Fülledt, fojtó mexikói kisváros, ugyanilyen emberekkel. A mindennapi lét és az eseménytelenség feszültsége ül mindenen, mindenkin. Eső, sár, álmok és vágyak: várakozás és emlékezés. Az ezredes és felesége ebben a csapdában vergődnek. Várnak a megérdemeltnek hitt nyugdíjra, s meggyilkolt fiuk halálától sebzetten és bénán tengetik napjaikat. A tétlenség kényszere, s az önmagába forduló vágyak kiúttalanága ez. Két idős ember sodródó hétköznapjai, melyekbe hullámokat verni csak a fiuk után maradt harci kakas tud. A kakas a médium, a kapocs a múlttal, és lehetőség a jövő felé. S, hogy ebben a hétköznapiságban mi szépség és esemény lehet? Mondjuk egy cenzúrázott mozizás a pappal, egy teljes adag kávé, s a szerelem...
A film irodalmi adaptáció, Gabriel García Márquez novellája alapján készült, s ez lemoshatatlan róla. Minden részletében fellelhető az "irodalmiság", vagyis egy olyan mélység, mely értelmezhetővé, s nem direkt módon érthetővé teszi a látványt. A finom részletek, a karakterek és szituációk kapcsolatai és összefüggései túlmutatnak a pillanaton, a filmet egységes képpé teszik. Minden pillanata olyan, mint egy aprólékosan kidolgozott festmény: a figuráknak szinte megfoghatók, érezni a szagokat, hallani minden neszt.
A film alkotói oly módon tartották meg ezt az irodalmiságot, hogy ettől néha már-már színpadiassá váltak a jelenetek. A sűrített tér, az ismétlődések sokasága, a kevés helyszín mind ide mutatnak. Ám ez a színpadi látszat csak kontrasztja annak, hogy igazából a való világot látjuk: saját beteljesületlen vágyaink, álmaink és gyötrődéseink metaforájaként.
A színészi játékra is ez a fojtó befejezetlenség nyomja bélyegét, a látszólag megtört emberek alakját remek alakítással jelenítik meg a számunkra ismeretlen, de immár feledhetetlen színészek. Egyetlen ismerős a közönségkedvenc Salma Hayek, ki egy epizódszerepben, prostituáltként tűnik fel, s nem okoz csalódást.
A film csemege mindazoknak, akik szeretik az igazi "klasszikus" filmeket, digitális technika és szupersztárok nélkül. Itt csak a kamera és az ember van, s a történet e kettősségben bontakozik ki. Ez nem a technika és a producerek diadala, hanem az emberé, az alkotó emberé.
A mexikói - spanyol - francia koprodukcióban készült film 1999-ben elnyerte a legjobb mexikói filmnek járó díjat, Cannes-ban pedig az Egy bizonyos nézőpontból szekcióban jelölték. Már csak ezért is érdemes megnézni: hogy mi újság a mexikói filmmel.
