zene: James Horner
vezényel: James Horner
kiadás éve: 2000
kiadó: Interscope
játékidő: 76:51

A karácsonyi alkotások tekintetében négy olyan produkciót tartok számon, melyeket hiába ad le rutinszerűen évente minden tévétársaság, nem tudok bosszús lenni rájuk, mert mind filmként, mind pedig zeneileg nagyon kedvelt darabnak számítanak nálam: ilyen a klasszikusnak tekinthető "Reszkessetek betörők!", az "Igazából szerelem", a "Holiday", továbbá a jelen albumhoz tartozó "A Grincs" is, melyet ugyan Ron Howard rendezett, képi világát tekintve azonban leginkább Tim Burton mozijaira hajaz. Története a Dr. Seuss tollából 1957-ben megszületett azonos című mesén alapszik, mely azóta is töretlen népszerűségnek örvend a gyerekek körében, ám csupán 1966-ban adaptálták először egy közel félórás rajzfilm erejéig, mozis feldolgozása pedig egészen az ezredfordulóig váratott magára. Minthogy az eredeti történet nem volt elég egy egész estés produktumhoz, a készítőknek ki kellett bővíteniük a történetet, az így kapott végeredmény pedig a kasszasiker ténye mellett vegyes kritikákban részesült, amit kellő mértékben alátámasztanak a díjkiosztókon történő felbukkanásai is: három Oscar-jelöléssel (melyből a legjobb sminkért és maszkért járót díjra is váltotta) párhuzamosan két kategóriában is Aranymálna-várományos volt.

A Dr. Seuss által létrehozott sajátos világ élő szereplős változatban történő megvalósítása nem kis kihívás elé állította a stábot, hiszen az összképnek egyszerre kellett viccesnek, szerethetőnek, emberinek, valamint groteszknek lennie, ám végül sikerrel vették a Kifalvi lakók, valamint a szeretet ünnepét és a Kiket zsigerből utáló zöld, szőrös lény, a Grincs történetének bemutatásával párosuló akadályt. A teremtmény bőrébe Jim Carrey bújt, aki ekkoriban volt pályája csúcsán, így nem csoda, hogy parádésan formálta meg a rosszindulatú, önkéntes száműzetésben élő bizarr figurát is. A felvételeket nemcsak többórás sminkelések előzték meg, hanem a színészeknek emellett a Kikre jellemző egyedi mozgáskultúrát is el kellett sajátítaniuk, aminek érdekében cirkuszi artisták és kaszkadőrök segítették (olykor pedig helyettesítették is) munkájukat - egy alkalommal pedig Howard is beöltözött Kinek, és úgy vezette le az aktuális napi forgatást azért, hogy jobban átérezze a színészek megpróbáltatásait.

A zenei kíséretről James Horner gondoskodott, aki ezt megelőzően már négy Howard-mozihoz (többek között a "Selyemgubó"-hoz, valamint az "Apollo 13"-hoz) szolgáltatott aláfestő muzsikát, ám rendező barátjához hasonlóan ezen stílus rá sem volt jellemző. A számára kedves hangszereket és zenei megoldásokat csupán kis mértékben tudta alkalmazni, mivel a fura lényhez és a némileg szürreális látványvilághoz egyáltalán nem illett volna a tipikus horneres hangzásvilág. A komponista korábban a "Drágám, a kölykök összementek!" című vígjátékhoz készített hasonszőrű művet, "A Grincs" aláfestése azonban még ennél is szélesebb stíluskavalkádot, illetve palettát tár a hallgatók elé, már csak abból eredően is, hogy e filmet musicales elemek tarkítják - a dalok egy részét Horner régi dalszövegíró társával, Will Jenningsszel, más részét pedig Cynthia Weillel közösen készítette. Minthogy a mozi igencsak a végletek alkotása lett (hiszen banális vígjátéki elemek éppúgy felbukkannak benne, mint megható drámai pillanatok), a komponistának is ezek mentén kellett lavíroznia: míg az akció és a drámai szálak zenei alátámasztásai bővelkednek a szerzőre jellemző megoldásokban (ugyanakkor a horneri kézjegynek számító veszély-motívum ritkán kerül terítékre), addig a könnyedebb részek olyanok, mintha valamelyik korai Carl Stalling-féle rajzfilmzene reinkarnációi lennének. Utóbbi eléréséhez Horner többek között olyan eszközöket, illetve hangszereket állított hadrendbe, mint a sportbírók által is használt síp, a kereplő, a tangóharmonika, a szaxofon, a jazz-zongora, s még megannyi érdekes hangzást biztosító ütős. Mindezek mellett a történet legfontosabb momentumából eredően elengedhetetlen volt a karácsony hangulatának megjelenítése is, amit a szerző csengettyűk, harangok és fém ütőhangszerek közreműködésével oldott meg, ám ezeket nem mindig tolja előtérbe, hanem elsősorban a mozi elejére és végére tartogatja, a köztes esetekben pedig inkább csak néhány hanggal utal rá egy-egy pillanatig, művével tehát nem erre az apropóra, hanem magára a cselekményre összpontosít jobban.

