Igaz történet – népmesei elemekkel

A nagymester nem egyszerűen harcművészeti film, hanem egyenesen egy himnusz a harcművészethez, de tán annál is több, inkább egy komplett eposz, bolyongó Odüsszeusszal, mellékszálakkal, néha nehezen követhető időrenddel. Bár Kar-wai korábban is készített már wuxiát, az külön izgalmas, hogy Bruce Lee tanítómesterét ilyen melankolikus karakterként ábrázolja. Illetve minden egyes a kínai piacról (ezt most ne úgy tessék érteni) hozzánk eljutó nagyobb volumenű film eszünkbe kell juttassa: nem csak egy-egy fecske repül ám arrafelé, valójában tucatjával készülnek, ha nem is ilyen, de igen magas színvonalú filmek Hongkong környékén. Csak ha épp nincs Titanic fesztivál, akkor eszünkbe se jut utána járni, mi a helyzet arrafelé.

Most azonban kifejezetten Kar-wai hever az asztalunkon, s ő minden bizonnyal már beforgatta magát a panoptikumba. Akciójeleneteire csak azért nem mondom, hogy Hollywood blockbustereit idézik, mert ezzel őt degradálnám – neki nem célja a szemfényvesztő adrenalinfokozás, nem robbantgat azért, mert a játékidő szerint épp aktuális lenne, hogy ne kapcsoljon át a néző a kvízműsorra. Egészen másképp viszonyul az akcióhoz, művészi eszköztárának legjavát vonultatja fel ilyenkor, s ha esőben pofozkodnak embereink, ne feltétlen asszociáljunk a Mátrixra, vagy csak oly módon, hogy fedezzük fel, mennyit merítettek Watchowskiék többek között a távol-keleti harcművészeti filmekből.

[img id=503144 instance=1 align=left img]Harc, művészet

A nagymester után annak ellenére kedvem támadt újranézni Kar-wai filmjeit, illetve pótolni, ami eddig kimaradt, hogy valójában ezt most furcsa módon már túlzásnak találtam. Van ugyanis ez a tipikus távol-keleti zsúfoltság, ami nem feltétlen giccs, de mindenképp sok, gyakran gazdagnak nevezzük, máskor túlburjánzónak. Mindent bele egyetlen snittbe, másodpercbe, képkockába. Koreográfia, jelmezek, színek, hangulatok, annyira precízen kimérve, tökéletességre törekedve, hogy az ember lusta semmirekellőnek érzi magát, ha kicsit is lankad a figyelme, mert szinte fél a mester fenyítő tekintetétől. Kell ehhez azért némi hajlam a tekintélytiszteletre, nem mintha az errefelé ne volna meg, amitől nem hogy nem mernek sokan kritikával élni, de tényleg eszükbe sem jut, hogy annyira azért nem volt szórakoztató, amit láttak. Most például én személy szerint úgy érzem, Kar-wait elragadta a hév. Nem volna feltétlen terhes mindaz, amit aktuális filmjébe beletömött, ha amúgy nem szorítaná ki vele a mondanivalót. Kivéve, ha az a mondanivaló, hogy ő egy zseniális rendező. A nagymester viszont pengeélen táncol, azon sem lepődhetünk meg, ha sokan az évtized kínai/hongkongi filmjének tartják, de azon se, ha túlzott művészkedésnek.

A költő itt arra gondol

Eleinte valóban lekötik a nézőt a csodálatos harcművészeti koreográfia plusz a CGI, illetve érezzük az egészet átható fennköltséget, ami még éppen hogy nem manír, meg egyébként is távol-keleti film esetén lejjebb kell belőjük a toleranciaküszöböt. Ám aztán észrevesszük, hogy feszülten kellene figyelnünk, hogy kibogozzuk az összekötő cselekményeket, amelyek sűrű akciójelenetek választanak el egymástól. Ami azért is furcsa, mert biopicnak indult az egész, még ha sejtettük is, hogy nem lesz egyszerű menet. S bizony a dialógokat is egyre terheli, hogy a szereplők kizárólag rébuszokban és metaforákban hajlandóak fogalmazni. Meglehet aztán, amikor ezeket hozom fel, valójában már felbosszant minden, ami eddig maximum furcsa volt az európai szemnek. De igen, ekkor már a dadogó belassításait is túlzásnak találom, holott elég gyakran él ezzel az eszközzel (tehát nem a szerver lassult be a gépházban, ne tessék felkiabálni a nézőtérről), és értem én, hogy a Falon túl még egy ilyen szentimentális rendezőt kémműholddal se találni, mégis azt kívánom némely jelenetnél, kicsit lazuljon már el, nem kell mindent ilyen komolyan venni. Ez persze butaság, ő Wong Kar-wai, hogy ne venne halálosan komolyan bármit is?

Kinek ajánljuk?
- Nyilván a távol-keleti harcművészeti filmek rajongóinak, de vigyázzanak, itt az artisztikum azért erősen rátelepedik a sima Bruce Lee- vagy Jackie Chan-féle pofozkodásra.
- Akik ismerik és szeretik Kar-wai melankóliáját.
- Akik szeretik átadni magukat egy inkább hangulatot, atmoszférát árasztó, mint történetet mesélő filmnek.

Kinek nem?
- Akik előző nap nem aludták ki magukat rendesen, nem biztos, hogy ébren maradnak.
- Akiket irritálnak a kínai közmondásokból építkező beszélgetések.
- Akik azt remélik, bármit megtudnak majd Bruce Lee-ról.

7/10