Aszinkron

Jó sorsom úgy hozta, hogy évek óta nem találkoztam szinkronizált filmbemutatóval a mozikban, így mellbe vágott az élmény, amivel a Parlux Entertainment, az Államérdekből című francia film törekvő forgalmazója szembesített. Nem a hangokkal van probléma, hiszen Hegedűs D., Széles, Szacsvay vagy például Papp János kitűnő színészek, de kitűnő szinkronszínészek is. A szöveg, a fordítás silány, nincs szájra írva, a hangmérnök hallhatóan konkrét hallási problémákkal küzd, a látványhoz képest ide-oda csúszkáló magyar hang pedig úgy döng a moziteremben, mintha megannyi diktátor intézne dörgedelmet népéhez, holott itt dramaturgiailag nem éppen erről van szó. Az óriási vásznat betöltő fejek egész egyszerűen ledobják magukról az idegen hangot. A tévében már nincs különösebb problémám a magyar szinkronnal, nem is tartozom a szinkront doktriner módon ellenzők táborába: van, létezik jó magyar szinkron. Még azt is el tudom fogadni, ha szélesebb közönség érdeklődésére számot tartó családi film kerül a moziba szinkronnal – ez a film azonban nem olyan. A francia nyelv szép, az eredetinél pedig sosem lesz jobb. E film franciául nem értő közönsége pedig tud már jól olvasni, ez egészen biztos. Szerencsére, készült a filmből feliratos verzió is, így egyértelműen azt ajánlanám megtekintésre.

[img id=361799 instance=1 align=left img]Lentről fel

Pierre Schöller első filmjében, a tragikusan (fiatalon) elhunyt Guillaume Depardieu egyik utolsó filmszerepeként is elhíresült Versaillesben a francia társadalom legalsó rétegét vette górcső alá, a fényűző királyi kastély melletti erdő nincstelen lakóinak bemutatásával, ami Cézar-jelöléseket eredményezett, rögtön elsőre. Schöller azonban nyilvánvalóan nyerni akar, ezért váltott. Új, sorrendben második filmjében a társadalom felső régiójára vetette figyelő tekintetét, az Államérdekből főszereplői politikusok. Nem döntött rosszul, hiszen a film forgatókönyve ezúttal már nyert (egyebek és egyéb fontos díjak mellett), és Cannesban sem búzták ki. Persze, francia filmről van szó és a sztori is nyilvánvalóan áthallásos, már a francia belpolitikát illetően. Mi itt azonban kissé értetlenül nézzük ezeket az öltönyösöket, amint tömpe, mohó ujjaik között morzsolgatják a demokráciát. Sőt, tán még irigykedünk is egy picit: Bárcsak nálunk menne minden ilyen rosszul… A film fő alakja a közlekedési miniszter (Olivier Gourmet), egy középkorú, közepesen gazember politikus-hivatalnok. Nézzük, hogyan végzi munkáját, hogyan eszik, iszik, szeret és ürítkezik, és hogyan úszik meg mindent. A minisztériumban pontosan olyan alakokkal dolgozik, mint amilyen ő maga is: itt mindenkit egyetlen dolog érdekel, mégpedig a saját karrierje.

Értetlenkedve

Sajnos, sok mindent nem értek e film körül. A gyenge szinkron csak egy dolog, van még itt gond bőven. Pedig nem nyit rosszul a film… Egy bizarr szeánsz képeit látjuk, ahogyan fekete Belfegor-maszkos alakok szertartásosan berendeznek egy irodát, aztán nyílik az ajtó és egy meztelen nő lépdel végig a hatalmas irodán. A sarokban egy óriási krokodil tátja száját – nem részletezem, álomjelenet ez, már, ahogy Sigmund Freud elképzelte az álmot. Nekem viszont inkább azon fő a fejem, hogy mi az értelme mindennek a film további folyamát illetően? Miniszterünk álmát látjuk, erotikus fantáziát. Hogy főszereplőnk fantáziája ilyen mocskos? Hogy a krokodil jelképezi saját magát? Vagy inkább a nő az? Mindegy végül is, mert a következő jelenetben belezökkenünk a hétköznapokba. Jelenetről jelenetre láthatjuk, milyen szánalmas, taszító figura ez a miniszter, de ugyanilyen szánalmas az egész bagázs. Ebből persze, lehetne még egy színvonalas, érdekfeszítő, jó film is, bár ehhez minimum Aaron Sorkin kellene. Schöller azonban nem Sorkin. Nincs annyi humora, sőt, még története tárgyát sem ismeri annyira. Nem is tud úgy mesélni, nem ír olyan szellemes dialógokat. A film történései nem franciák számára érdektelenek, közhelyesek. Egy átlagos politikai blogger egy átlagos posztban többet elmond a politikacsinálás hátteréről, mint ez az egész film. Nincsenek színészek. Nincs, de legalábbis drámai szempontból jelentéktelen a konfliktushelyzet. A díjazott forgatókönyv elemei lazán lötyögnek. A sofőr önmagában kerek egész, sokkolóan tragikus végű története úgy ragad az egészre, mint az ebéd maradékának morzsája a miniszter zakóján. Túl konkrét, túl meghatározható, míg az egész film határozottan általánosító szándékú. Csak éppen közhelyes. De rendben van, értem, ma született néző vagyok. A politikus is ember, csak azt valahová nagyon mélyre eltemette. Újra előhozni azt azonban e film sem tudja.

Kinek ajánljuk?
- A furcsa filmek kedvelőinek.
- Akik minden francia filmet megnéznek, főleg, ha díjözön kíséri azokat.
- Akiket érdekel a politikacsinálás/wannabe politikusoknak.

Kinek nem?
- Akiknek tele a hócipője a politikával.
- Akik inkább valami izgalmas, jó filmre vágynak.
- Szinkronizált filmre vágyóknak.

3/10