A 33., tehát a 2002 évi Filmszemlén mutatták be Mundruczó Kornél Szép napok című filmjét, akkor különdíjat nyert, és eltűnt. Majd kényszerű szokás szerint nem a mozikba került a film, hanem dobozba, és útra kelt a világban, fesztiválról fesztiválra, reménykedve abban, hogy sikerül valahonnan díjat elhozni, biztosítandó a film további életét. A (külföldi) díj ugyanis pénzt jelent, az (el)ismertség mellett, a pénzből pedig megfelelő számú kópiát lehet gyártani, esetleg a filmben közreműködőket is ki lehet fizetni, stb. Egy fiatal, invenciózus filmes, ha már lehetősége volt filmet csinálni, ma Magyarországon ezt az egyet teheti. (2003-tól ez állítólag már másként lesz; hát, hiszem, ha látom.) Tehát, egy tehetséges filmes, aki korábbi két filmjével (Nincsen nekem vágyam már semmi, illetve az Afta) már komoly fesztiválsikereket aratott, fogja a filmjét, mint hajdan a vidéki kofák a csirkéiket, és elutazik messzeföldre eladni azokat. Hogy legyen valahogy. Hogy a közönség egyáltalán láthassa azokat. Már ha látni akarja egyáltalán. Persze, lehetne hibáztatni a fiatal filmest is, miért nem csinál habkönnyű tinikomédiát, az biztosan könnyebben menne el, vagy le, a közönség torkán, de a fiatal filmes ragaszkodik igazához, hagyja a habkönnyű szórakoztatást másra, őt az érdekli, ami van, a büdös könyörtelen élet, a valóban való világ. Férfiprostituáltak, intézeti gyerekek, leányanyák. Felkavaró, gyomorbavágó sorsok. Kínszenvedés szembesülni velük, szunnyadó lelkiismeretünk karbantartása miatt mégis kötelező.
A 2002-es Locarnói Fesztivál Ezüst Leopárd díja után egy francia producer felfigyelt a Szép napokra, és úgy gondolta, segít a fiatal magyar filmesnek. Mundruczó ezt a segítséget elfogadta, tanácsai alapján a filmet újragondolta és vágta, így egy teljesen más filmet mutat be a hazai közönségnek. Így akik annakidején már látták, egyrészt tudják, mire számíthatnak, másrészt kapnak egy új Mundruczó-opuszt. Ugyanaz, és mégsem. Akik viszont most készülnek erre az embert próbáló feladatra, azok jól készüljenek fel. Egy tizenhét éves lány, Maja, megszüli gyermekét, de megtartani nem akarja, így háromezer euróért eladja Máriának, akinek férje külföldön dolgozik, és semmiről nem tud. A szülés vérben és mocsokban, egy vegytisztítóban zajlik le, és Péter, Mária javítóból szabadult öccse kilesi az aktust. Ákos, Péter régi barátja, Maja volt szerelme az apa. Péter szerelmes lesz Majába, ez nem tetszik Jánosnak, akinél a fiú dolgozik, és most Maja barátja. Bonyolult? Mint az élet.
Az első változat kihagyásos, mozaikszerű -és kissé nehezen érthető- elbeszélőformája a francia producer közreműködésére egyszerűbbé, szinte lineárissá vált, de míg a korábbi változat kissé széteső szerkezetének lírizáló effektusa tompítja a történet brutalitását, addig ez a mostani, lépésről lépésre kegyetlenül és kíméletlenül előre haladó narratív szerkezet sokkal sűrűbb, sokkal kegyetlenebb hatást kelt. Talán Mundruczó céljainak is ez az új változat felel meg inkább, hiszen ő szembesíteni akar, egyenesen bele akar vezetni a bájos tények erdejébe, nem pedig ide-oda szökellve, úgy fókuszosan mesélni arról, hogy micsoda szörnyű dolgok történnek emberekkel, hanem tessék, ez az élet. Ennyi és kész. Nincs mese, a szó szoros értelmében.
Nagy András atmoszférikus és érzékeny képei nem hivalkodóak, szolgálnak, minden egyes rezdüléssel, beállítással a film mondandóját támogatják, jó értelemben véve, csak dokumentálnak. Az amatőr szereplők egytől egyig hitelesek, koncentráltak, úgy vannak jelen, mintha ott sem lenne a kamera. Élnek. Nem játszanak. A még egyetemista Mundruczó színészvezetése iskolapéldája annak, hogyan lehet, és hogyan kell szinte még moziba sem járó amatőrszereplőkkel filmet csinálni.
Mindent összevetve a Szép napok egy nagyon tiszta, nagyon kemény, és nagy figyelemre számot tartó alkotás.
