Depp fenyegetőzéssel akarta megakadályozni Heard meztelenkedését

Még mindig nincs vége az évtized celebperének, újabb szaftos részletek derültek ki.

Csütörtökön is folytatódott a Johnny Depp által indított  50 millió dolláros rágalmazási per a volt felesége, Amber Heard ellen, miután a színésznő családon belüli erőszak elszenvedőjeként hivatkozott magára a Washington Post hasábjain 2018-ban. Depp szerint Heard tönkretette a karrierjét a fizikai és szexuális bántalmazásról szóló hamis vádakkal – a színésznő szerint azonban ez nem igaz, és rágalmazás miatt ő is beperelte Deppet. 

Depp már korábban tanúskodott, az elmúlt napokban Amber Heardon volt a sor, tegnap pedig Heard tanúit hallgatták meg. Köztük volt Depp egykori ügynöke, Tracey Jacobs, aki 30 éven át képviselte a sztárt, mielőtt az 2016-ban ki nem rúgta. Vallomásában azt állította, hogy az utolsó 10 évben már egyre nehezebb volt a színésszel dolgozni, egyre többször késett el a forgatásokról, sokkal többet ivott és drogozott mint korábban, és emiatt nehezebben tudott szerepeket kapni. Előfordult az is, hogy Depp kiabált Jacobsszal, amikor a nő szembesítette a viselkedése következményeivel.

Heard a Londoni pálya című filmben (Forrás: Paramount Pictures)

 

Jacobs elmesélte azt is, amikor Depp megpróbálta elérni, hogy a Londoni pálya című filmben Heard ne vállalhasson meztelen jelenetet. Az emailváltásról készített képernyőfotókat be is mutatták a bíróságon.

Benne van Amber szerződésében, hogy nincs meztelenkedés, de a kib*szott ügynökei gyengék és bénák. Felhívnád ezeket a szerencsétleneket és intézkednél?”

- kérte Depp az egyik levélben, a következőben pedig már azt írja, hogy le kell állítani a forgatást, különben beperli őket.

Ezek az emberek senkik a filmiparban, és meg kell velük értetni, hogy tönkre tudjuk tenni őket pillanatok alatt.”

Joel Mandel, Depp korábbi üzleti menedzsere is szót kapott, aki elmesélte, hogy a 2003-as A Karib-tenger kalózai óriási sikere után a színész jóval nagyobb lábon kezdett élni. Rengeteget költött, és ahhoz, hogy ezt a szintet tartani tudja, a bevételeit is maximalizálni kellett. A problémák akkor kezdődtek, amikor kiderült, hogy Depp már nem tud annyit keresni, mint korábban.

Mandel 2015-ben jelezte is a sztárnak, hogy vissza kellene fognia a költségeket, és jobban tenné, ha eladná a francia kastélyát. Akkor úgy tűnt, átment az üzenet, a színész mégsem lépett, sőt 2016 márciusában kirúgta és beperelte Mandelt, aki visszaperelt. Az ügy végül közös megegyezéssel zárult 2018-ban.

Johnny Depp szigete a Bahamákon (Forrás: Splash News)

 

Az exügynök, Jacobs is nyilatkozott a sztár pénzügyeiről. Elmesélte, hogy egy ponton Depp azzal kereste meg őt az ügynökségnél, hogy adjanak neki 20 millió dollárt. Nem árulta el, mire kell neki, de azzal érvelt, hogy az évtizedek során rengeteg pénzt keresett az ügynökségnek. Mandelék visszautasították a kérést, de segítettek neki abban, hogy kölcsönt vehessen fel a Bank of Americától.

Heard ügyvédei lejátszottak egy felvételt is Ellen Barkintól. A színésznőnek még a 90-es években volt egy rövid viszonya a sztárral, és felidézett egy esetet, amikor Depp egy Las Vegas-i hotelszobában majdnem eltalálta egy borosüveggel. Állítása szerint Depp sokszor volt dühös és akarnok.

Nagyon féltékeny típus és parancsolgató. »Hová mész? Kivel leszel? Mit csináltál tegnap éjjel?«”

- idézte fel Barkin a viszonyukat.

Még a szerdai tárgyalási napon Heard egykori sminkese, Melanie Inglessis is megszólalt. A színésznő korábban azt állította, hogy Depp 2015. december 15-én fizikailag bántalmazta, miközben neki másnap meg kellett jelennie James Corden talk show-jában. Inglessis részletesen elmagyarázta, hogy tüntette el a színésznő szeme alól, illetve az ajkáról a sérülések nyomait. A sminkes már a korábbi, a The Sunban megjelent cikk miatt indított perben is tanúskodott Heard oldalán, akkor elmondta, hogy a páros állandóan veszekedett, mindig volt valamilyen konfliktusuk.

Heard több barátnője is felszólt, többek közt Raquel Pennington, aki arról tanúskodott, hogy látta a színésznő sérüléseit a 2015 decemberi bántalmazás után, illetve felidézett egy másik esetet is 2016-ból, hozzátéve, hogy féltette a barátnőjét.

Tanúskodott a Disney egyik produkciós vezetője, Tina Newman is, akit azokról a belsős emailekről kérdeztek, amelyekben a Depp anyagi helyzetéről szóló híreket osztották meg egymással. A színész a keresetében azt állította, hogy Amber Heard Washington Postban megjelent vádaskodásai után rúgta ki a Disney A Karib-tenger kalózai hatodik részéből, de Newman állítása szerint az a cikk nem került szóba a közös levelezésükben.

Volt egy vidám pillanata is a meghallgatásnak. Heard ügyvéde arról faggatta Newmant, hogy tud-e arról, hogy Depp bekerülhet-e majd a A Karib-tenger kalózai hatodik részébe, mire a nő azzal válaszolt, hogy ez nem az ő hatásköre.

Az ügyvéd erre megkérdezte tőle, hogy

A Disney tudatában van-e annak, hogy Mr. Depp korábban eskü alatt állította, hogy akkor sem térne vissza A Karib-tenger kalózai franchise-ba, ha 300 millió dollárt és egymillió alpakát kapna érte?”

Ezen aztán Depp és az ügyvédje is jót nevettek.

Via: Variety / Independent

Címlapkép: Cliff Owen/Consolidated News Pictures/Getty Images