Korszakalkotó háborús eposz, vagy lila művészfilmes filozofálgatás Az őrület határán? Terrence Malick filmje ma is megosztja a közönséget, de megvillan benne a zsenialitás!
A II. világháború csendes-óceáni hadszínterének meghatározó ütközete volt a Guadalcanal szigetéért vívott csata, az első alkalom, hogy az Egyesült Államok képes volt ellentámadást intézni a sikert sikerre halmozó japánok ellen. Az amerikai partraszállás meglepetésként érte az ellenséget, akik csak kevés katonát állomásoztattak a stratégiai fontosságú szigeten, és azok is éppen egy olyan kifutópályát fejeztek be, amit aztán az amerikaiak használtak. A következő hónapok véres, gyakran átláthatatlan harcokat hoztak, és ezt örökítette meg James Jones önéletrajzi elemeket is tartalmazó regényében.
Terrence Malick, aki ezt megelőzően röpke 20 évig nem rendezett filmet, Jones regényét vitte a vászonra, és elsősorban arra koncentrált, hogy megmutassa azt az elképesztő kontrasztot, ami a paradicsomi szépségű, buja növényzetű sziget és annak békés bennszülött lakossága, illetve a háború pokla között feszül. ennek köszönhetően csodásan megkomponált képeken láthatjuk az idillt, amit a harcok szétdúlnak, tanúi lehetünk a szeretteik után vágyódó katonák ábrándozásainak, és persze belekóstolhatunk magába az ütközetbe. És ez az utóbbi rész működik a legjobban, és a legtöbben erre vagyunk kíváncsiak.
Malick hajlandó olyasmit is megmutatni, amit a legtöbb amerikai háborús film messze elkerül: az amerikaiak azért indítanak frontális támadásokat, iszonyú veszteségeket szenvedve, mert az ezredesük előléptetést szeretne, látjuk, hogyan roppannak össze veterán katonák, és azt is, amikor a tapasztalt őrmesterrel ügyetlenségből saját kézigránátja végez. A rendező ráadásul olyan fiatal tehetségek egész sorára osztott fontos szerepet, mint Jim Caviezel, Adrien Brody, Ben Chaplin vagy Jared Leto, akik valóban hitelessé tették a közkatonák küzdelmeit – aztán az egészet hazavágta.
A rendező jó eséllyel már a forgatás előtt megkattant, menet közben átírta a forgatókönyvet – Adrien Brody még a premier napján is úgy tudta, ő a főszereplő, pedig csak pár sora maradt meg -, kidobta Hans Zimmer filmzenéjének zömét, A-kategóriás sztárok egész sorának vágta ki az összes jelenetét, saját producereit kitiltotta a bemutatóról is, amire végül ő maga sem ment el. Nem csoda, hogy Az őrület határán 7 Oscar-jelöléséből egyetlen egyet sem váltott arany szobrocskára. míg a szintén 1998-ben készült „konkurens” Ryan közlegény megmentése szénné nyerte magát.
