Javában zajlik a katari futball-világbajnokság, amelynek már a létezése is botrány, mivel az arab állam nagy valószínűséggel a FIFA illetékeseinek lefizetésével nyerte el a rendezési jogot. A vérforraló jelenetekből azonban a pályán belül sincs hiány. Lássuk most a vébék történetének leghíresebb incidenseit.

A santiagói csata (1962)

Az 1962-es világbajnokságon a házigazda Chile Olaszország ellen lépett pályára. Előbbiek Svájc ellen már begyűjtött, az olaszok viszont csak egy döntetlent értek el az NSZK ellen, így komoly tétje volt a meccsnek, amelyet később David Coleman, a BBC riportere úgy jellemzett, mint

a labdarúgás történetének legostobább, legmegdöbbentőbb, legundorítóbb és legszégyenletesebb bemutatója.”

A Santiagóban rendezett mérkőzésen mindössze két játékost állítottak ki - mindkettőt az olaszok közül -, de a rendőrségnek négy alkalommal kellett közbelépnie békefenntartóként.

A hangulatot már a meccs előtt sikerült megalapozni, amikor két olasz újságíró komoly felháborodást keltve Chilét az "alultápláltság, analfabetizmus, alkoholizmus és szegénység országának" nevezte. Chilei kollégáik válaszul azt állították, hogy az olaszok fasiszták, gengszterek és doppingolók.

Az első szabálytalanságot 12 másodperccel a kezdősípszó után követték el, Giorgio Ferrinit pedig mindössze nyolc perc elteltével kiállították. Ő azonban annyira hevesen vitatta a döntést, hogy a rendőrségnek kellett levezetnie a pályáról. (A sárga és piros lapokat ekkor még nem vezették be, így a játékvezető csak a kiállítást használhatta fegyelmező eszközként.)

A szünet előtt Mario David piros lapot kapott, és ismét elszabadult a pokol, amikor Leonel Sanchez (egy profi bokszoló fia) az ezt követő közelharcban eltörte Humberto Maschio orrát egy balhoroggal. David erre válaszul fejbe rúgta Sánchezt. Az olaszt kiállította a bíró, de a chilei a pályán maradhatott

Chile végül megnyerte a mérkőzést, Jaime Ramirez és Jorge Toro góljaival. Ken Aston angol játékékvezető utólag elismerte, hogy félbe kellett volna szakítani a mérkőzést, de félt a népfelkeléstől és lincseléstől. Aston a második világháború alatt alezredes volt a brit hadseregben, így alighanem okkal mondta azt, hogy úgy érezte magát a meccs alatt, mintha egy katonai akcióban vett volna részt.

Vébégyőzelem kamugóllal? (1966)

1966-ban az ország történelmében először és eddig utoljára Anglia megnyerte a világbajnokságot. A Nyugat-Németország elleni 4-2-es meccsen Geoff Hurst mesterhármast ért el, amire vb-döntőben azóta se volt példa.

A legtöbb semleges néző számára azonban a mérkőzés legemlékezetesebb pillanata nem Hurst harmadik, hanem második gólja volt. A 2-2-es állásnál a csatár lövése a keresztlécen csattant, és a labda onnan pattant vissza a gyepre.

Gottfried Dienst játékvezető nem volt biztos benne, hogy a labda átlépte-e a vonalat teljes terjedelmében, de miután konzultált Tofiq Bahramov partjelzővel, mégis megadta a gólt.

Máig ez számít a legvitatottabb ítéletnek a vébék történetében, mivel gyakorlatilag Anglia javára döntötte el a döntőt. Az angol szurkolók azzal érvelnek, hogy Bahramov jól láthatta, ahogy a labda átlépi a vonalat, és Roger Hunt reakciója is sokatmondó, a közelben álló csatár ugyanis azonnal felemelte a kezét, hogy ünnepeljen, ahelyett hogy megpróbált volna gólt szerezni a kipattanóból.

Az Oxfordi Egyetem tudósai viszont egy évtizedekkel később elvégzett kísérlet nyomán azt állították, hogy

a videotechnológia alapján a labda "csak" 97 százalékban lépte át a vonalat.

