Tolvaly Ferenc hosszú útra indult, egy hónapig tartó, 800 kilométeres gyaloglásra. Elindult a Szent Jakab úton, hogy megtalálja jövőjét, múltját és egyben jelenét. Az utazás komoly próbatétel, a vándor szigorú menetrendet tartott be mikor melyik városban, helyszínen kell lennie. Segítségül egy útikönyvet használt csak, hiszen mint a filmből megtudjuk, mindenütt kagyló jelzi az utat. Szent Jakab Spanyolország védőszentje, a Szent Jakab út pedig a szent szülővárosából indul és feltételezett sírhelyén ér véget. Tolvaly Ferenc ezt az utat járta be. Aki pedig vállalja a rengeteg megpróbáltatást, arra az út végeztével valamiféleképp új élet vár.
Tolvaly Ferenc minden szempontból érdekes dokumentumfilmet készített. A történet utazását követi nyomon, azt, hogyan gyalogolt kilométereken keresztül, hogyan hatott rá a középkori műemlékekben gazdag Spanyolország épületeivel, az ország spirituális tartalmával. Az utazás azonban nem csak fizikai értelemben igaz, közben "szereplőnk" folyamatosan változik, a jellemfejlődés logikusan és szépen végigkövethető a filmben. A férfi magányosan utazik, sokszor árnyéka követi csak, s bár néha akad útitársa - aki szintén a Szent Jakab utat járja - ám a zarándoklat magányos feladat. Az önmagunkba mélyedésről szól, az önvizsgálatról, a gyaloglás okozta fizikai fájdalomról, a szellem megtisztulásáról. Tolvaly túl is esik mindezen, a narráció végigköveti minden gondolatát, testének és elméjének minden rezdülését. A narrátor, László Zsolt rengeteget adott a filmhez, kísérő szövege, előadása lenyűgöző, a nézőt a székébe szögezi, hangja hullámként ragad magával.
A történet kronologikusan halad előre, az indulás pillanatától nyomon követhetjük a zarándoklatot. A kép remekül kiegészíti a látottakat, utunk egyfajta időutazás, Tolvaly pedig művészettörténész szemével is mesél a templomokról, szokásokról, városokról. Mindezt azonban nem terhelő módon teszi, élvezet hallgatni történeteit, gondolatainak fantasztikusan áramló folyamát.
Az El Camino - Az út igazi testi-lelki- és spirituális utazás. Magával ragadó történet egy élete második felében járó emberről, aki arról elmélkedik, amiről sokszor mi is mindannyian: családról, az eltelt életről, annak hasznosságáról vagy épp haszontalanságáról, az elért szakmai sikerről és önmagáról. Útja során pedig sokat megtud saját magáról, mi pedig önmagunkról, holott csak képzeletben voltunk vele útján. Mi nem érezzük a fizikai fájdalmat, így az igazi nagy élményről is lemaradunk. Az azonban tény, ehhez az úthoz rengeteg bátorság és kitartás kell, aminek mi talán sokszor híján vagyunk.
A dokumentumfilm a filmművészet mostoha gyermeke, s nem azért, mert kevés készül belőle, hanem azért mert kevés kerül mozikba, nézők elé. A nem fikciós film leginkább a televíziók képernyőjére szorul, ritkán lehet vásznon, nagy méretben megnézni őket. Így ki kell használni a ritka lehetőséget, ilyenkor kell filmszínházakba menni dokumentumfilmet nézni. Főleg ha egy ilyen érdekes alkotás kerül elénk.
