Rob Zombie ezúttal is vakvágányra futtatja Michael Myers történetét.
Az utóbbi években egyre több slasher-remake került a mozikba, a 70-es évek végén és a 80-as évek elején virágkorukat élő kegyetlen mészárosok így tényleg halhatatlannak bizonyultak, mind a filmekben, mind a valóságban. A magyarázat a horror eme kis tematikus csoportjának reneszánszára feltehetően pusztán annyi, hogy néhányan rájöttek Hollywoodban arra, hogy az erőszak és a szex slasherekben látható nászára még mindig van igény, csak kicsit fel kell turbózni a filmeket a mai vizuális- és tempó-igényeknek megfelelően.
A 2007-es Rob Zombie-rendezte Halloween pontosan ezt a receptet vitte sikerre, emellett pedig azon ritka slasher-remake-ek közé tartozott, melyet nem szedett darabokra a kritika sem. Zombie jócskán átértelemezte 78-as eredetit: Carpenter filmjében Michael Myers a gonosz abszolútumaként jelent meg, attól volt félelmetes, hogy rémtetteinek nem volt ésszerű magyarázata, ezzel szemben Zombie Myers psziochoanalízisét állította filmje középpontjába, tulajdonképpen racionalizálta tetteit, jócskán kiherélve ezzel antagonistáját.
A Halloween II ott folytatódik, ahol az előző véget ért, emiatt az első húsz perc után azt hihetnénk, hogy Zombie a Carpenter-film 81-es folytatásának remake-jét készítette el. Aztán nem kevesebb, mint húsz perc után csavar egyet a történeten, amivel inkább feldühíti az embert, mint elismerő bólogatásra készteti. Legutóbb talán a Next - A holnap a múlté című filmben láthattunk hasonlóan irritáló fordulatot. Aztán végre elkezdődik a cselekmény, aminek kifejtésére már csak a filmidő 80%-a áll rendelkezésre az elnyújtott prológusnak köszönhetően. De sebaj, higgyétek el, ez is bőven elég! Nem is nagyon kell rá vesztegetni a szót, tulajdonképpen Myers és a kishúga közti transzcendentális kapcsolat kibontakozását követhetjük nyomon. A gyilkos, látomásaiban megjelenő anyja unszolására megpróbálja egyesíteni a családot. Természetesen pont október 31-én éri el Haddonfieldet, és vérbő gyilkosságot szegélyezik útját, nameg anyja szelleme és egy hófehér ló. (Myers pszichéjében ugyanis egy fehér ló a családja egyesítésének szimbóluma.) Zombie ezzel a szimbolikával próbálta meg művészileg megjeleníteni a családtagok közti megfoghatatlan kapcsot és összetartozást, de a szimbólum visszafelé sült el, röhejes és oda nem illő képeket eredményezve: a gyilkos egy levágott fejjel a kezében odabattyog egy fehér ruhás asszonyhoz és egy fehér lóhoz - filmköltészet akart ez lenni, de nevetségesnek hat.
Zombie persze ezúttal sem spórolt a művérrel, és még az előző részben látottakhoz képest is több szuperközelit látunk húsba vágó pengékról és darabokra vert arcokról - mindezt dögös rockzenék kíséretében. Egyedül a feszültség hiányzik a brutálisabbnál brutálisabb mészárlások közül. De az nagyon. A film a közepére teljes unalomba fullad, a végkifejlet pedig annyira banális, hogy képtelenség komolyan venni.
A probléma forrása, hogy Zombie ismét túlvállalta magát: nem egy átlagos slashert akart készíteni, hanem csakúgy, mint az első részben, megpróbált az eltorzult emberi psziché mélyére ásni. A két testvér közti transzcendentáls kapcsolatot próbálta megjeleníteni, de végül beletört a bicskája az attrakciós montázsokba és a testvérek absztrakt vízióinak megjelenítésébe. A végeredmény így a tökös kis slasher helyett ügyetlen művészieskedés, Zombie a pszichoanalitikus erőlködéssel sokat markolt, de keveset fogott. Ennek ellenére a film megduplázta a büdzséjét Amerikában, és már készül is a harmadik rész, ám - nem meglepő módon - immár Rob Zombie közreműködése nélkül...
