Amikor a gyerek idősebb, mint a saját anyja

Azon már meg sem lepődünk, hogy valaki a harmincas éveiben járva alakít tinit, de vannak ennél furább esetek is. Íme 10 meglepő castingdöntés.

Már rácsodálkoztunk egyszer (illetve kétszer) itt a Porton arra a jelenségre, hogy a filmekben és sorozatokban sokszor 5-10 vagy akár 15 évvel idősebb színészek játsszák el a tinikaraktereket. Ami egyébként magyarázható racionális okokkal is, egy 18 éven alulival ugyanis jóval nehézkesebb és drágább dolgozni, hiszen nagyon szigorú szabályok vonatkoznak a foglalkoztatásukra. De vajon milyen érv szólhat amellett, hogy egy gyerek-szülő páros esetében a gyereket játszó színész idősebb legyen, mint az apja vagy az anyja? Most egyebek közt ezeket a bizarr eseteket soroljuk.

Pimaszok, avagy kamaszba nem üt a mennykő - Amy Davidson

 

Forrás: ABC

 

A három évadot megért sitcomban egy detroiti család mindennapjait követhettük, fókuszban a két tinilánnyal, akik számára az aggódó apuka bevezet 8 egyszerű szabályt a randizáshoz. Bridgetet a később az Agymenőkkel befutó 17 éves Kaley Cuoco alakította a húgát pedig Amy Davidson – aki viszont ekkor már 23 éves volt, vagyis idősebb a sorozatbéli nővérénél...

Bajos csajok - Amy Poehler

 

Forrás: HBO

 

A Tina Fey forgatókönyvéből írt Bajos csajok a gimnáziumban játszódó tinifilmek egyik klasszikusa, és ezért azon meg sem érdemes lepődni, hogy a Reginát alakító Rachel McAdams már 26 éves volt a forgatás idején, de azon igen, hogy csak hét évvel idősebb nála az édesanyja – vagy pontosabban a karaktert alakító Amy Poehler.

 

Mamma Mia! Sose hagyjuk ABBA - Cher

 

 

Tíz évvel az első Abba-filmmusical, a Mamma Mia! kirobbanó sikere után visszatérhettünk a varázslatos görög szigetre, Kalokairire, ahol ráadásul feltárult a múlt, és az időben ide-oda ugrálva megismerhettük a Meryl Streep által alakított Donna (és barátnői) múltját, sőt Sophie nagymamája (azaz Donna anyjának) kicsi, de annál izgalmasabb szerepében maga Cher is feltűnt. Aki ekkor 72 volt, azaz csak három évvel idősebb, mint a lányát alakító Streep.

 

A mandzsúriai jelölt - Angela Lansbury

 

Forrás: United Artists

 

Sokan csak a 2004-es remake-et ismerik, Denzel Washingtonnal és Meryl Streeppel, de az 1962-es eredeti sokkal erősebb. A koreai háborúból visszatérő hőst, aki valójában alvó ügynök, Laurence Harvey alakítja, az anyját pedig Angela Lansbury. A szépséghiba? A 34 éves Harvey mindössze három évvel fiatalabb Lansburynél.  

 

Narancs az új fekete - Elizabeth Rodriguez

 

 

 

A Netflix börtönös dramedyjében Dascha Polanco alakítja a heves vérmérsékletű Puerto Ricói Dayanara "Daya" Diazt, akinek az anyja, Aleida Diaz ugyanabban a börtönben raboskodik. Elizabeth Rodriguez a forgatás idején 33 éves volt, vagyis mindössze két évvel idősebb csak, mint a „lánya”.

 

Nagy Sándor, a hódító - Angelina Jolie

 

InterCom

 

Oliver Stone történelmi eposzában Colin Farrell alakította a világot uralma alá hajtó, de mindössze 33 évesen életét vesztő III. Alexandroszt, azaz Nagy Sándort. Fontos szerep jutott a filmben Olympiasznak, a király édesanyjának, akit Angelina Jolie formált meg – elég fiatalosan. Ami nem is csoda, mert a két színész közt mindössze egy év van – előbbi 76-os, utóbbi 75-ös születésű.

