Mintha Tom Waits reszelős hangján szólna az a szokásos és megszokott édes-bús melódia abból a tipikus párizsi kávéházból, amelyet minden "Párizsba beköszöntött az ősz" hangulatú filmjelenetből ismerhetünk, ám a kamera beljebb és beljebb hatol a füstös helyiségbe, a zongoránál Cserhalmi György, vagyis Herendi Misu, a bárzongorista ül, ő énekel. Cserhalmi nagyon nem tud énekelni, ez tudható róla régóta, de szuggesztív előadásmódja mégis elhiteti velünk, hogy ő most elénekel nekünk egy dalt. Sőt, e filmben többet is, kicsit az amerikai rekedt hangú balladaénekesre hajazóakat ugyan, de ez kit érdekel most. Tom Waits is énekel Seress Rezsőt, ő meg magyar, úgyhogy iksz. Tövisházy "Amorf Ördög" Ambrus és Geszti "Nemzeti" Péter okos kis songokat írtak Cserhalminak, pontosan szabva az ő hangi adottságaira és előadói kvalitásaira, mivel a film egy bárzongoristából kényszer szülte alkalmi Mikulásról szól, aki dalszerzői és rímfaragói tehetségét kamatoztatja az év decemberének hatodik napján.
Többet nem citálom Tom Waitset, de ő szokott ilyesmi történeteket megénekelni, mint amilyen itt a sűrű decemberi hóesésben botorkáló, a műszakáll alatt borostás, kicsit szittyós, kicsit édesszájú, falábú Mikulásról és egy bájos, de nagyon szomorú kislányról szól. Nyilván szereti ezeket a dalokat Gárdos Péter, a film írója-rendezője, tudom, hogy szereti őket Cserhalmi is, és szeretem én is, tehát nincs baj. Tom Waits jó. Férfiasan érzékeny, bölcsen humoros és sokat megélt. Ilyen a Cserhalmi által alakított figura is, aki falábát abban az említett párizsi kávéházban szerezte, vétlen résztvevőjeként egy lövöldözésnek. Sok év múlva hazatér Budapestre, pontosabban valahová, nem lényeges hová, a helyszín bárhol lehet, soha még ilyen tökéletesen kivitelezve magyar filmen. Ifj. Seregi László professzionálisan kivitelezett, világszínvonalú, klasszikus és kortárs értékeket is magánviselő operatőri munkájára külön felhívom a figyelmet! Az, hogy a helyszín nem igazán behatárolható, bárhol lehet Európában, a történet általános érvényűvé tevésének szempontjából fontos. Gárdos szándékoltan közönségnek szóló filmet készített. Annak a közönségnek, amely élhet bárhol a világon, és amelyet hazai (és nemcsak hazai) filmesek olyannyira hajlamosak lefelejteni. Egyetemes érvényű emberi mese az épeszű, művelt, érezni és érzelmeket kinyilvánítani tudó egészséges embereknek, akik a filmnézők és moziba járók többségét jelentik. Remélhetőleg.
Misu, a bárzongoristából lett alkalmi Mikulás antihős. Kisember. Élete kizökkent, ágyrajáró, gyakorló alkoholista, szerencsejátékos és szénhidrát-junkie. Alkalmi Mikulásnak áll egy plázába, marketingileg, ahol azonban dal- és rímfaragó tehetsége hamar népszerűvé teszi, édesszájúsága (mivel a szétosztásra szánt csokikat maga falja fel) pedig állástalanná. Egy szőke kislány (az elbűvölő Szilasi Blanka, a kis Liza szerepében) szegődik nyomába, aki az igazi, a valódi Mikulásnak hiszi a Misut, és tőle egy biciklit kér. Misu azonban nem nagyon akar az elvárt feladatnak megfelelni, le akarja tudni a napi melót, valami kis pénzt akar szerezni, amitől néhány boldog órát remél. Liza azonban eléri, amit akar. Misuból egy igazi, egy valódi Mikulás lesz.
A film két változatban kerül a mozikba, van egy hosszabb, rendezői és egy rövidebb, gyermekeknek "való" változat. A hosszabb se nagyon hosszú, kb. 96 perc, ami annyiban más a rövidebb verzióhoz képest, hogy tartalmaz néhány, a Misu életének megértése szempontjából fontos erőszakos jelenetet, néhány "csúnya" szót, valamint hogy kizárólag art-mozikban vetítik, valamint a filmfesztiválokra is - díjeső jogos reményében - ez megy. Aki engedi gyermekének mondjuk a Cartoon Network, vagy a Jetix csatornák rajzfilmjeinek a nézését, az ne vegye figyelembe e fentieket, gyermekük erőszak és hasonlók feldolgozásában ott jár már, ahol nem is képzelik. Tehát a rendezői változat sem egy vérzivatar, a kétféle verzió forgalmazását kicsit idejétmúlt szemérmességnek gondolom. Ám egyben javaslom is megtekintésre akármelyiket, hiszen e filmmel a idősebb generáció nevében Gárdos Péter felvette az Antall Nimródék által eléjük hajított kesztyűt, és egy teljességgel fogyasztható, Európában (világon) bárhol nyugodt szívvel vállalható filmet mutat be. Semmi, amúgy nem kifejezetten önhibájából frusztrált magyar filmesre oly jellemző öncélú művészkedés, világmegváltó szándék (Gárdosra mondjuk eddig sem ez volt jellemző), ellenben ízlés, bölcsesség, technikai profizmus. A filmben kiváló színészi teljesítmények.
Hangulat, zene, jó szórakozás. Az igazi Mikulás, valóban.
