek sztárjaként ismert Ledger nyomdokába tud lépni a legendás Jack Nicholsonnak, Joker előző megformálójának, de minden várakozást túlszárnyalt. Az ő alakításának zsenialitása abban rejlik, hogy egy képregényesen elrajzolt karaktert nagyon is valóságos módon fenyegetőnek éreztet. A smink nála nem olcsó külsőség, mint később Jared Letónál, csak fokozza azt, ami a személyiségében eleve benne van. Amikor az alakításért posztumusz Oscar-díjat kapott ezért sem érezhette senki úgy, hogy az Akadémia csak gesztust gyakorolt volna.


Chadwick Boseman - Ma Rainey: A blues nagyasszonya (2020)

Forrás: Netflix

A szerep: Levee Green elképesztően tehetséges trombitás Ma Rainey énekesnő zenekarában. Saját szerzeményeket ír, abban a reményben, hogy egy nap egyedül is kiállhat a reflektorfénybe. Kicsit lenézi a társait, akik beérik azzal, hogy újra és újra ugyanazokat a számokat adják elő. A veterán kísérőzenészek viszont őt nem értik, igyekeznek jó útra terelni, de szép lassan kiderül, a srácnak minden oka megvan arra, hogy ne fojtsa magába az indulatait.

Mi történt? Mindenkit sokkolt Chadwick Boseman halálának híre 2020 augusztusában. Titkolta, hogy vastagbélrákban szenved, még a Ma Rainey forgatásán sem árulta el a kollégáinak.

Az alakítás: Boseman legikonikusabb szerepe a Fekete Párduc az MCU-ban (már ezt a karaktert is betegen alakította), de a legnagyobbat talán itt alakítja. Nem véletlenül érdemelte ki a legjobb színészi Oscar-jelölést a filmért, bebizonyítva, hogy egy drámai történetben ugyanolyan jól tud teljesíteni, mint egy szuperhősös akciómoziban.


Brandon LeeA holló

Forrás: InterCom

 

A szerep: Alex Proyas képregény-adaptációjában Brandon Lee alakítja Eric Dravent, a rockzenészt, akit menyasszonyával együtt meggyilkolnak. Egy varjú támasztja fel, majd alteregója formájában bosszút áll a gyilkoson.

Mi történt? Lee egy nem megfelelően hatástalanított és megtöltött kellékpisztoly okozta balesetben hasi sérülést szenvedett, és később a kórházban elhunyt. Mivel már csak nyolc nap lett volna hátra a forgatásból, Lee menyasszonya, Eliza Hutton, és az édesanyja, Linda Lee Cadwell is beleegyeztek Alex Proyas rendező döntésébe, hogy a tragédia miatt ne álljon le a munka, fejezzék be a filmet az eredeti terv szerint, a színész kaszkadőrdublőre - a később a John Wick-szériát jegyző - Chad Stahelski közreműködésével.

Az alakítás: A film talán a színész halála nélkül is kultfilmmé válhatott volna, mert Lee alakításából óriási karizma és intenzitás sugárzik. Bár leginkább "Bruce Lee fiaként" volt ismert, lenyűgöző alakításának köszönhetően saját jogán is akcióhőssé válhatott volna.


James Dean - Haragban a világgal

Forrás: InterCom

 

A szerep: Jim Stark sok minden: tinédzser, bajkeverő, fiatalkorú bűnöző és érzékeny lélek. Egy új városba költözik az újrakezdés reményében, de csak még több bajba kerül, miután megkedveli a helyi keményfiú barátnőjét.

Mi történt? 1955 szeptemberében Dean a Porschéjával száguldozva egy másik autónak ütközött. Utasa és a másik sofőr megsérült, Dean meghalt. Mindössze 24 éves volt.

Az alakítás: Dean mindössze három filmet forgatott, de ez a legikonikusabb szerepe. Úgy testesíti meg Jim vagányságát, hogy közben megmutatja a karakterben rejlő sebezhetőséget is. Fantasztikus alakítás, mert az elején azt hisszük, hogy már kiismertük Jimet, csakhogy a film előrehaladtával újabb és újabb oldalát fedezzük fel. A Haragban a világgal mindössze egy hónappal a sztár halála után jött ki, de nem ez az egyetlen posztumusz filmje, az 1956-os Óriásért Oscarra is jelölték.