 

Öreglányok - Esthelle Getty

 

Baloldalon Estelle Getty, középen Bea Arthur (Forrás: NBC)

 

Az NBC csatorna 1985 és 1992 között futó sitcomja, amelyben négy nyugdíjas asszony elhatározza, hogy közös lakásba költöznek a napfényes Miamiban, nálunk kevésbé ismert, de Amerikában klasszikusnak számít. A lakás tulajdonosát, az idős kora ellenére igazi férfifalónak számító Dorothyt Bea Arthur alakítja, míg a csípős humorú, szicíliai édesanyját a 61 éves Esthelle Getty, aki viszont a valóságban egy évvel fiatalabb volt a sorozatbeli lányánál!

A hobbit - Orlando Bloom

Forrás: Fórum Hungary

 

Ennek a kategóriának a csúcsát egyértelműen a Peter Jackson-féle A hobbit tartja, amelyben Orlando Bloom A Gyűrűk Ura-trilógia után újra eljátszotta Legolas szerepét, és ezúttal az apját, Thranduilt is megismerhettük. A Tündekirályt a forgatás idején 33 éves Lee Pace alakította, aki „csak” két évvel volt fiatalabb a fiát játsszó Bloomnál.

Hetedik – Brad Pitt

 

Forrás: Flamex

 

A Hetedikben Gwyneth Paltrow játszotta Brad Pitt feleségét, akivel a sztori szerint még a középiskolában jött össze. Ha Pitt karaktere nem tanárként volt jelen az iskolában, akkor nem jön ki a matek, mert Paltrow 22, Pitt pedig 32 volt akkoriban.

Joy – Jennifer Lawrence

 

Forrás: InterCom

 

Az esetek többségében idősebb színészek játszanak el fiatalabb szerepeket, de van példa a fordítottjára is.

A felmosórongyot feltaláló Joy Mangano életéről forgatott filmben David O. Russell, illetve a producerek nem tudták megállni, hogy ne az akkoriban nagyon felkapott, és még mindig csak 25 éves Jennifer Lawrence castingoloják be, holott a címszereplő a sztori kezdetén már 34 volt.

És akkor levezetésként még néhány meglepő casting:

  • Az Értelem és érzelemben Emma Thompson a 19 éves Elinor Dashwoodot játszotta, de a valóságban már 35 éves volt.
  • A nálunk kevésbé ismert, de Amerikában kultikusnak számító, 11 évadot megért Happy Daysben Henry Winkler 29 évesen kezdte el a 19 éves Fonzie-t játszani, vagyis a sorozat fináléjára már 39 volt.
  • A Kisasszonyokban a 13 éves Amy Marchot a pont egy tízessel idősebb Florence Pugh játszotta.
  • Az Apokalipszis most-ban Laurence Fishburne egy vietnami háborúban harcoló katonát alakít, és ránézésre nem is lóg ki a bajtársai közül, valójában azonban ekkor még csak 14 éves volt.
  • A Derry Girls cím brit tiniszériában a 16 éves Clare Devlin szerepét a 31 éves Nicola Coughlan kapta meg.
  • A Hannah Montanában Jason Earles a 16 éves Jackson Stewartot akkor kezdte játszani, amikor 29 éves volt.
  • A Hazug csajok társaságában a 16 éves Maya St. Germaint a 31 éves Bianca Lawson alakította.
  • A Smallville című széria Clark Kent, azaz a későbbi Superman tinikorát mutatta be, de a casting nem ezt tükrözte, a 14 éves srácot ugyanis a 24 éves Tom Welling játszotta.
  • És a végére egy újabb bizonyíték amellett, hogy nem csak a régi tinifilmekben castingolnak idősebbeket: a Netflix 2020-as Én még sosem...-jében a 30 éves Darren Barnet alakítja a 17 éves Paxton Hall-Yoshidát.

Via: Buzzfeed