A nyár feléhez értünk, ünnepeljük jó programokkal!

Nem kell aggódni a nyárimádóknak: még van ugyanennyi a nyárból Az őszimádóknak pedig azt üzenjük, hogy a fél nyár már eltelt!

Utcabál – Francia Intézet, július 13. 12.30-tól


A francia nemzeti ünnep alkalmából különleges rendezvényekkel várják a nézőket, hallgatókat, résztvevőket.

XV. Nemzetközi Shakespeare Fesztivál – Gyula, Gyulai Várszínház, július 8-14.


2019. július 8-14. között a Gyulai Várszínházban a Shakespeare-műveké a színpad. A XV. Nemzetközi Shakespeare Fesztivált idén Vidám Shakespeare alcímmel rendezik meg. A fesztivál egy hete alatt, hazai és külföldi Shakespeare vígjátékokkal, komédiákkal találkozhat a közönség. Minden nap két-három programra is sor kerül az utcaszínházi jelentektől, a kamaraszínházi, táncszínházi előadásokon, filmvetítéseken át a nagyszínpadi produkciókig. Magyar társulatok mellett orosz, iráni, grúz és olasz színházak előadását tekinthetik meg a nézők.

EFOTT 2019 – Velence, július 9-15.


Strand, color party, habparty, kertmozi, színház, wakeboard, koncertek, street food, bungee jumping, strandfoci, jó pár nemzetközi név és több, mint 120 magyar fellépő egy helyen.

Bánkitó Fesztivál 2019 – Bánk, július 10-14.


Buborék, közeg, burok, plazma meg az éter között az anyag - nevezzük bárminek, a kis közösségeink a nagy közösségi médiumok korában is legalább annyira tartanak minket szét, mint össze. Kormánypártiak és ellenzékiek, tóimádók és víziszonyosok, migránsgyűlölők és bevándorláspártiak, nappali napozók és éjszakai veretők, Pest és vidék és Pest és Buda és Pest és Bánk és Bánk és Kolorádó és Auróra és Gólya és bal kézzel ivók és jobb kézzel ivók és még ennél is több tengely, amin az életünk fordul. Próbáljuk megérteni egymást, megsandítani a nyitját, hogy mi mozgatja a másikat, de okok helyett csak a zajt kapjuk, értés helyett meg a perpatvart, kínos vasárnapi ebédeket és kétharmadot.

Százéves a Hopp Múzeum - Made in Asia – Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum, 2020. június 20-ig


Az idén száz esztendeje elhunyt világutazó optikus, a Fulnekről származó, magát büszkén magyarnak valló Hopp Ferenc 1919-ben a magyar államra hagyományozta 4000 darabos műgyűjteményét, valamint Andrássy úti villáját, hogy az a későbbiekben az ország első ázsiai közgyűjteményeként szolgálja az eljövendő nemzedékek épülését. A múzeum megalakulását követő években Hopp tárgyai mellé a hazai közgyűjtemények keleti tárgyai (Xántus János, gróf Zichy Jenő, gróf Vay Péter gyűjtése), továbbá jelentős műgyűjtők (Schwaiger Imre, Delmár Emil, Fettick Ottó, Ágai Béla stb.) szerzeményei is bekerültek. A gyűjtemény hozzáértő rendszerezése és osztályozása, a szakszerű muzeológiai munka és az igazgatók külföldi kapcsolatai is nagyban hozzájárultak, hogy a múzeum 30 000 darabos gyűjteményébe ma olyan ritkaságok tartoznak, mint a legutóbb a 2016-os Nágák, elefántok, madarak című kiállításunkon látható sziámi buddhista tekercsek vagy a Felvinczi Takács Zoltán által vásárolt 7. századi ülő démonfigura.

Paris Combo (FR) – Óbudai Fő tér, július 13. 19h


Két évtizednyi, a világot Sydney-től San Franciscón és Berlinen át egészen Pekingig átívelő, fergeteges koncertsorozattal a háta mögött a Paris Combo egyedi hangzású zenéje Óbudán: az elbűvölő énekesnő, Belle du Berry, és a zenekar vidám, a cigány jazz, kabaré, francia pop elemeit, és a latin és közel-keleti hangulatot ötvöző zenéje.

Nyári Képregénybörze - Kispesti Munkásotthon Művelődési Ház, július 14. 9-14h


A börzén több tízezer használt és új képregény, kártyák, akciófigurák, filmek, képregénykötetek és minden, ami a képregényekkel kapcsolatos! Meguntad a régi képregényeidet? Hiányzik egy szám a gyűjteményedből? Itt a helyed! Használt képregény gyűjtemények vétele és eladása, a hazai képregénykiadók teljes választéka! Több tízezer képregény két szinten! A képregénykiadók teljes választékukkal, magánszemélyek saját gyűjteményükkel lesznek jelen.

Szabihíd 2019 - Szabadság-híd, július 13-14.

Élhető közterek legyenek Budapesten! A Valyo, város és a folyó egyesület kezdeményezésére a lakók előtt megnyitott SZABIHÍD, e célkitűzés jelképe.

Cirkuszok Éjszakája - Fővárosi Nagycirkusz, július 13. 19-23.30h

A Fővárosi Nagycirkusz 2019. július 13-án, 19 órától várja a cirkusz szerelmeseit egy különleges, csak erre az alkalomra összeállított, a világhírű Kristóf Krisztián rendezésében létrejött Repülőcirkusz című, a századeleji cirkuszok grandiózus világát megidéző klasszikus cirkuszi műsorra épülő előadással. A négy és fél órás, csak aznap este megtekinthető előadást Graeser József, a Fővárosi Nagycirkusz szakmai vezetője álmodta meg, aki a Baross Imre Artistaképző Intézet jelenlegi és nemrég végzett diákjainak produkcióival dúsítja fel a nyári előadást.