Évek óta éhezik a közönség egy olyan magyar filmre, amely úgy szórakoztat, hogy közben fontos társadalmi problémákról szól. Kevés ilyen mű született az Antal Nimród Kontrollja óta eltelt tíz évben, de nem sok ilyen akad a teljes magyar filmtörténetben sem. Antal thrillerén kívül a Dögkeselyű, a Mielőtt befejezi röptét a denevér, A nyomozó és A vizsga szervesítette a népszerű (bűnügyi) filmműfajokat a jellegzetes honi, jórészt budapesti életérzéssel. Bodzsár Isteni műszakja érezhetően a Kontroll páratlan sikerét szeretné megismételni, és ami azt illeti, az ifjú rendezőnek jó esélye van rá, hogy Antal Nimród nyomdokaiba lépjen.
Számos mentős- és orvosfilmet ismerünk (az Isteni műszak kapcsán A holtak útját vagy a Dr. Halált emlegetik), de csak nagyon kevés mutatta ilyen ironikusan lazának az egészségügyiek hivatását.
A főszereplő különítmény tagjai leginkább a Kontroll BKV-ellenőreihez hasonlítanak. Szinte western- és szamurájfilmhősként viselkednek: igazságosztót játszva csak azokon a betegen segítenek, akiket Fék doktor még megmenthetőnek ítél. Ehhez a csapathoz sodorja végzete a kilencvenes évek hajnalán Milánt, az egykori orvostanhallgatót, aki a délszláv háborúból dezertálva menekül Budapestre, hátrahagyva ápolóként dolgozó barátnőjét. A fiú szeretné áthozni a határon szerelmét, ám erre sem lehetősége, sem pénze nincs. Alkalmi munkákat vállal, aztán egy nap megment egy allergiás rohamot kapó férfit. A kiérkező Fék doktornak szimpatikussá válik, a mentők beveszik csapatukba, de egy-két bevetés után kiderül, hogy az egészségügyi cowboyok nemcsak illegális eutanáziában utaznak: a film kérdése ezek után az, hogy a becsületes Milán feladja-e elveit barátnője kimentése érdekében.
Bodzsár Márk ebből az alapanyagból egy igen szórakoztató, mégis sokrétűen drámai, társadalmi problémákat is érintő akció-vígjátékot készített. Bevallása szerint nagy hatást tett rá Martin Scorsese, a Coen-fivérek, Bruce Lee munkássága és Quentin Tarantino. Leginkább az utóbbi mester iránt rajonghat a rendező, mert számos „tarantinoesque” geget alkalmaz. (Lásd a bőrcsizmás-szamurájkardos, nindzsa-fetisiszta karaktert, Tamást és távol-keletiesen díszített Trabantját vagy a Kill Bill 1. részéből szinte egy az egyben átvett kórházi jelenetet.) A rendező manír nélkül elegyíti ezeket az elemeket, magyar filmtől szokatlanul profi műfajfilmes kivitelezésben. (Külön kiemelendő hazánk egyik legtehetségesebb maszkmesterének, Pohárnok Ivánnak a munkája.)
A hatásösszefüggések ellenére az Isteni műszak nem puszta Tarantino-pastiche. Bodzsár gyerekkori filmélményeit arra használja, hogy közönségbarát módon beszéljen a rendszerváltás utáni magyar társadalomról. Nem véletlen, hogy a díszbemutatót követően a filmet sokan „fekete komédiának” minősítették, jelenetei egyszerre nevettetik meg és kólintják fejbe a nézőt. A filmbeli mentősök azért üzletelnek „halott anyaggal”, mert szakmájukból legálisan nem tudnak megélni. Istent játszanak, de legnagyobb örömük az olcsó, kínai gyorsmenü. Az ország méltatlanul alulfizetett (szak)munkásai, szakemberei ők, akik lényegében ugyanolyan hontalanok, mint a háborúból szökött Milán. Az Isteni műszak ezért nem a mentők elleni vádirat (az Országos Mentőszolgálat félreértette a filmet, mint annak idején a Kontrollt Aba Botond), hanem az abszurd és válságos magyar jelenről szól, amelyben diplomások kénytelenek képesítésüktől idegen munkakörben gürcölni, és amelyben a fontos munkát végzők (tűzoltók, mentők) csak vegetálnak. A film állítása szerint ezeknél a nyomorult állapotoknál talán még a háború sem rosszabb.
Az Isteni műszak az év nagy meglepetése. Noha egy-két momentum a film hangvételéhez képest is irreálisnak tűnik (például a motoros baleset jelenetsora), kevés ilyen szórakoztató, komplex, stílusos, ugyanakkor gondolkodásra ösztönző művel találkozhatott a magyar közönség az utóbbi években. Keresztes Gábor dögös, westernszerű zenéje csak fokozza a szerethető karakterekkel és jól megírt forgatókönyvvel bíró film impozáns összhatását. Aki végre egy igazán jól sikerült magyar akció-vígjátékot szeretne látni, bátran pattanjon be Fék doktorék mentőjébe. Nem kell félni, nem fog fájni! Sőt, féktelenül euforikus lesz a száguldás.
Pont: 9/10
