zene: Heather McIntosh
kiadás éve: 2012
kiadó: Milan Records
játékidő: 31:50

Helyszínünk egy gyorsétterem, ahol a középkorú menedzser, Sandra (Ann Drowd) idegeit az állandó hajtás mellett aznap olyan dolgok is megtépázzák, mint egy várható szakmai ellenőrzés, a lebetegedés miatti létszámhiány, vagy hogy egy hanyagságból nyitva maradó hűtő tartalma a zsömlék helyett a szemétbe kerül. Talán ez lehet az oka annak, hogy amikor egy magát rendőrtisztnek mondó, határozott férfi telefonál az étterembe azzal, hogy az egyik dolgozó pénzt lopott egy vendégtől, amire tanúk is vannak, Sandra készségesen együttműködik vele. Beckyt, a gyanúsítottat (Dreama Walker) félrehívja az egyik helyiségbe, ahol a hívó felszólítására megmotozza, és még akkor sem kezd el gyanakodni, amikor elhangzik az újabb telefonos instrukció: teljesen vetkőztesse le a lányt, hátha más módon rejtette el a bankjegyeket. Azonban a férfi még itt sem áll meg...

A legtöbb ember (mármint akiben hajlam van egyáltalán ilyesmire) még gyerekkorában letudja a telefonbetyárkodást. De mi történik akkor, ha valakinek ez felnőtt fejjel okoz élvezetet, és nem áll meg a "Halló, Kis lakás? Akkor cserélje nagyobbra!"-féle jópofizásoknál? Erről szól a "Szolgálatkészség", mely hazánkba egyelőre csak egy filmfesztivál keretén belül jutott el. Craig Zobel író-rendező második mozija egy feszengős, igazán kellemetlen másfél órát jelent, hiszen egy ember - egyre inkább eldurvuló - megaláztatásainak vagyunk szemtanúi. Az ezt elszenvedőt alakító Dreama Walker hitelesen hozza a lelki terror alatt tartott, a megpróbáltatásokat egyre inkább beletörődően tűrő áldozatot, ahogy a másik főszereplő, Ann Drowd is sikerrel küzd meg az egyszerű gondolkodásmódú, egy kis hízelgésre és dicséretre vagy határozottságra mindent vakbuzgón teljesítő, könnyen manipulálható menedzser karakterével, míg Pat Healyvel pedig egy igazán jól utálható színészt sikerült előkapni a zaklató karakteréhez. Plusz adalék, hogy a történet nemcsak, hogy megtörtént, de Amerika-szerte többtucatnyi hasonló eset fordult elő, amikor a szituáció fokozatosan szexuális zaklatássá változott. És mielőtt a mégis-hogyanokra adott választ elintéznénk az egyesek által preferált "hát ezek az amcsik nem normálisak"-kal, azért ne feledjük, hogy az emberi naivitás és befolyásolhatóság - pláne, ha határozottsággal találja szembe magát - nem ismer határokat, így országhatárokat sem.

A zenei aláfestést Heather McIntosh jegyzi, aki e téren még nem rendelkezik nagy múlttal, hiszen ez az első ilyen jellegű próbálkozása, ám úgy néz ki, a hátrányt gyorsan szeretné ledolgozni, mert 2013-ban már két játék- és egy dokumentumfilm stáblistáján is megtaláljuk a nevét. A "Szolgálatkészség"-hez születő munkájával kapcsolatosan felemás érzéseim vannak. Az itt csellón, cselesztán, elektromos gitáron, illetve a xilofonszerű glockenspielen is közreműködő művész egyfelől egy kétségkívül egyéni hangulatú, hideg és nyomasztó score-t alkotott, amely ugyanakkor meglehetősen monoton is lett. Érzésem szerint a vezérhangszernek megtett csellót nem véletlenül halljuk csak ritkán szóló szerepben a filmzenékben, hiszen itt is annyira magára irányítja a figyelmet (például a zongorával és gitárral is kísért "Compliance"-ben, vagy a "Sandra's Walk"-ban, ahol marimba, netán a "Van Arrives"-ben, ahol dob a másik fő közreműködő), hogy hallatán inkább egy csellistáról szóló drámát képzelünk magunk elé, sem mint a mozi valódi témáját. Bár a szerző félórás műve kapcsán többeknek beugorhat a "Rekviem egy álomért" aláfestése Clint Manselltől, esetleg Michael Nyman neve (ami utóbbi esetében főleg az alkalmazott instrumentumokból adódhat, mert az összetettséget tekintve már nem áll meg az analógia), az egyaránt lehangolóan nyikorgó "Becky's Lament" és az "It's Been a Very Hard Day" hallatán inkább a hasonló szerzeményekre karriert alapozó Jonny Greenwood fájdalmas darabjai juthatnak a hallgató eszébe.

Noha feljebb egyéni hangulatú score-ról írtam, azért meg kell említeni, hogy ez főleg a filmzenei értelemben háttérbe szorított, de itt kiemelt cselló bevetésének köszönhető, amely viszont épp a gyakori használattól kissé tolakodónak tűnik. Ám érdekes kettősség, hogy a hangszer előtérbe tolása ellenére a score maga nem válik tolakodóvá, hanem mindvégig - amellett, hogy a témából adódóan természetesen borongós - meglehetősen intim. A játékidő első percén, a tulajdonképpeni főcímen kívül két, vágás nélküli jelenetnél hárul nagyobb szerep az aláfestésre: az egyik akkor hallható, amikor Sandra a parkolóban álló autójához megy (a már említett "Sandra's Walk"), a másik pedig egy dicséretesen szokatlanul rögzített, egy rendőr érkezését mutató szcénát kísér ("Detective Neals' Drive"). Ezeknél érezni főleg azt, hogy Heather McIntosh igazából tud valamit, de az, hogy pontosan mennyit is, majd csak a következő, ennél talán sokkal változatosabb, kevésbé hamar megunható munkáiból fog kiderülni.