Miközben fájdalmas volt látni, ahogy két éve a kis Vukról megpróbáltak még egy bőrt lehúzni az alkotók, az amerikai Wes Anderson magabiztosan újított rókavonalon.
A Roald Dahl állatmeséje alapján készült A fantasztikus Róka úr nóvuma elsősorban iróniája. Ennek köszönhetően lett szellemes, kedélyes film. A rendező első egész estés animációja a nyúl viszi a vadászpuskát logikára épít, még ha a nyúl itt sokszor borz, egér vagy oposszum is, de persze leginkább róka.
Róka úr ugyanis feje tetejére állítja a világot, ahol a kis vadak - élükön a tyúktolvajlás szenvedélyének meglett családapaként is ellenállni képtelen - Róka úrral összefognak, hogy az őket kifüstölni szándékozó gazdákkal kibabráljanak. A föld alatti mozgalom hamar dacszövetséggé alakul, amikor csapdájuk egyetlen kijáratát is eltorlaszolják a bosszúra éhes emberek. A kiutat végül nemcsak az állathősök, de Anderson is megtalálja.
A fiatal korosztálynak szóló filmeknél az a legmeghatározóbb, hogy a készítők hogyan viszonyulnak közönségükhöz. Van, hogy a találkozás kínos és leereszkedő, mint amikor felnőttek próbálnak a gyerekek nyelvén beszélni (Alice Csodaországban). Van, hogy az alkotók rideg szempontok alapján számolnak a célközönséggel, s ilyenkor a karakterek patikamérlegen kimért, professzionális dramaturgiai elemekké válnak (Shrek). Bár a hatás ilyenkor garantált, a legszerencsésebb, amikor a felnőttek játszani kezdenek.
Wes Andersonnak minden bizonnyal volt gyermekszobája, így tudja: a szójáték és az irónia addig jó mulatság, amíg értő fülekre talál. A két Oscar-jelölést is kiérdemlő film kapcsán egy kérdés merül fel: a Titanic fesztivál idei egyik legnagyobb fogása miért csak DVD-forgalmazásba kerül, s nem a mozikba?
