Lerövidíteni. Volt a modern kor kezdetének a jelszava, mint azt egy igen ráérős tempójú moziból, a "Sörgyári Capricció"-ból megtudhattuk. Tömöríteni. Az ezredforduló után Simon Pummell rendező számára ezt a szót sugallta a korszellem. Mert minek is ülnénk hetekig a tévé előtt, ha helyette megnézhetünk egy filmet, mely másfél órás képözönbe tömörítve ugyanazt nyújtja: az emberi faj csúfságának és szépségének eszenciáját az örök ismétlődés bűvkörébe fecskendezve.
Az angol rendező első mozija cselekmény és dialógus nélküli film. Képes enciklopédia az emberi faj legalapvetőbb tulajdonságairól, színes mintavételek gyűjteménye az egyedek életének nevezetes állomásairól. Íme a főbb címszavak: születés, gyerekkor, felnőttkor, szerelem, szex, erőszak, háború, hit, remény, extázis és álom. Pummell célja, hogy a "tegyünk a picibe sokat és gyűjtsünk a piciből is sokat" rendezőelv segítségével modellezze mikro- és makrokozmosz viszonyát.
A "Bodysong" érdekessége elődeihez képest, hogy többnyire nem az emberiség jól ismert dokumentumait, s napjaink világát ollózza össze. A képek összetételének viszonylagos sokszínűségét az adja, hogy különböző korok (nagyrészt hetvenes évek tájéka), kultúrák és képi műfajok egyaránt szerepelnek egy-egy címszó alatt. A világ minden tájáról láthatunk amatőr filmeket, archív felvételeket s régi képsorokat a film száz évéből. Pornófilmtől a híradóig igen sok műfaj képviselteti magát.
Szavak szinte egyáltalán nincsenek a filmben. Zene viszont az van. Jonny Greenwood, a "Radiohead" együttes gitárosa szolgáltatja. Helyenként minimál, néhol pedig idegtépően aláfestő jellegű, főként mikor amúgy is sokkoló képek hatását próbálja fokozni. A filmmel is valahol ez a gond, fogalmakat illusztrál, látványosan halmoz, mintha egy képlexikon számára dolgozna. Bár rendkívül érdekes a képek összetétele, a szerkesztési mód tankönyvszerűen szájbarágós és kiszámítható, s ez a mennyiségi halmozásra koncentráló szervezőelv a képek közötti váratlan kölcsönhatásból keletkező költészet létrejöttét is megakadályozza.
De legyünk optimisták és próbáljuk meg feltérképezni miféle ideái lehettek Simon Pummell-nek, miközben ezeket a képsorokat összerendezgette.
1. S. P. a jövő mérnöke: "Végy fél perc csókolózást, három perc öldöklést és két pislogás közé vágj be húsz másodperc reményt. Keverd össze, vágj alá eksztatikus zenét és küld el valakinek, aki megnézi" - szól a jövőbéli házi filmkészítő receptje. Érzetek és érzések ilyen módon történő leírása szükségtelenné teszi majd napjaink még többnyire nélkülözhetetlennek tűnő filmes eszközeit: a történethez való ragaszkodást és a forgatást. A jövőbéli rendező munkájához épp egy ilyen régi filmekből összeollózott enciklopédiaszerű képszótár szükségeltetik majd, mint amilyen a "Bodysong".
2. S. P. a földönkívülieknek dolgozik: Igaz, megeshet, hogy a film egy olyan szép-nagy képeskönyv sorsára jut majd, mely az ajándékozás után felkerül egy polcra, és ott hever olvasatlanul évtizedekig, de egyszer talán rátalál egy rövid háztűznézőbe érkező ufó (bár ha rám hallgatna inkább Forgács Péterhez járna nézelődni), aki még sose látott tévét, sőt a Koyanisqatsi-t, a Powaqqatsi- t és a Naqoyqatsi-t sem, és neki pont egy ilyen útikalauzra lesz szüksége. Bármi megtörténhet. Jó mozizást.
