Alex Proyas nem szokta elsietni a dolgokat, négy-öt évente forgat egy filmet, a Képletet 5 évvel az Én, a robot után rendezte meg. Egy újabb nagyszabású sci-fi jött ki műhelyéből.
John Koestler (Nicolas Cage) kisfiát, Calebet (Chandler Canterbury) egyedül nevelő apa, aki nemrégiben vesztette el feleségét egy szállodatűzben. Úgy gondolja, az élet csupán kegyetlen és kiszámíthatatlan véletlenek sorozata - mindaddig, míg üzenetet nem kap a múltból. Az iskola, ahová Caleb is jár, 50 évvel ezelőtt megkérte tanulóit, hogy egy időkapszulába rejtsék föld alá a jövőről szóló elképzeléseiket. Az évfordulón előkerül egy kislány irománya, mely látszólag értelmetlen számokat tartalmaz. John elkezd kutatni, és rájön, hogy a számok az elmúlt 50 év nagy katasztrófáinak időpontját, helyét és áldozatainak számát mutatja. A papír alján három dátum még nem érkezett el?
Izgalmas, mégsem túl eredeti alapgondolat, sok hasonló filmet láttunk már. Persze, aki a Harmadik típusú találkozásokat már unásig nézte, ezt a filmet is zabálni fogja. És miért ne tenné? Van feszültségkeltés ezerrel - minden tiszteletem Marco Beltramié, aki nagy esélyekkel indulhatna a legmanipulatívabb dallamok szerzőjének címéért -, a szereplők abszolút korrektek - Cage kicsit árnyaltabb a szokásosnál, Chandler Canterbury pedig kifejezetten ígéretes -, van ostoba széplány (Rose Byrne), önfeláldozó szeretet, utópikus befejezés, és persze vannak roppant zombifejű, ámde aranyszívű ufók. Kell ennél több?
