Egy évtizede hunyt el Krzysztof Kieslowski, a világ filmművészetének utolsó tanítómestere, rendszerező elméje. Abban a korban, amikor a viszonylagosság mindent kikezdett, a lengyel rendező módszeresen számba vette az európai kultúra, mentalitás alapvető értékeit. A kiteljesedett életmű legfontosabb darabjai közül a Tízparancsolat az erkölcsi törvényeket gondolja és gondoltatja újra, a Három szín a klasszikus liberalizmus összetevőit elemzi. A trilógia befejezése után ellentmondásos hírek érkeztek az alkotói pálya folytatásáról vagy befejezéséről, a hagyatékban mindenesetre megmaradt egy dantei ihletésű mű vázlatos forgatókönyve. Danis Tanovic Oscar-díjas bosnyák rendező ennek alapján forgatta le A pokol című filmjét.
A felütés metaforikusan vetíti előre, miről is szól majd a történet. A madárfészekben a kikelt fióka első dolga, hogy - fizikai lehetőségeit és képességeit meghazudtolva - kilökje helyéről esetleges vetélytársát, a mellette levő tojást. A természet rendjébe harmonikusan illeszkedő, az emberi ésszel azonban megmagyarázhatatlan gonoszság birodalmába vezérel a nyitány, hogy aztán három lánytestvér sorsán keresztül végigjárjuk az emberi kapcsolatok poklának bugyrait.
Anne, a legfiatalabb testvér egyetemi hallgató. Az antik irodalommal foglalkozik, s egy tanulmányi kiránduláson végzetesen beleszeret professzorába, aki történetesen a barátnője apja. A szenvedélyes viszony egészen addig tart, amíg a nős, középkorú férfinak elege nem lesz belőle. Anne önmagát megalázó módon próbálkozik újraéleszteni a kapcsolatot. De ami az egyiknek végzet, az élet értelme, az a másiknak csupán kellemetlenség. A férfi váratlan halála után terhesen egyedül marad. A vizsgáján Euripidész Medea című tragédiájáról beszél, de az elemzés már átvezet a másik testvér sorsához...
A középső nővér, Sophie két kisgyermekét neveli. Férje, Pierre fotós. Egy-két hirtelen abbamaradó telefonbeszélgetés után az asszony számára nyilvánvalóvá válik, hogy a férje megcsalja. Nyomoz, leskelődik, s éppen úgy, mint húga, a kívülálló számára érthetetlen módon kerül testileg és lelkileg megalázó helyzetekbe. Aztán dönt, a férjét kidobja, aki hiába dörömböl majd bebocsáttatásért az ajtón. A zörgetés, a dörömbölés a legidősebb nővér sorsához is kapcsolódik...
Céline tartja egyedül a kapcsolatot az anyjával. Hetente egy szanatóriumban meglátogatja a mozgás- és beszédképtelen asszonyt. Az anya kis táblára írja kéréseit, utasításait, melyek jó része a kapott csokoládé minőségére vonatkozik. Céline a Rekordok könyvéből olvas fel abszurd vagy brutális passzusokat, például a csúcstartó kannibálról vagy a fejetlen csirkéről. A legidősebb nővér egyszer észreveszi, hogy egy fiatalember követi. A kezdeti idegenkedést fölváltja a találkozás vágya. Némi félreértés után kiderül, hogy Sébastien az egyetlen, aki hiteles tanúja mindannak a tragédiának, ami a lányok gyermekkorában történt.
A mozaikszerűen építkező történeten Kieslowski bizonyára még sokat dolgozott volna. De így is átüt az erőteljes életanyag, szívszorítók az ezerszer feldolgozott emberi szituációk. A visszatérő motívumok szépen kapcsolódnak egymáshoz, tagolják és értelmezik az eseménysort. Tanovic remekel a színészvezetésben, a három nővért a francia mozi három tündöklő tehetsége formálja meg, akik közül a Sophie-t alakító Emanuelle Béart az első az egyenlők között. És dolgozott volna Kieslowski a film üzenetén is. Tanovic szerint is van a megalázottság bugyraiból kiút, működik a kegyelem, tisztítja az eső a testet és a lelket. A film azonban az anya papírra vetett mondatával fejeződik be. A tragédiák sorát elindító asszony szavai a keresztény tanítás lényegét tagadják, s a kijelentést talán Dante is hozzátoldaná a Pokol feliratához: Nem bánok semmit.
