A próféta nyerte az idei cannes-i fesztiválon a zsűri nagydíját, ami az egyik legkomolyabb elismerés az európai filmmezőnyben, még úgy is, hogy francia filmről van szó. A komor, sötét, olykor naturalista eszközökkel operáló nagylélegzetű alkotás tulajdonképpen egy börtönbéli karriertörténet, mely egy írástudatlan, de bátor, bevállalós és tanulékony arab fiú felemelkedését követi nyomon a mai francia alvilágban.
A bűn
A francia irodalomban igen sokszor találkozunk olyan hősökkel, akik nem a szó általános keresztényi értelmében, hanem póri, köztörvényes módon találkoznak a bűnnel. Érdekes elemzés születhetne arról, miért is van ez, saccra a dolog ősoka valahol a francia forradalom környékén keresendő. A polgárság világias életszemlélete ekkor adott jókora pofont az addig az egész nyugati világon "gondolat-rendőrködő" keresztényi bűnfelfogásnak, miszerint annak idején az a bizonyos názáreti megváltott minket bűnünktől, amit pedig azóta elkövettünk, azt gond nélkül "leboltolhatjuk" az adott egyházzal, annak saját regulái szerint. A polgárság, a nép körében azonban a dolgok ennél jóval egyszerűbben, földhöz ragadt, anyagias, zsigeri módon működtek, így az egyház zord vigyázó szemei elől elszabaduló virgonc báránykák közül igen sokan igen messze elkószáltak boldogulásukat keresve. De Sade márki egész életművét szentelte a bűnnek és az abból fakadó élvezeteknek, valamint az élvezetekből fakadó bűn megértésének. Victor Hugo Jean Valjeanja lop. Megtér később, jó útra tér, de mégiscsak lop. Edmond Dantés, aki később Monte Cristo grófja lett, ártatlanul került börtönbe, ám már ott kitervelte, ha egyszer onnan kiszabadul, szörnyű bosszút fog állni sérelmeiért. Kiszabadul és igazságtétel címén gyilkosságokat követ el, méghozzá előre megfontolt szándékkal. A vaskos irodalmi előzmények után a francia filmben tovább folytatódtak a bűnös gondolatok. Jean Gabin, "az alvilág királya", a külvárosok "ködös útjain" vonult be a "Szicíliaiak klánjába". Melville és Clouzot súlyosabb és sötétebb filmeket forgatott az amúgy is sötét amerikai film noiroknál, főszerepben a "bűnnel".
Jacques Audiard,
A próféta rendezője ez utóbbiak nyomában jár, talán nem véletlenül, hiszen apja, Michel Audiard Clouzot-ék neves pályatársa volt forgatókönyvíró-rendezőként. A fiú ennek is köszönhetően szintén neves forgatókönyvíró-rendező lett, sőt még nevesebb is, mint apja. Nyert már több César-díjat (Férfiak mélyrepülésben, A számat figyeld, Halálos szívdobbanás), Bafta-díjat, A prófétával a filmmel pedig Cannes-ban nyűgözte le a zsűrit. E nívós műfaji filmekkel Audiard kiérdemelte, hogy a francia thriller új nagymestereként tartsák számon.
A próféta
azonban jóval több egy szokványos thrillernél vagy kriminél, már csak hossza miatt is: 152 percbe majdnem kettő is belefér az efféle zsánerekből, melyeket jobb ötlet, mélyebb történet híján a kereskedelem törvényszerűségeinek megfelelve vágtak össze alkotói. A Keresztapát vagy a Volt egyszer egy Amerikát nézve azonban senkit nem nyomaszt az esetenként háromórás hossz, A prófétát nézve is gyorsan pereg az idő, persze ehhez kell az is, hogy Malik, a címben szereplő képességgel megáldott írástudatlan arab fiú sorsa legyen olyan érdekfeszítő, mint az volt a Corleone-klán esetében, például. A próféta azonkívül, hogy börtönfilm - a film egy börtön falai között játszódik 90%-ban - a jelenkori francia alvilág szélesvásznú, plasztikus és részletgazdag tablója is egyben, mely világosan vázolja a különböző etnikumú bűnszövetkezetek egymáshoz viszonyuló struktúráját, sőt, hierarchiáját. Emellett Malik személyes fejlődéstörténete is a film, melynek során az analfabéta, magányos és elesett fiúból bátorsága és talpraesettsége révén önálló, nagy formátumú személyiség. A szűk játéktér és a hosszú vetítési idő ellenére sem mondható eseménytelennek a film. Malik "beavatódása" bővelkedik brutális, sőt obszcén jelenetekben, melyek kendőzetlenül mutatják meg a börtön erőszakkal, korrupcióval és drogokkal teli kőkemény világát. Most nem a hollywoodi filmek műmájer rapper-gengsztereit látjuk, itt tényleg igazinak tűnik mindenki: a masszív muszlim blokk éppúgy, mint a nagyhatalmú korzikai maffia. Vezetőjük, Luciani szerepében az echte skandináv létére veretes korzikai akcentust toló Niels Arestrup a legendás Brando-hoz mérhető súlyú figurát alkot és nem a kilók számában. A fiatal Tahar Rahim is meggyőzően játssza a tanulékony Malikot, fel tudja kelteni karaktere iránt a néző érdeklődését, amit ráadásul ébren is tart végig. Szép ív ez, annak ellenére is, hogy egy percig sincs Malik figurája "kimosdatva": a gyilkosságok, a jelentős mennyiségű kábítószerrel való bizniszezés ellenére mégis valahogy jó figura tud maradni a szemünkben. Ez az árnyalt ábrázolásmód a film egészére nézve is érvényes, egyben legnagyobb erénye is, a finoman kidolgozott cselekménybonyolítása, valamint a precíz, logikus és tiszta szerkesztése mellett.
Kinek ajánljuk?
- Aki a jó filmet nem percekben méri.
- Aki a keményebb hangú francia filmeket is szereti.
- Aki hozzávetőleges képet szeretne alkotni a francia alvilágról.
Kinek nem?
- Érzékenyebb lelkű nézőknek.
- Valami könnyed, rózsaszín limonádé helyett.
- Akit semmilyen formában nem érdekel a bűn világa.
9/10
