Az intellektuális kultuszrendező Darren Aronofsky egy pankrátor végnapjairól forgatta legújabb filmjét. Nem egy igazi bunyósról, akit valódi, súlyos pofonok zúznak, hanem amolyan műmájer amerikai csihipuhi bohócról. Aronofsky ezzel a tőle nem megszokott témájú filmmel ezúttal a Küzdő Ember freskóját festette meg.
Mit akar Aronofsky?
Jó filmet csinálni, ezt akar Aronofsky, ami sikerült is neki. Méghozzá annyira, hogy a Pankrátor lazán veri (nálam) az összes többi, az év elején induló nagyágyút, A szabadság útjait (Sam Mendes) és a Benjamin Buttont (David Fincher), egyedül talán csak az indiai okostóbiásról készült film (Gettó milliomos - Danny Boyle) veszi fel vele a versenyt, de ez utóbbi is csak furcsaságban. Amúgy Aronofsky maga is fura egy pasas. A fekete-fehér, kabbalisztikus, számmisztikás, utópikus Pi című sci-fi után megcsinálta az egyik legbrutálisabb drogfilmet a filmtörténetben, majd bármiféle zökkenő nélkül rittyentett egy olyan lila, álbölcselkedő megagiccset, hogy a fal adta a másikat (A Forrás). Ahogy a hajdani tüzérek szokták mondani, az első lövés túl rövid, a második túl hosszú, akkor a harmadik lesz a telitalálat. Nos, a Pankátor nagyon közelre csapódott be...
Mi is ez a wrestling, avagy pankráció?
A pankráció a birkózás egy ága, melyben a küzdő felek látványos külsőségek között verekednek, illetve egyfajta előadóművészet, ahol a résztvevők egy olyan műsort hoznak létre, mely egy küzdősport jellegű meccset szimulál. Jellemzőek a különböző ütések, dobások, ugrások és feszítések, melyek a klasszikus birkózáson kívül különböző harcművészetekből származnak. A kűzdőfelek úgy teszik a meccseket még izgalmasabbá, hogy különböző, más sportágtól átvett ruhát, vagy egyéb kiegészítőt (láncot, maszkot, palástot, sőt van, hogy gitárt) viselnek. A pankráció szimulált harc, olyan értelemben, hogy az eredmények előre megbeszéltek, az ellenfélre gyakorolt hatásuk eltúlzott. A wrestlingshow-kat inkább szokásos a szórakoztatóipar részeként egyfajta előadásként vagy színjátékként értelmezni, mint sporteseményként.
Egy hős lassú hanyatlása
Darren Aronofsky "A Kos" becenevű végzetesen idősödő pankrátor (Mickey Rourke) figurájának felmutatásával egyszerre ásott ennek az igazi, hamisítatlan amerikai szórakoztatóipari műfajnak, a mélyére és alkotta meg egy szintén tipikus hőstípusnak, a "Küzdőnek" jellemrajzát. "A Kos" harcos, aki még a halállal is dacolt, ha úgy alakul, még a falnak is nekimegy, ahogy neve is jelzi. (Úgy tűnik, Aronofsky hosszabb távra eljegyezte magát a hős archetípusainak boncolgatásával, ui. következő filmje is hasonló témában készül, Brad Pittel és Mark Wahlberggel.) Persze, a Kos messze nem olyan idealizált hős, mint például volt korábbi kollégája, a Sylvester Stallone által teremtett ikonikus Rocky. A Kos tulajdonképpen egy lúzer, még ha nagy király volt is a nyolcvanas években, amikor még a Gun's&Roses meg az AC/DC tolta a rakkendrollt. Mára egy benga nagy lakókocsi jutott neki, amilyenekből álló parkokban lakik az amerikai társadalom alja. Elfogódottan dörmögve köszöni meg, ha kéthetente rátalál egy hajdani rajongója és autogramot kér tőle. Éppen ellentétes utat jár be, mint Rocky: a Kos lefelé tart. A hétvégénkénti koszlott külvárosi tornatermekben rendezett wrestling-showkon még ő a sztár, egészen addig, míg be nem üt a szívroham. Egyszem lányával (Evan Rachel Wood) nincs semmilyen kapcsolata, a legjobb barátja Cassidy, a gogotáncosnő (Marisa Tomei), naponta záróráig.
Pátoszmentes laudáció a Hősnek
Aronofsky megejtő naturalizmussal és az idealizmus teljes hiányával ábrázolja a negyedrangú pankrátorshowk bajolin-, láb- és izzadságszagú öltözőit, illegális üzelmeit, ahol a muszklinövesztő és -karbantartó szereket veszik, azokat a pitiáner módon ötletes trükköket, amelyekkel e szórakoztatóipari szakmunkások "megvásárolják" a közönség figyelmét, pillanatnyi szeretetét. E szemétdombon kakas a Kos, akinek mélyen emberi sorstragédiája filmen, s főleg amerikai filmen ritkán átélhető katarzissal ajándékozza meg/döbbenti le a nézőt. Küzdelem, fájdalom, szerelem és szenvedély ízléses mértéktartással, szikáran és keményen. Igazi, jó értelemben szentimentális mozi ez a hagyományosan "férfias" értékekről és gyarlóságokról. A mára sármőrből fasírtképű terminátorrá vált Mickey Rourke pedig alakításáért vitán felül megérdemelte volna az Oscar díjat.
Kinek ajánljuk?
- A Rocky, a Millió Dolláros Baby és hasonló küzdelmes mozik kedvelőinek.
- A nagyívű sorstragédiák kedvelőinek.
- A wrestling, és más show-jellegű küzdősportok kedvelőinek.
Kinek nem?
- Annak, akinek még a Bud Spencer-mozik is túl agresszívek.
- Annak, aki hisz abban, hogy a pankrátorok tényleg verekednek.
- Annak, aki nem akar továbblépni a Kilenc és fél héten.
8/10