Schumacher, a mészáros (1982)

A németek hálóőre, Harald Schumacher két büntetőt is kivédett a Nyugat-Németország 1982-es, Franciaország elleni győzelme során. Pedig már nem is lett volna szabad a pályán lennie.

A sevillai elődöntő 60. percében Schumacher kirontott a kapujából és kíméletlenül letarolta Patrick Battistont, aki szinte élettelenül terült el a gyepen. Hihetetlen, de Charles Corver játékvezető még büntetőt sem ítélt, nemhogy piros lapot adott volna.

Az eszméletlen Battiston két fogát is elvesztette, eltört három bordája és a csigolyája is megsérült, majd pedig kómába esett.

Michel Platini később úgy nyilatkozott, hogy azt hitte, Battiston meghalt.

Szerencsére a védő teljesen felépült, és két évvel később ő is részese volt annak, amikor Franciaország megnyerte első nagy nemzetközi trófeáját, az Európa-bajnokságot. 

Isten (és Maradona) keze (1986)

Az isteni Diego szerezte a világbajnokságok történetének egyik leghíresebb gólját, amikor is Argentína a mexikói Azteca Stadionban játszott Anglia ellen. A második félidő elején Maradona megszerezte első gólját. Az angol védő, Steve Hodge lefülelt egy passzt, és visszapattintotta a labdát Peter Shilton kapus felé. Maradona azonban felugrott, és Shilton előtt ért a labdához, amely valahogy a hálóban kötött ki.

A visszajátszások azt mutatták, hogy Maradona a bal öklét használta a gólhoz, nem pedig a fejét. A mérkőzés után kifejtette, hogy

a gól "egy kicsit Maradona fejével, egy kicsit pedig Isten kezével" született.

Több mint 30 évvel az ikonikus gól után Maradonát megkérdezték arról, hogy más lett volna-e az eredmény, ha 1986-ban már létezett volna a VAR (videós játékvezető-asszisztens), mire így viccelődött a legenda:

Engem letartóztattak volna ... Mert 80 ezer ember előtt nem lehet lopni."

Escobar halála (1994)

A kolumbiai válogatott óriási reményekkel érkezett az 1994-es világbajnokságra, miután a selejtező során 5-0-s vereséget mértek Argentínára.

A Los Cafetores azonban a csoport nyitómeccsén meglepetésre kikapott Romániától, majd a második találkozón még megdöbbentőbb vereséget szenvedett az amerikai házigazdáktól. Kolumbia ezzel mindössze két meccs után kiesett, és néhány szurkoló az öngólt vétő Andrés Escobart hibáztatta a 2-1-es vereségért.

A pályán fekvő, fejét fogó Escobar látványára mégse emlékezne ma már senki, ha öt nappal Kolumbia kiesése után a védőt nem lövik agyon egy medellini éjszakai klub előtt.

Bár a beszámolók szerint

a gyilkos minden lövés után azt kiáltotta, hogy "Góóóól!",

sokak szerint a meggyilkolásának nem volt köze a futballhoz, egyszerűen csak "rosszkor volt rossz helyen" egy olyan országban, amelyet abban az időben a drogkartellekhez kapcsolódó erőszakos bűncselekmények sújtottak.

Egy másik teória szerint a gyilkos nem önszántából végezte ki a 27 éves futballistát, hanem felbérelték olyanok, akik sok pénzt veszítettek azon, hogy Kolumbia nem jutott be a nyolcaddöntőbe.

Dél-Korea menetelése (2002)

2002-ben Dél-Korea és Japán közösen rendezték meg a világbajnokságot, és futballközvélemény jelentős része azóta is meg van róla győződve, hogy a FIFA, illetve a játékvezetés becstelen eszközökkel segítette a házigazdákat, de leginkább Dél-Koreát.

A koreaiak a Lengyelország és Portugália elleni győzelemmel, illetve az Egyesült Államok elleni döntetlennel csoportelsőként jutott tovább. A szurkolóik a meccs előtt megadták az alaphangulatot: piros-fehér kártyákat tartottak a magasba, amelyeken az "Again 1966" felirat szerepelt, utalva arra, hogy Olaszország az 1966-os világbajnokság első fordulójában Észak-Korea ellen esett ki.