John Cazale - A szarvasvadász

John Cazale, Chuck Aspegren, Robert De Niro, John Savage, és Christopher Walken (Forrás: Universal / Gerry Images)

 

A szerep: Michael Cimino klasszikusában Cazale egy nyugat-pennsylvaniai acélmunkást alakít. Több barátját elküldik harcolni a vietnámi háborúba, míg ő itthon marad, de később így sem tudja elkerülni a tragikus véget.

Mi történt? Cazale-t tüdőrákkal diagnosztizálták, amikor A szarvasvadász forgatása megkezdődött. A stúdió le akarta cserélni, de a társszereplő Robert De Niro felajánlotta, hogy személyesen fizeti barátja orvosi biztosítását. Az összes jelenetét előbb vették fel, hogy alkalmazkodjanak az előrehaladó betegségéhez. 1978 márciusában halt meg, nem sokkal a forgatás befejezése után.

Az alakítás: Cazale karakterének nagy szerepe van a főszereplők közötti központi dinamika megteremtésében. A film azért működik, mert elhisszük, hogy a szereplők (és a színészek) barátok, így amikor látjuk, hogy Vietnám milyen hatással volt rájuk, erősen érezhető, ahogy megváltozik a barátságuk. Cazale annyira hiteles, és olyan természetes alakítást nyújt, hogy könnyű elfelejteni, hogy színészi játékot látunk.

Érdekesség: Cazale mindössze hat évet töltött Hollywoodban, viszont olyan ragyogó tehetség volt, hogy mind az öt nagyjátékfilm, amiben feltűnt (azaz A keresztapa, a Magánbeszélgetés, A keresztapa II., a Kánikulai délután és A szarvasvadász), Oscar-jelölést érdemelt a legjobb film kategóriájában (A keresztapa-filmek és A szarvasvadász meg is nyerte a díjat).


Anton Yelchin - Telivérek

A szerep: Ebben a fekete komédiában Yelchin a kisváros legbutább drogdílerét alakítja, akit két tinilány zsarolással vesz rá arra, hogy ölje meg az egyikük mostohaapját, de végül képtelen végrehajtani a bűncselekményt.

Mi történt: 2016 júniusában az akkor mindössze 27 éves sztár saját Los Angeles-i otthonában halt meg, miután halálra gázolta a saját autója. Yelchin épp a SUV mögött állt, amikor az gurulni kezdett felé egy lejtő behajtón, így a jármű odapréselte a színészt a biztonsági kapuhoz.

Miért nagyszerű: Yelchin karizmatikus színész volt, és a Telivérekből ez ki is derült. Tim lehetett volna egy klisés karakter, de Yelchin annyira emberivé teszi, feltárva a sebezhetőségét, hogy kétes hivatása ellenére is érdekel bennünket a sorsa. Tim sok minden, de nem gyilkos, és Yelchin tökéletesen érzékelteti a vívódását.

Richard Harris - Harry Potter és a Titkok kamrája

Forrás: InterCom

A szerep: Albus Dumbledore, a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola igazgatója és neves varázsló.

Mi történt: A veterán színész 2002. október végén hunyt el Hodgkin-kórban, pár nappal a film világpremierje előtt.

Az alakítás: Dumbledore fontos, impozáns figura a Harry Potter világában, ezért kellett, hogy egy nagy formátumú színész alakítsa. Harris erre tökéletesen alkalmas volt, az általa kialakított karakter hű a könyvhöz, ugyanakkor ott van benne a színész utánozhatatlan, extravagáns előadásmódja is. A helyére lépő Michael Gambon meg sem próbálta utánozni, sőt, a színészcserével együtt a karakter külsejét is megváltoztatták: Harris klasszikus, meseszerű varázslójából egy sokkal komorabb megjelenésű mágusprofesszort csináltak.

 

Via: Ranker