A Krétakör
Én úgy gondolom, a mára legendássá vált színházi csoport elnevezése a híres shakespeare-i mondatból fakad: színház az egész világ, és én rajzolok benne egy kört a krétámmal, ez lesz benne a színpad. Persze, van még a hivatalos verzió is, amely Brecht Kaukázusi krétakör című darabjára utal, a lényeg valahol ugyanaz. A Krétakör célja egy olyan független, lebegő színházi és szellemi közeg létrehozása, ahol színész és a közönség egy szeánsz alkalmára egymásra találhat, együtt él, lélegzik, érez és gondolkodik, majd amikor vége, néhány mozdulattal mindent felsöpörhetünk. Ahogy a buddhista szerzetesek is teszik a hosszú hónapok munkájával, homokból szórt mandalákkal, ha kész, összeseprik és kezdik a következőt. Minden múlandó, de minden része az örök körforgásnak. A Krétakör is így sorjázta az előadásokat, a közönség pedig lassacskán megszaporodott. Nemsokára igen sok követ kellett megmozgatnia annak a halandónak, aki be szeretett volna jutni egy-egy előadásra, a dolgot csak nehezítette, hogy a csoportnak sohasem volt állandó játszóhelye. Az alapító-rendező Schilling Árpád, majd később Zsótér, aztán Mundruczó szinte sosem rendezett kétszer ugyanott Krétakör-előadást, így játszottak tornateremben, raktárépületben, cirkuszban és még ki tudja hol, még templomban is. Ebbe a csavargólétbe az is belefért, hogy olykor még, vendégként, hagyományos "kőszínházban" is. Provokatív hangú, szókimondó előadásaik egyfajta "dizájnja" is volt ez a függetlenség és szabadság részben valós, részben csak elképzelt mítosza, hiszen ők sem voltak képesek csak a jegybevételekből fenntartani magukat, így ez a szabadság már erősen függött a színházi támogatások rendszerétől is. Egyik utolsó - bár valamiféle alvó státuszban ma is létezik a Krétakör - előadásuk volt A Nibelung-lakópark, melyből a rendező, Mundruczó Kornél most egy összegző videóváltozatot készített. (Itt meg kell említeni, hogy a Krétakör korábban is megjelentette néhány előadásának videóváltozatát, némi ellentmondást képezve vélt/valós elnevezésével, ám az előadásokra be nem jutó nézők örömére.)

Térey szövege
Térey János valami eszement vállalkozásba fogott, mikor elkezdte megírni A Nibelung-lakópark című verses drámát, melynek műfaja, enyhén szólva, divatjamúlt. Vagy száz évvel ráadásul. Én magam is csak hallottam valakitől, aki hallott valakiről, akinek egy ismerőse állítólag az első szótól az utolsóig elolvasta a veretes szöveget - az ógermán mitológia egyik híres történetét, amely erős áthallásokkal asszociál a mai magyar valóságra, ráadásul mindez időmértékes verselésben, antik formában, de modern, sőt trendi szókészlettel... Nos, nem az a könnyed, nyár délutáni olvasmány, strandra, gyerekzsivajba. Persze, Mundruczó és a krétakörös színészek mindenképpen elolvasták, hiszen enélkül az előbbi nem tudta volna megrendezni, az utóbbiak pedig eljátszani a darabot.

Mundruczó rendezése
A Sziklakórházbéli, de főleg a későbbi, a "Lipót" dermesztő hangulatú pincéjében, nyomasztó folyosóin és abszurd hangulatú kápolnájában lezajló előadásokban, a négyórás hossz ellenére szinte nem is lehetett érzékelni a darab sokszereplős (a színészek 3-4 karaktert játszanak), tán még Shakespeare királydrámáit is meghaladó mennyiségű áskálódással és intrikával súlyosbított vastag szöveg-szövetét, a színészek konkrétan testközeli igen intenzív játéka, a játszóhely szelleme olyan szuggesztív élményt nyújtott, amely mélyen égett bele a nézők zsigereibe. Amolyan vándorlós színház volt, a közönség vonult teremről teremre, melyeket thrilleri atmoszférával töltött meg Mundruczó - eképpen pereg a film is, Tilo Werner bájos német akcentusú, rezignált "idegenvezetésével", ám jelentősen megkurtított hosszban. A karosszékben azonban már nem működik az előadás szinte kézzelfogható feszültsége, már nem érezzük Péterfy Bori parfümjét, vagy Nagy Zsolt izzadságszagát, nem ugrik a nyakunkba a "genius loci" salétromos vakolat formájában, kizárólag az előadás hiteléül, Mundruczó is tudja ezt, ezért, a Krétakörhöz amúgy igenis közelálló brechti szellemben, a videóverzióban már erőteljesen rájátszik a néző darabtól való elidegenítésére. A filmet felvevő stáb bele van rendezve a darabba, bár sohasem látszik, ám hallatszik, pl. amikor a rendező sztorizik az előadás kapcsán egy németországi munkájáról... A konferanszié szerepét betöltő Tilo is folyamatosan instruálja a stábot, így mi nézők egy percre sem feledkezhetünk bele a darabba: Vigyázat! Ez csak egy zanza, egy sűrítmény, nem az igazi! A színészek is mintha csak mutogatnának, imitálnak, csak Rába Roland válik olykor ördögivé (holott tulajdonképpen félisten...). Azonban mindettől még a videóverzió csak "lefilmezett színház" marad, amely minden próbálkozás ellenére csupán egy esemény dokumentációja. Semmilyen filmnyelvi, vagy narratív trükk nem képes pótolni az élő előadás személyességét, élményszerűségét. A film és a színház két közeli rokon, úgy, mint a bálna és az elefánt. Rokonok, de egyik sem él meg a másik közegében. A Nibelung-lakópark videóváltozata így leginkább hozzávetőleges információforrásként értelmezhető, milyen lehetett a Krétakör előadása, filmnek azonban a színház alkonya.

Kinek ajánljuk?
- A Krétakör rajongóinak.
- Különlegességek kedvelőinek.
- Annak, aki látta a darabot.

Kinek nem?
- Aki szórakozni szeretne.
- Aki izgalomra vágyik.
- Aki a színházat minden formájában rühelli.


6/10