Már Az utolsó blues sem sikerült, így logikus lett volna, ha Az igazi Mikulás forgatása alatt egy külön asszisztenst felvesznek Gárdos Péter rendező mellé, hogy a csapó előtt mindig figyelmeztesse, ha túlságosan sok a beállításokban a giccselem. Pedig Gárdos egykor olyan közönségfilmeket rendezett, mint a Szamárköhögés vagy a Skorpió megeszi az Ikreket reggelire, de ezekkel most ne is fájdítsuk a szívünket.
"Az alkalmi Mikulás és az intézetből megszökött kislány barátságáráról szól a film. Arról, hogy vajon Misu megszerzi-e Lizának a bringát december 6-án, hisz a kislány anyja egyszer régen megígérte neki, hogy ha nyolcéves lesz, akkor kap a Mikulástól egy biciklit" - szól a hosszabb tartalomjegyzék.
Gárdos Péter Mikulása olyan, mint a Tapló Télapó: öregedő, szakadt, iszákos, káromkodik. Plusz lóversenyre jár, lop, falába van, megeszi a gyerekek elől a csokoládét, és még egy idegesítő kisgyerekkel is találkozik. Vagyis csak majdnem olyan, mint a Tapló Télapó. Mindezt ugyanis szépítik annyira, hogy illjen a túl szépre komponált komor képekhez: így ha Mikulás kicsit ittasan énekelni kezd az utcán, stúdióban felvett hangok csendülnek fel, ha pedig, ahogy öt krémes után mondja "jön a büfi", csak egy nagy sóhajtást hallunk.
A film alaphelyzete az említett Kitano Takeshi-filmre hasonlít, vagyis: a lecsúszott felnőtt és az árva kisgyerek road-movie-ra indul, hogy találjanak egy anyukát, egy biciklit, és/vagy megtalálják saját magukat. De míg a japán Takeshi-film egy stilizált, képeslap-szerű világban bontja ki ráérősen a felnőtt-gyerek megejtően szép, olykor vicces kapcsolatát, addig Gárdos filmjéből hiányzik a humor, a megejtő szépség és marad a tablós állóképjelleg és a lassú tempó. Arról nem is beszélve, hogy ezt a kisgyereket (Szilasi Blanka) tényleg nehéz megszeretni, az első tíz percben például tizenkétszer mondja el, hogy "Kérek egy biciklit!", pedig már hatból is értenénk. De ezt inkább írjuk a nehézkes forgatókönyv számlájára.
A forgatókönyvíró (szintén Gárdos Péter) akkor sincs a helyzet magaslatán, amikor a morális tartalmat néhány kínos művészfilmes jelenettel próbálja mélyíteni, mondván, hogy mégiscsak fesztiváloztatni kell ezt a filmet. Így a plázák harácsoló zombi népe forradalomban tör ki, és eizensteinesen biciklit tolnak a Westendben, vagy éppen kisiklott életű emberek táncolnak spontán természetességgel a McDonalds'-ban. (Pontosabban az alkalmi Mikulással lejt pár lépést a bénán artikuláló Gryllus Dorka, mint hamburgerárus lány.) A közhelyes erkölcsi mondanivalót még a Geszti Péter írta dalbetétekkel is próbálják hangsúlyozni:
"Az élet egy bicaj, nem kérdi, merre mész, szégyent hogy ne vallj, taposs bele és kész,
az élet egy bicaj, magától úgyse megy, se baj hát drága légy merész, told csak el és kész.
Az élet drága rongy, na drága ne legyél bolond, ne tátsd a szád, csavard magadra és pont."
Persze bakit is könnyen találhatunk: egy visszaemlékezős flashben ismeretlen részek tűnnek elő: Csányi Sándor néz a kamerába és Györgyi Anna nyit ajtót. Nem, nem az elménk törölte automatikusan a rosszabb jeleneteket, egyszerűen csak bentfelejtették a hosszabb rendezői változatra utaló képeket. (A hosszabb verziót egyébként csak egy kópián, a Művész moziban vetítik.)
A producer elmondása szerint a rendezői változat felnőtteknek való, mert van benne szexjelenet, és komor a hangulata. Hát azért az elterjedtebb rövidebbre is csak akkor vinnék el egy gyereket, ha meg szeretném ismertetni a kiskori depresszió fogalmával. Nem a nyomasztó téma és atmoszféra miatt, és nem is azért, mert megtudja, hogy nincs Télapó, hanem mert egy szépelgő, kétségbeejtően rossz filmet lát.
Gárdost Az utolsó blues után hasonlóan giccses ötlettel nem szabadott volna a kamera mögé ültetni, pláne, ha kontroll nélküli emberek alkotják a stábot. Ezt a filmet már az sem menthette meg, hogy ezúttal Kulka Jánosnál nagyobb kaliberű sztárra építette a filmet, olyanra, aki szembeszállva a téves rendezői-forgatókönyvírói koncepcióval reálisabbra húzatta saját mondatait. Cserhalmi György mégis hiába brillírozik a vásznon, egymaga nem tudja elvinni a hátán a filmet. Erre talán csak az igazi Mikulás lenne képes.
