Bocsánat, ez már a tanulság?

A gazdagok rosszak, értem? Ne legyél gazdag, mert az rossz. A gazdagság rossz. Értem?

Gazdaságos road-movie

Ha valaki ijesztően fiatalon jut fel a csúcsra, az értékrendje elkerülhetetlenül szenved olyasfajta torzulást, amelytől emberi kapcsolatai, a külvilágról alkotott képe, illetve saját magával való viszonya is merőben más mutatókkal bír, mint az átlagembernek. Ő lesz az, aki nem ismer se istent, se embert, egy torz Nietzsche-rajongóként emeli magát másik dimenzióba, mint amelyben a mindennapjai zajlanak, és nem is nagyon tudja értelmezni, amikor a valóságshow bekopog a páncélozott szélvédőn. Hogy mivel is keresi a kenyerét, nem fontos, hogy mi a múltja, nem fontos, hogy pontosan kik is azok az emberek, akik időnként végtelennek tetsző monológokba kezdenek a társadalmat és az emberi pszichét (igen, mikor melyiket, máskor meg mást, így megy ez ebben a filmben) meghatározó gazdasági stb. folyamatokról, nos ennek szintén nincs különösebb jelentősége. A limuzin egy forgóajtó, emberek be, emberek ki. Mindenki mond valami szépet, mintha csak a király elé járnának hajbókolni. És mindebben az a baromi kínos, hogy mind valami rohadt komoly dolgot akarnak megfogalmazni, de sehogy se sikerül.

Pattinson a legkevesebb

[img id=372170 instance=1 align=left img]Számos forgatókönyv-változat létezett, én személy szerint ezek közül a következőre mertem volna fogadni nagy összegben: Robert Pattinsonról végre kiderül, hogy igazi színész, aki néhány év múlva egy "fiatal voltam, kellett a pénz" kezdetű fordulattal emlékszik majd vissza az Alkonyat-szériára, amely noha megalapozta hírnevét, de egyúttal döcögősebbre is formálta a nézhető filmek irányába vezető útját. Valamivel kevesebb esélyt adtam "a tinivámpír nem tudott felnőni a feladathoz" szalagcímnek, amely azt jelentette volna, hogy a majdnem mindig zseniális David Cronenberg sajnos érdemtelenül szavazott bizalmat a menstruációs görcsökkel még éppen csak ismerkedő közönség kedvencének. Azt azonban soha, semmilyen borgőzös filmklubban nem írtam volna alá, hogy a Cosmopolis annyira nézhetetlen, hogy Robert Pattinson antiszínészkedése tulajdonképpen már fel sem tűnik benne.

Tőzsdecápák

Szomorú ezt így kijelenteni, nem is jókedvemben szemétkedek, hiszen mindannyian óriási várakozásokkal ültünk be a rendezőgéniusz új munkájára, azok is, akik úgy csináltak, mintha eddig is ismerték volna az alapul szolgáló regényt és azok is, akiknek az Alkonyat volt az első ismert írott emlék az életükben. Az ígéret ugyanis nagy volt, egy dúsgazdag fiatal yuppie limuzinjával célba veszi a fodrászt, ám rámegy az egész napja az útra, közben pedig úton-útfélen beszáll hozzá egy ismeretlen ismerős, illetve időközben a tőzsdeindexek is átrendezik az életét. Ha ebből nem lesz világforradalom, akkor semmiből, gondoltuk és már kezdtük is volna újraértelmezni Marxot, amikor az első dialógok felcsendültek. És rájöttünk, hogy nem vagyunk valami vicces kedvünkben.

Vannak helyzetek, amikor a közönség felteszi a kezét, oké, ezt én nem értem. A Cosmopolisban viszont sajnos értjük, mit akar, csak nem érdekel. A világ rossz és igazságtalan, a gazdagok szemetek, még ha valójában ők is valami kézzel fogható valóság-élményre vágynak az izolált luxuséletük helyett. Ezt akármikor elmondtam volna nektek én is, ezért kár volt filmet forgatni. Mert az egész arra emlékeztet, mint amikor a South Park-os Mr. Mackey igyekszik sulykolni a negyedikesekbe, hogy "a drog rossz, értem, ne drogozzatok, mert az rossz, értem, a drog az rossz".

Kinek ajánljuk?
- Akik szerint ott az a filozófia, csak a hülye firkászok nem értik.
- Akik szeretik a káoszból kihámozni a lényeget.
- Akik a balos társadalomkritikára minden minőségben vevők.

Kinek nem?
- Akik egy új Erőszakos múltat, hovatovább Karambolt remélnek.
- Akik már megittak egy-két sört a mozi előtt.
- Frusztrált üzletembereknek.

5/10