zene: Harry Gregson-Williams
vezényel: Harry Gregson-Williams
kiadás éve: 2014
kiadó: Varése Sarabande
játékidő: 51:26
Antoine Fuqua 2014-ben egy olyan mozival hallatott magáról, amelyben a főhős - a Denzel Washington által alakított Robert McCall - egyszemélyes hadseregként száll szembe az alvilággal egy prostituált bántalmazása miatt. A rögeszmés karakterről sok minden nem derül ki a kétórányi játékidő során, így csupán sejteni lehet, hogy egykoron valamilyen elit egység sorait gyarapította, mostanra azonban szögre akasztotta harci kedvét: napközben barkácsbolti eladóként tengeti mindennapjait, éjjelente pedig könyvet olvas egy non-stop büfében. Mikor azonban megtudja, hogy Terit, az utcalányt (akit a Ha/Ver-mozikból ismert Chloe Grace Moretz formál meg) futtatója megverte, úgy dönt, revansot vesz, ezzel azonban magára haragítja a bostoni orosz maffiát...
Fuqua az 1998-as Gyilkosok gyilkosa készítésekor találkozott először Harry Gregson-Williamsszel, útjaik azonban ezt követően szétváltak - igaz, a direktor továbbra is a Remote Control Productions-istálló tagjait részesítette előnyben, aminek eredményeként Hans Zimmerrel éppúgy dolgozott (A Nap könnyei, Artúr király), mint Mark Mancinával (Csali, Kiképzés, Orvlövész), vagy Trevor Morrisszal (Támadás a Fehér Ház ellen). A Védelmező kapcsán azonban kifejezetten Gregson-Williams együttműködését kereste, az azóta eltelt másfél évtizedet pedig így foglalta össze a szerző: "A Gyilkosok gyilkosa volt az első akciófilmem, éppúgy, mint Antoine-nak. S bár ezt közösen készítettük, ahogyan az a szakmában lenni szokott, ezután egy csomó filmen önállóan dolgoztunk, de szerencsére most újra együtt munkálkodunk". A rendező mindössze két támpontot adott a komponistának: érződjön művén McCall rejtélyessége, illetve vegye figyelembe Washington kívánalmát, miszerint minden akciójelenet alatt szóljon egy olyan, tettét kifejező muzsika, melynek hangulata nem felszínes, de nem is pátoszos.
A Védelmező gyökerei az 1985-ben útjára indult azonos című tévésorozatig vezethetőek vissza, mely négy évados folyam kíséretéért Stewart Copeland (Vaklárma), John Cacavas (Kojak, Columbo), Cameron Allan (Fastline - Halálos iramban), Joseph Conlan (Ne állj szóba idegennel!), Bob Christianson (Trópusi bosszú) és Todd Kasow (Monument Ave.) felelt. Minthogy azonban a főszereplőn és a stíluson kívül sok azonosság nincs a jelenlegi és a korábbi alkotások között, akárcsak Fuqua, Gregson-Williams sem foglalkozott sokat a múlttal, pontosabban egyáltalán nem. Új zenei világot teremtett a karakternek, és olyannyira McCall jellemének, cselekedeteinek, illetve érzéseinek tükrözésére koncentrált, hogy még az amerikai és az orosz kultúra szimbolizálásával sem törődött, így ezek érzékeltetése a betétdalokra, illetve komolyzenei részletekre hárul - mindez rendkívül színes képet mutat: Moby-szám éppúgy elhangzik, mint Eminem-dal vagy Csajkovszkij-szerzemény.
A score nem igyekszik lekörözni a film tempóját, így a Varése Sarabande által megjelentetett filmzenealbum sem azon korongok közé tartozik, melyek pörgős tempót diktálnak - éjszakai vezetéshez azonban kifejezetten ajánlom, ekkor ugyanis könnyedén rátelepszik az emberre. A kiadványból valamivel több mint negyedórát tartok erősnek, a többire viszont az érvényes, hogy a film alatt élményként teljesebbek, mint önállóan. Ennek egyik fő oka az, hogy Gregson-Williams (valamint az őt kiegészítő komponistaként támogató Justin Burnett) nem lépett ki abból a komfortzónából, amelyet korábbi, hasonló stílusú alkotások esetében tökélyre fejlesztett. Az elektronikus szőnyegelemek és hangminták, a halk ütősszekció, a lágy, ugyanakkor fájdalmat tükröző zongorahangok, illetőleg a visszafogott vonósjáték remekül működik az "Alone", a "Change Your World" és a "McCall's Decision" első fele esetében. E trackek kísérik nyomon azokat a képsorokat, melyek során néhány morzsányi információt kapunk McCallról, Teriről, valamint ismeretségük apropójáról - e jeleneteknél a színészek alakítását nemcsak az operatőri munka, hanem a dallamok is erősítik. Washington karakterének elszántsága, harciassága zeneileg a "McCall's Decision" derekától van jelen, csúcspontjának pedig az utolsó összecsapáshoz íródott "The Equalizer" tekinthető. Mély vonósok, keményen megszólaló ütőhangszerek, hangdizájnok, valamint elektromos gitár nyomatékosítja Washington rideg tekintetét, kimért, előre megtervezett tetteit.
A többi szerzemény már - az egy-két kiemelkedő pont ellenére is - a szokásos Gregson-Williams-féle underscore megoldással jellemezhető. Az "It's All a Lie" az, amiben még látok némi fantáziát, a továbbiak azonban a komponista bármelyik, Tony Scott- vagy Ben Affleck-rendezéshez tartozó thrillermuzsikájának trackjeivel felcserélhetők. Ez az immáron védjegyévé vált stílus azonban remekül idomul a klasszikus leszámolós hangulatot visszahozni igyekvő, ugyanakkor botladozó forgatókönyvön alapuló képsorokhoz: a rendőrség mit sem tud az orosz lányokat futtatók meggyilkolásáról, főnökük, Puskin érzelmektől mentes takarítója (a Marton Csokas által megformált Teddy) azonban hamar rájön, ki áll a dolgok mögött, s máris kezdetét veszi kettejük macska-egér játéka. A Védelmező ugyan visszafogottabb tempóval bír, mint az Elrabolva-mozik, az akciójelenetek azonban hasonlóan élelmesen lettek kidolgozva: McCall nem az ágyneműtartóba rejtett málhazsákból veszi elő a fegyvereket, hanem mindig azzal főz, amit a környezetében talál, ami viszont nem minden esetben lőfegyver - emiatt válik érdekessé például a film végi összecsapás.
Valahányszor lepörgött a korong, a szintén Harry Gregson-Williams közreműködésével készült Tolvajok városa (melyhez David Buckleyval közösen komponált) és Klaus Badelt Az ígéret megszállottja című filmje jutott eszembe zenei párhuzamként. Akárcsak utóbbinál, itt sem lehet kiemelkedő teljesítményről beszélni, csupán néhány remek percről, hangulatával azonban könnyedén megfog, ezért időnként biztos elindítom még a lemezt.
