A csábítás elmélete

A showbusiness zaklatott, lüktető világában dolgozó emberekneknek a szerelemre jut a legkevesebb időjük. Vannak akik egyéjszakás numerákkal próbálják ezt a felemelő érzést pótolni, és vannak, akiknek csupán a szép, szőke herceg/hercegnőről való ábrándozás marad.

Így van ezzel Jane Goodale (Ashley Judd) is, aki egy tv-show szerkesztőjeként munkájában ugyan sikeres, de szerelmi élete enyhén szólva, sivár. Zsúfolt liftek társas magányában, taxik hátsó ülésén ábrándozik az igaziról, hasonló cipőben járó barátnőjével női magazinokból vett ostoba életvezetési tanácsokkal tartják egymásban a lelket. Azonban váratlanul, mint az ismert kólareklámban, új taggal bővül a stáb. Ray (Greg Kinnear), az új producer, olyan mint a mesében. Szellemes, okos, sármos és jóképű, ráadásul kisfiús esetlenséggel azonnal csapni kezdi a szelet Jane-nek. Úgy megy minden, ahogyan a hamvas leánylelkek ezt téli estéken álmodni szokták. Harmatos egymásra pillantások, rejtett, rebbenő simogatások, majd az első, gyertyafényes közös vacsora, miegymás, ahogyan egy valamire való romantikus történetben ez kell. Lassacskán oda jut a dolog, hogy Jane feladja lakását, és párban keresnek egy igazi szerelmi fészket. Találnak is egy minden igényt kielégítő apartmant, ekkor azonban a derült égből becsap a mennykő: Ray közli a lánnyal, hogy mégsem tudja vállalni kapcsolatukat. Összehord hetet-havat, sőt hímez-hámoz, Jane pedig összetörik. Mármint lelkiekben. Kétségbeesésében elméleteket kezd gyártani, megmagyarázandó a megmagyarázhatatlant. Botcsinálta etológusként párhuzamokat vél felfedezni bizonyos hím állatok párzási szokásai és a férfiak hasonló tárgyú viselkedése között. "Felfedezését" elmeséli barátnőjének, Liznek (Marisa Tomei), aki történetesen egy női lap szerkesztője, biztatja, írjon álnéven cikket elméletéből, hiszen sok-sok nőnek vannak gondjai a csél-csap férfiakkal. Hamarosan Amerika-szerte mindenki Dr. Marie Charles-ról beszél, aki persze nem más, mint Jane. Alkalmi szállásadója, a fékezhetetlen nőcsábász Eddie (Hugh Jackman), kicsapongó életmódjával csak igazolja Jane tézisét. Mindenesetre igen furcsa kettőst alkot a lassan férfigyűlölővé váló Jane-nel. De rejtett titkai mindenkinek vannak, mint ahogy az a bizonyos erdő sem látszódik néha attól a bazi nagy fától.

Az igazi, nagy Ő megtalálása mindenki számára fontos, gyerekkorban álmodozunk róla, felnőttként keressük, idősödve azon tűnődünk, vajon megtaláltuk-e? Ez az egész életen átvonuló problémahalmaz mindenki számára ismerős, mindenki átélte, átéli és át fogja élni. Mindenkinek vannak ezzel kapcsolatos történetei, és szívesen hallgatja más hasonló történeteit. Itt van egy amerikai változat, amely intelligens feldolgozása az örök témának, ezúttal női szemszögből, de
elvakult feminizmustól mentesen. Okosan használja ki a rendező (Tony Goldwyn) a történetben rejlő komikumot, sohasem válik ízléstelenné, a kellő ironikus távolságot bölcsen megtartja mindvégig, jó dramaturgiai ötlet ez esetben az egyes szám első személyben történő narráció. Egy történet a sok közül, mégis tartalmaz sok általánosat, így mi is mosolyoghatunk magunkban, magunkon. A film tempója vígjátéki mércével nézve kissé lassúnak tűnik ugyan, ez azonban most talán nem nagy baj, kint úgyis esik.

Jane szerepe jutalomjáték Ashley Judd számára, akit eddig nemigen láthattunk abszolút főszerepben, vígjátékban. Az adódó lehetőséggel többé-kevésbé élni tud, néhol egészen felszabadultan komédiázik. A komolyabb pillanatokban azonban még sokkal meggyőzőbb nála, Ellen Barkin, az igazi színész a csapatból, aki show ambíciózus műsorvezetőjét alakítja, és igazi régi motorosnő a szakmában.

Mindent összevetve egy kissé lanyha, de mindenképpen tisztességes és szórakoztató filmet láthatunk, a vége főcímnél pedig nézzünk jól körül, mert lehet, hogy a nagy Ő éppen mellettünk ül.