A színészi pályája csúcsán álló Judi Dench egy stand-up komikus által megálmodott filmben brillírozik, kettejük civódását pedig A királynőből ismert precizitással dirigálja Stephen Frears brit rendező. Az eredmény egy felettébb drámai, mégis igen szórakoztató alkotás, amit bátran ajánlunk az idősebb korosztály számára (is).
Philomena története rengeteg valós elemet tartalmaz, melyek egy részét már mozgóképen is feldolgozták. A 2002-es A Magdolna nővérek világából ismerős lehet az a zárda, ahová a címszereplő ír nő fiát a főapácák amerikai családoknak adták el. Philomena ötven évvel később lányának megvallja a titkát, és egy újságíró segítségével útnak indul felkutatni a tőle erővel elvett gyermeket. Erről írt szívszorító regényt 2009-ben Martin Sixsmith The Lost Child of Philomena Lee címmel.
A Philomena – Határtalan szeretet ennél azonban jóval összetettebb. A csavart a férfi főszerepet játszó Steve Coogan vitte a történetbe azáltal, hogy az ír hölgy kálváriáját papírra vető Martin Sixsmith karakterét egyenrangú félként mutatja be. A Határtalan szeretet ezáltal valójában a két rendkívül különböző háttérrel bíró főhős értékütköztetése és összebarátkozása, ami rengeteg humort és megható pillanatot eredményez.
Egy katolikus és vallásos nő megtudja, hogy apácarendje borzasztó tetteket hajtott végre, viszont egy politikai berkekben jártas újságíró egyszer csak találkozik, majd több napot együtt is tölt egy egyszerű hölggyel. Éles társadalomkritikát tár elénk a film úgy, hogy közben végig valós, természetes marad, sőt még csak drámának sem nevezhetjük az egyébként igen drámai fordulatokban bővelkedő filmet.
A komikum folyamatos jelenléte Steve Coogannek köszönhető, aki producerként is részt vett a Philomena – Határtalan szeretet megvalósításában, az ő hozzájárulása legalább annyit adott hozzá a végeredményhez, mint a két másik ikon, Judi Dench és Stephen Frears. Cooganhez köthetőek a komikus elemek, pályafutását ugyanis stand-up komikusként kezdte, filmográfiájában is döntő részt vígjátékokat találunk.
A két említett meghatározó alak közül Judi Dench színészi bravúrja a szembetűnőbb. A színészlegenda a címszereppel újabb tökéletes alakítást tár elénk, ami 180 fokkal fordul szembe előző szerepével, a James Bond szériában ismert M-mel. Philomena ugyanis egy bájosan egyszerű hölgy, aki a világ minden kérdésére konkrét választ tud adni (nem feltétlenül katolikus) hite által. Judi Dench arcát többször is közelről látjuk, tekintetében annyi érzés tükröződik, amennyit gyengébb színészek egy egész életpálya alatt nem tudnak felmutatni. Bárhogy is keresnénk, egy pillanatnyi szereptévesztést nem vehetünk észre Dench alakításában.
Nem lehet elmenni a rendezőként kétszer is Oscar-jelölésben részesülő Stephen Frears (A királynő, Svindlerek) mellett sem, amikor a Philomenáról beszélünk. Nem nehéz kitalálni, miért vállalta el a direktor a rendezést, a Határtalan szeretet ugyanis tökéletesen illeszkedik az elmúlt tíz évben elkészült filmjei közé. Frears A királynőhöz vagy a Mrs. Henderson bemutatjához hasonlóan egy idős és határozott nőt helyez a középpontba, hogy utána a sziklaszilárdnak hitt értékrendszerét megingatva mutassa be a nézőknek a hölgyek belső vívódását (némiképp ilyen volt a Tamara Drewe és a Chéri – Egy kurtizán szerelme).
A Philomena – Határtalan szeretet a három egyéniség közös munkájából jött létre, és mindenki a legjobb oldalát mutatja. A műfaji és stílusbeli összetettségből pedig a közönség rengeteget profitálhat, hiszen a film történetéből ki-ki levonhatja a saját magára vonatkozó tanulságokat. Mindenezek ellenére a Philomena bájos együgyűsége bizonyos mértékben a filmet is leegyszerűsíti – véleményem szerint pont arra a szintre, ami még a mozi javára válik, de megértem azt, aki ilyen formában kevésnek találja a Philomena – Határtalan szeretetet.
