A kicsi csak kicsi, a nagy csak nagy

Molnár György filmjének külön-külön minden eleme igényes választásról tanúskodik. A forgatókönyvet Tar Sándor írta, a mai magyar próza olyan mestere, akinek a történeteiben, karaktereiben "lélegzik az élet". A zene Dés Lászlóé, aki egyszerűen olyan szerzői tehetséggel és érzékkel született, hogy valószínűleg nem tud melléfogni, így mindig a legjobb zene kerül ki a kezéből alkalmazott kompozícióként is, épp amilyennek az adott helyen (esetünkben a filmben) lennie kell. A felvevőgép mögött Kardos Sándor állt, akinek a kezében lelke támad az objektívnek. A fő és fontos szerepekben a színjátszás és filmezés olyan karakteres, nagy megjelenítő erejű egyéniségei öltötték magukra a történet figuráinak sorsát, mint Básti Juli, Szarvas József, Gáspár Sándor, Csomós Mari, Börcsök Enikő. S minderre ráadásul a történet kiválasztása külön érdem, hiszen a film azok világáról szól, akikkel a valóságban sem nagyon törődik senki, nemhogy a mozivásznon: a körülményeiktől is sújtott szegény emberek, akik már akkor kihulltak azon a bizonyos "szociális hálón", amikor egypáran legalább még emlegették ezt a nem létező társadalmi mentő-lehetőséget.
És mégsem lett átütő erejű film az érzékeny rendezőként ismert Molnár György legutóbbi munkája, az Egyszer élünk. Hiányzik valami, ami a külön-külön igényesen megválasztott filmelemet egységgé, öntörvényű munkává lelkesíti át. Látunk egy "megható" történetet egy kriplivé nyomorodott férfiról, aki a széthullani készülő családjáért, négy gyerekéért felvállalja a legmegalázóbb helyzeteket is, miközben a saját és mások önbecsülésének visszanyeréséért folytat embertelen küzdelmet. Szarvas József ennek a nagyon hétköznapi létnek a mély poézisét és feneketlen tragédiáját is átéli a filmvásznon, valóban gyönyörű színészi teljesítmény, amit felmutat. Csak őt nézve akár felfedezhetjük benne a nagy emberi drámát is: az összeszorított foggal végigvitt, reménytelen küzdelmet az emberi méltóságért az embertelenül méltatlan körülmények bilincsében. A film mégsem egyenlő ezzel a súlyos élménnyel: nem több egy együttérzéssel elmesélt történetnél. Ami persze egyáltalán nem kevés.