A mérkőzés ötödik percében Byron Moreno ecuadori játékvezető vitatott büntetőt ítélt Dél-Korea javára, de az olasz kapus, Gianluigi Buffon kivédte. Az olaszok a 19. percben vezetést szereztek, a második félidőben pedig egyre keményebb lett a meccs, Gianluca Zambrottát és Kim Nam-Ilt is kiállították. Seol Ki-Hyeon végül a 89. percben egyenlített, így hosszabbításra került sor.

A hosszabbítás első félidejében Olaszország tíz emberre fogyatkozott, miután Moreno műesésért kiosztotta a második sárga lapot Tottinak, úgy hogy közben 40 méterre volt az incidenstől. Úgy tűnt, Damiano Tommasi megszerzi az aranygólt, de les miatt érvénytelenítették, Ahn viszont a 118. percben betalált, és így a társházigazdák jutottak be a torna negyeddöntőjébe.

A mérkőzésen után koreaiak milliói özönlöttek ki az utcára, míg Olaszországban felháborodás tört ki. Az olasz csapat tagjai sem nyugodtak bele könnyen a kiesésbe, Totti és Giovanni Trapattoni edző kritizálták Moreno vitatható döntéseit, utóbbi még a FIFA-t is megvádolta burkoltan azzal, hogy utasította a játékvezetőt a koreai győzelem biztosítására, hogy a két házigazda nemzet közül az egyik versenyben maradjon. Sepp Blatter FIFA-elnök elismerte, hogy a partjelzők katasztrofális teljesítményt nyújtottak, de az összeesküvés vádját tagadta.

A Perugia elnöke, Luciano Gaucci a meccs után azt nyilatkozta, hogy a klub játékosa, Jung-hwan soha többé nem fog náluk játszani, mondván

Nem áll szándékomban fizetést adni valakinek, aki tönkretette az olasz labdarúgást".

Dél-Korea az elődöntőbe jutott, miután a nyolcaddöntőben egy újabb vitatott győzelmet aratott, ezúttal Spanyolország ellen, Jung-hwan pedig soha nem térhetett vissza a Perugiába.

Nem mintha valaha is megbánta volna. „Nincs olyan törvény, amely kimondaná, hogy nem lőhetek gólt Olaszország ellen" - nyilatkozta később. "Az egész karrieremet elcserélném arra a gólra."

A Zidane-fejes (2006)

A futballtörténelem egyik legzseniálisabb játékosa, a francia Zinedine Zidane kiválóan fejelt, de ahogy az a 2006-os vb döntőjében kiderült, nemcsak labdára ment.

Az algériai származású klasszis már a világbajnokság előtt bejelentette, hogy visszavonul, így az Olaszország elleni döntő lett a karrierje utolsó meccse. A franciák az ő góljával szereztek vezetést, de az olaszok egyenlítettek, és hosszabbításra került sor. A 110. percben az olasz védő, Marco Materazzira földre került, és csak a visszajátszások után derült ki, hogy Zidane egy szóváltást követően mellkason fejelte a védőt – ez lett az utolsó megmozdulása profi játékosként. Kiállították, Olaszország pedig a 11-es párbajban megnyerte a meccset.

Zidane utólag azt állította, hogy

Materazzi durva megjegyzéseket tett az édesanyjára és a nővérére, és kijelentette, hogy inkább meghalna, mintsem bocsánatot kérne tőle.

Materazzi a döntő után tagadta, hogy megsértette volna Zidane édesanyját, azóta viszont bevallotta, hogy valójában a játékos nővérét szidta.

Suárez harapós kedve (2014)

Az uruguayi Luis Suárez nem egy könnyű eset. Vádolták már rasszizmussal (még a Liverpool játékosaként), a 2010-es vébén a Ghána elleni meccs hosszabbításában kézzel mentett a gólvonalról, amiért kiállították, de

a legbizarrabb szokása, hogy szereti megharapni az ellenfeleit.

A három ismert esetből a leghírhedtebb incidensre a 2014-es világbajnokságon került sor, ahol Giorgio Chiellinit, az olaszok védőjét kóstolta meg.

