Hogy Sylvia Plath valóban úgy festett-e, mint amilyennek Gwyneth Paltrow a Szilviában eljátszotta, vagy hogy Johnny Cash úgy mozgott-e a színpadon, mint ahogy azt Joaquin Phoenix a Nyughatatlanban előadta, tulajdonképpen másodlagos kérdés. A legfőbb dolog, hogy mindkét színésznek kellő élettel sikerült megtöltenie a rábízott művész portréját, így ha manapság valahol Plath vagy Cash kerül szóba, akarva-akaratlanul is egy kicsit Paltrow és Phoenix játéka, egy-egy mozdulatuk vagy arcvonásuk rémlik fel előttünk. A jó színész nem egyszerűen leutánozza az eljátszani kívánt hírességet, hanem az ismert képhez valamelyest hozzáad magából is, s épp ez az, ami megkülönbözteti az igazi színészi teljesítményt az ügyes utánzó erőfeszítéseitől.
Az elsőfilmes Bennett Miller Truman Capote életéről forgatott filmet, pontosabban az író életének azon szakaszáról, mely a főműveként számon tartott Hidegvérrel megírásához köthető. Capote című filmje, melyet Gerald Clarke híres életrajza alapján készített, egyfelől a Hidegvérrel korrektül előadott keletkezéstörténete, az első, s egyben iskolateremtő non-fiction regény megszületésének valamennyi fontos mozzanatát felelevenítő precíz krónika, másrészről pedig a tények mögül minduntalan kibújó emberi tényező mozija. Mindenekelőtt az írói szenvedélyé, a hírnév akarásának rögeszméjéé, a másság terhét cipelő ember küzdelmeié, és a másik ember iránti felelősségé. Ritka teljesítmény, hogy mindezt egy alakítás érzékeltetni tudja, Philip Seymour Hoffman-nak azonban nemcsak Capote híres affektálását sikerül visszaadnia, hanem a kétségtelen technikai bravúr mellett a felszín alatti küzdelmek leltárát is kézhez kapjuk a színész jóvoltából.
Az idei Oscar-díj átadás óta Hoffman-nak immár papírja is van róla, hogy korosztályának egyik legnagyobb színészegyénisége. A díjak tömkelege mindenképpen szerencsés fejleménynek számít (hiszen a továbbiakban nagyban megkönnyíti a szerephez jutást), Hoffman kivételes tehetségének híre azonban nem érhette váratlanul azokat, akik korábban is nyomon követték a színész karrierjét, és látták bátor alakításait Todd Solondz A boldogságtól ordítani, vagy P.T. Anderson Magnólia című filmjeiben. A Capote címszerepéért kapott Oscar-díj mindenképpen jó kezekbe került, s ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Capote-ról manapság aligha lehet úgy szót ejteni, hogy közben ne Hoffman alakítására gondoljunk.
