Általában minden évnek megvan a maga színészfilmje. Ezt általában az olyan alkotásokra szokás mondani, ahol a rendező nem spilázza túl a dolgokat, egyszerűen csak fog egy relatíve egyszerű sztorit, és rábízza magát a lehetőleg gondosan kiválogatott színészgárdájára, akik a tehetségük legjavát nyújtva mágikus filmélménnyel ajándékozzák meg a nézőt.
One Man Show
Mindehhez jön még egy olyan verzió, amikor a színészgárdából egyvalaki olyan teljesítményt nyújt, hogy hiába ügyesek a társai, ő messze föléjük nő, és egymaga viszi el a hátán az egész produkciót, magára vonva ezzel a különböző díjátadók ítészeinek figyelmét. A női mezőnyből tavaly ezt a megtisztelő teljesítményt Sally Hawkins tudta nyújtani a Hajrá, boldogság!-ban, míg a férfiaknál a jobbára mellékszerepekből (Égető bizonyíték, Tesó-tusa) ismert Richard Jenkins A látogatóban. Jenkins alakítása nem úgy visszafogott, mint általában a magyar művészfilmekben, ahol a szereplők azért beszélnek csak keveset, és akkor is tőmondatokban, mert színészek helyett főleg amatőröket alkalmaztak. Ő egy valóban zárkózott embert játszik, de hiába beszél keveset, minden egyes érzése jól kirajzolódik az arcára. Finom és érzékeny játékát valóban élvezet nézni.
Zenétől a politikáig
Walter Vale unalmas életű, özvegy egyetemi tanár, akinek az életébe az hoz gyökeres változást, hogy a régóta nem használt New Yorki lakásában egy jogtalanul beköltözött illegális bevándorló párocskát talál. A magányos férfinek megesik rajtuk a szíve, és a kidobásuk helyett átmenetileg befogadja őket. A páros férfi tagjával még barátságot is köt, Tarek pedig cserébe beavatja őt a törzsi dobolás izgalmas világába. Jenkins csak apró rezdülésekkel mutatja be a férfi lelki fejlődését/megnyílását a zene hatására, mégis azonnal megérezzük a változást. A korábban elzárkózó ember újra nyitott kezd lenni a világra, de persze a szép dolgok mellett a rosszakat is kénytelen észrevenni. A párocska sorsán keresztül Thomas McCarthy rendező felhívja a figyelmet a 2001. szeptember 11.-e utáni Egyesült Államok bevándorláspolitikájának visszásságaira, és mindeközben még egy szerelmi történetet is a cselekménybe épít, de mindezt nagyon finoman teszi.
Summa
A látogató árnyalatonként mutatja be egy férfi lelkének változásait úgy, hogy közben nem csak az ő privát szférájáról, hanem a nagyvilág működéséről is sokkal többet tudunk meg. Thomas McCarthy előző filmjéhez, Az állomásfőnökhöz hasonlóan mesél el rendkívül visszafogottan egy nagyon is érzelmes történetet, a mi dolgunk pedig csak annyi, hogy könnyekig meghatódjunk.
Kinek ajánljuk?
- Akik voltak már illegális bevándorlók.
- A kedves, okos és csendes független filmek rajongóinak.
Kinek nem?
- Akik nehezen viselik az akciójelenetek nélküli filmeket.
- Akiket a jellemek helyett inkább a cselekmény sodrása szokott lekötni.
8/10