A csoportmeccsek utolsó fordulójában Uruguaynak egy döntetlen is elég volt, míg Olaszországnak győznie kellett volna. A 79. percben, 0-0-s állásnál Suárez egy keresztpasszra várva összeütközött Chiellinivel, és a visszajátszások után kiderült, hogy megharapta az olasz vállát, amit a harapásnyomok is bizonyítottak.

Suárez megúszta, Uruguay pedig továbbjutott, de pár nappal később a játékost eltiltották 9 nemzetközi meccsre, plusz négy hónapig egyetlen stadionba se léphetett be – ez lett a legsúlyosabb eltiltás a vb-k történetében.

Suárez először még azzal védekezett, hogy elvesztette az egyensúlyát, és azért esett rá az olaszra,

ráadásul emiatt „erős fájdalmat” érezett a fogaiban, de később vállalta a felelősséget.

+1 A legelső, fergetegesen abszurd vébé (1930)

1930-ban rendezték meg először a világbajnokságot, amely akkor még gyakorlatilag amatőr körülmények közt zajlott. A tornának Uruguay adott otthont, de a nagy távolság miatt az európai csapatok nem akartak élni a lehetőséggel. A FIFA elnökének, Jules Rime-nek a közbenjárására végül négy európai csapat mégis vállalta a nagy utazást. A románok esetében a frissen koronázott II. Károly király ragaszkodott a nevezéshez, sőt személyesen választotta ki a csapatot, és tárgyalt a munkaadókkal, hogy a játékosoknak hazatérésük után is legyen munkájuk.

Belgium, Franciaország, Románia és Jugoszlávia együtt hajóztak át az Atlanti-óceánon egy skót gőzhajón. Úgy volt, hogy Egyiptom, mint a torna egyetlen afrikai képviselője is csatlakozik, de későn indult útnak, és lemaradtak a hajóról, így a tornán végül csak 13 csapat indult. A játékosok a fedélzeten edzettek, és Rióban megálltak, hogy felvegyék a brazilokat. Maga Jules Rimet is velük utazott, a vébé-trófeával a bőröndjében.

Maga a játék sem volt izgalommentes. Argentína már ekkor is kemény csapat hírében állt, a Chile elleni mérkőzésükön a rendőrségnek kellett közbelépnie egy komolyabb összetűzés után, de az USA elleni 6-1-es elődöntőbeli győzelem után fajultak el igazán a dolgok. Az első félidőben

egy horrorisztikus szerelés következtében az egyik amerikainak eltört a lába, a mérkőzés pedig tömegverekedésbe torkollott.

Egy argentin játékos négy fogát verte ki az egyik ellenfelének, egy másik pedig gyomorsérülésekkel került kórházba.

És még ezt is lehetett fokozni: az amerikai szövetségi kapitány a pályára rohant, hogy számonkérje a játékvezetőt, de megbotlott, és zsebében lapuló üveg, benne a kloroformmal összetört. A gőzétől elvesztette az eszméletét, és hordágyon kellett levinni.

A döntőben a házigazda Uruguay a gyűlölt szomszéddal, Argentínával csapott össze, és több mint 15 000 argentin szurkoló utazott Montevideóba egy gőzhajón. A hajó azonban eltévedt a sűrű ködben, és egy nap késéssel érkeztek meg a csapatuk vereségének hírére, ami zavargásokhoz vezetett.

A vébé epilógusaként pedig a román középpályás, Alfred Eisenbeisser Feraru a hazautazás során rosszul lett, és kórházba szállították, amikor a hajó Genovában megállt. A csapat folytatta útját, de amikor nélküle érkeztek vissza Bukarestbe, az a hír terjedt el, hogy meghalt. Még az édesanyja is elhitte a pletykákat, és meg is kezdte a temetés előkészületeit, csakhogy Feraru a virrasztás napján belépett az ajtón. Az asszony ott helyben elájult. Feraru végül felépült, és a következő olimpián műkorcsolyában és bobban is versenyezhet Románia színeiben.

És még egy érdekesség: Héctor "El manco" Castro, aki Uruguay első gólját szerezte a tornán, és a döntőben is betalált, félkarú volt. A másikat 13 éves korában véletlenül amputálta egy elektromos fűrésszel.

Via: Goal.com