Komoly színésznő nem szerepel filmben mondja Julia Lambert, a londoni West End sztárja. A kijelentés művészi igazságát ne firtassuk, ám sorsát senki sem kerülheti el. A neves színésznő immár másodszor lépett a világot jelentő deszkák helyett a vászonra, hogy számot adjon női bölcsességről és szeszélyről. Lili Palmer megszemélyesítésében és Alfred Weidenmann rendezésében 1962-ben, most pedig Szabó István új filmjében.
Julia Lambert könyörög intendáns férjének, hogy vegyék már le végre a repertoárról a Búcsú a szerelemtől című darabot. Elege van, elfáradt, utazni akar és feltöltődni. Bár a sikerszéria megszakítása komoly anyagi kiesést jelentene a színháznak, a kérésnek, és legfőképpen Júliának nem lehet ellenállni. A színésznő negyvenöt éves, lábai előtt hever London férfilakossága, ám ő úgy érzi, válaszút elé került. Férjével való kapcsolata a kölcsönös elnézésen alapul, flörtjei legfeljebb hiúságát elégítik ki, tizenhét esztendős fia pedig az évek múlására figyelmezteti. És ekkor betoppan a színésznő életébe Tom, a gyermekével szinte azonos korú amerikai fiatalember, és elkezdődik a megmagyarázhatatlanságában is érthető, viharos és illékony szerelem. Júlia újra vibrál a színpadon és az életben, a fiút elhalmozza kedvességgel és anyagiakkal. Pedig a kapcsolat végkimenetelét illetően nem lehetnek illúziói... Feltűnnek az új és fiatal vetélytársak, s a színésznőnek nem marad más hátra, mint utoljára megmutatni, ki is a királynő a West Enden.
Ha emlékeink nem csalnak, akkor Somerset Maugham Színház című regénye könnyed eleganciával és bölcsességgel mesél el egy kedvesen frivol történetet a harmincas évek londoni művészvilágáról. Ronald Harwood forgatókönyvéből csak a könnyed elegancia és a kedves frivolitás hiányzik. Földöz ragadt, nehézkes és kissé érdektelen történetet fabrikált a regényből, fölerősítve olyan mellékzöngéket, melyek azt sugallják: például a nemi identitással már akkor is bajok voltak. Szabó István kész csomagot kapott, melyben ott volt a forgatókönyv, a színészek és közreműködők listája, és vélhetően a költségvetés is. A rendezés kapcsán szívesen mondanánk, hogy a jó sajátja, míg bűne a csomagé... De sajnos kevés jót mondhatunk.
Szabó István eddigi filmjei már bizonyították, hogy a rendező kitűnően vezeti a színészeket. Most is megpróbálja. A címszerepet játszó Annette Bening azonban nem az a jelenség, akinek lába előtt hever London, akiért lelkesednének a nézőtéren ülő férfiak. Korához képest kissé idősebb hölgyet látunk, akinek a ráncain Koltai Lajos kamerája az illendőnél többet elidőz. Bár a szerelem nélkülöz minden észérvet, az szinte lehetetlen, hogy Júlia a Shaun Evans által megformált, teljesen jelentéktelen, mindenféle férfias bájt nélkülöző Tom iránt lángoljon fel. Egyedül Jeremy Irons az, aki a férj szerepében felidéz valamit abból, hogyan is kell játszani egy Maughamtörténetben.
A Csodálatos Júlia 1938-ban játszódik. Szabó István ragaszkodott a korszak hű ábrázolásához. Ez nem kizárólagosan az igényes díszletre, berendezésre vonatkozik, hanem a színházi világ megjelenítésére is. Bizonyos, hogy több mint ötven évvel ezelőtt másképpen játszottak a színészek a színpadon, vélhetően harsányabban, egyértelműbb eszközökkel. Ebből viszont az következik, hogy a film dramaturgiai csúcspontján, amikor Júlia lejátssza a színpadról fiatal vetélytársnőjét, mai szemmel nézve két rossz, mondjuk ki, ripacs színésznőt látunk. Vetélkedésük magánügy marad.
