Kultfilm folytatását elkészíteni egyszerre hálás és hálátlan feladat. Hálás, hiszen a film közönsége adott: akik szerették az elsőt, kíváncsiak a folytatására is, és hálátlan is, hiszen ez a közönség már eleve magas elvárásokkal érkezik a moziba.
Ilyenkor jön a görcsölés, hogy a már lezárt, kerek művet hol lehetne folytatni. Általában a nézők csalódása is ilyenkor jön; hacsak nem tervezték előre a következő részeket, erőltetett lesz a végeredmény. Nehéz túlszárnyalni önmagunkat.
Hol is hagytuk abba a Macskafogó végén? Az egerek győztek, a félelmetes és egyben röhejes macskagólem doromboló cicusokká alakította a vérengző gengsztereket, Lusta Dickből vámpír lett, Grabovszky pedig összejött a japán tudós lányával, és visszavonult. Az alkotók húsz év elteltével nem itt folytatják, hanem húsz évet ugranak karaktereik életében is. A patkánybanda tagjai meghíztak, megőszültek, Lusta Dick megnősült, Grabovszky spenótgyárat alapított, Bob Poljakoff (jó volt ismét Darvas Iván hangját hallani) pedig menthetetlenül szenilis lett. Hozzájuk csapódnak szellemes új karakterek, például a morgós borz, Torzonborz.
Bár a film a látványvilágával túlszárnyalja az első részt (jó, hogy nem erőltették a 3D-s technikát - a bravúrosan megrajzolt, bájos figurák szépen megfestett statikus háttér előtt mozognak), a történet színvonala mélyen az eredeti alatt maradt. A bevezetőt nézve még nem látszott annyira rossz ötletnek, hogy a természetfölöttit, amely eddig teljesen hiányzott, beemelik a Macskafogó világába. A sátán macskája, vagyis Moloch, ez a fekete párducra emlékeztető, ripacs démon azonban agyonnyomja a filmet, jelenléte miatt a jól kidolgozott karakterek háttérbe szorulnak.
Ezért eshet meg, hogy a film felétől, amikorra már megszokta a szemünk a látványt, és nosztalgiázva jól kimosolyogtuk magunkat, bizony unatkozni kezdünk. A karcsú történet mellett a poénok sem dolgoznak az unalom ellen. A szerzők javarészt lejárt szavatosságú filmek, avítt kabarétréfák szellemeskedését vegyítették kulturális utalásokkal; ki nem hagytak volna egyetlen szóviccet sem, amelyben a macska, egér, patkány szavak szerepelnek. Még Korda György kártyakommentátor szerepeltetése volt a legsikerültebb próbálkozás, de nem említhető egy lapon például az olyan elegáns humorral megírt klasszikus párbeszéddel, mint mikor Teufel megkérdi Safraneket: hogy van a felesége, mire Safranek alázatos hangon azt feleli: nem tudom, három éve önnel él, uram.
Klasszikus biztosan nem lesz a Macskafogó folytatása, de családi mozisláger talán igen. Bár azt nem tudom, hogyan fogják a szülők megmagyarázni az ordító egércsecsemőt zabáló démont a lurkóiknak.