Bármennyire is zseniális azonban Horner muzsikája, a premierrel párhuzamosan napvilágot látott filmzenealbum nem sokat mond el róla, a játékidő felét ugyanis különféle betétdalok és dialógusok teszik ki, ezáltal pedig az instrumentális muzsika jó része (közte néhány kulcsfontosságú tétellel) sajnálatos módon háttérbe szorul - holott pont ez lenne az a munkája, mely megérdemelne egy teljes kiadást. A score két fontosabb témát kapott: az egyik egy szép, emlékezetes motívum, mely elsősorban a nyolcéves Cindy Lui-Ki (Taylor Momsem) számára íródott, s erre épülve egy dal is született "Where Are You Christmas?" címmel, melyet a filmben Momsem ad elő ("Christmas, Why Can't I Find You?"-ként), a reklámkampányhoz is felhasznált popváltozatot azonban már Faith Hill dalolja el nekünk. A másik a big bandes Kobakhegylakó-téma, vagyis a Grincs-motívum, amelyhez természetesen szintén kötődik egy dal, azonban a "You're a Mean One, Mr. Grinch" korántsem új keletű, hiszen már az 1966-os rajzfilmben is szerepelt, s ott Boris Karloff mély, öblös hangja teljesen más színezetet adott neki, mint itt Carreyé. Mindkettőt zseniálisnak tartom a maga nemében, ugyanakkor vitathatatlan, hogy az új verzió az előadásmódból eredően jobban mosolyra tud fakasztani, a rappesített remixként készült "Grinch 2000" azonban már sírásra.

Az albumon a filmből kiemelt párbeszédeket, valamint olyan előadók, illetve formációk, mint az 'N Sync, a Barenaked Ladies, a Smash Mouth vagy Ben Folds karácsonyi hangulatú dalait követően veszi kezdetét az instrumentális rész, mely a szeretet ünnepének hangulatából is ízelítőt adó "Memories of a Green Childhood"-dal veszi kezdetét. A játékosabb megmozdulások főként a "Stealing Christmas"-ben és a "Does Cindy Lou Really Ruin Christmas?"-ben mutatkoznak meg, ahol remekül előtűnik, milyen jól tud játszadozni Cindy és a Grincs témáival a szerző: hol lágyan, hol fájdalmasan, hol pedig megmosolyogtatóan tárja elénk ezeket. A korongon helyet kapott score-tételek legcsodálatosabbikának az "A Change of Heart"-ot tartom, mely bár minden jellegzetes horneri megmozdulást felvonultat, ugyanakkor mindezt feledteti az a hibátlan hangulat, melyet ezen közel négy perc alatt biztosít. A pörgősebb részekből a "The Big Heist"-"The Sleigh of Presents" duó révén kaphatunk ízelítőt, a lemezt pedig a "He Carves the Roast Beast" zárja, mely nemcsak a film fináléjaként csodálatos, hanem az album csúcspontjának is nevezhető - pláne azért is, mert a maga groteszk és erőltetett örömmel átjárt hangján a Grincs éppúgy bekapcsolódik a középtájt található énekbe, mint a filmben.

Fenti értékelésem kizárólag az Interscope albumára vonatkozik, ha azonban csupán a score-t nézném - melynek ezen megoldás eredményeként mindössze a fele vált elérhetővé -, akkor a violinkulcsok száma kilencre ugrana. Nem azt mondom, hogy James Horner világmegváltó újdonsággal rukkolt elő - hiszen a jellegzetes, populáris főtéma gyakori felcsendülése, a musicales megoldások és a zene egészének stílusa akár Alan Menkent is eszünkbe juttathatná - a film alatt azonban remekül megállja a helyét, emellett pedig pontosan olyan, mint John Williams a "Reszkessetek betörők!"-höz íródott muzsikája: elég egyszer látni a filmet ahhoz, hogy tudjuk, mely jelenethez mi tartozik, ugyanakkor önmagában is képes elvarázsolni hallgatóját.