A szépség megvan, azzal nincs probléma, de hol a szörnyűség és az izgalom?
Tudjuk rég: a gyerekmesék mind horrorsztorik, telis-teli olyan rémséges dolgokkal, mint gyerekhúsra éhező boszorkányok, gyilkos mostohák, farkasok, tűzokádó sárkányok, így aztán elég jó ötletnek tűnt, hogy egy horrorfilmekre szakosodott francia rendező értelmezze újra az egyik legismertebb francia mesét, ráadásul nagy sztárokkal és sok pénzből.
Horrort akarunk!
Christophe Gans a vérben, szörnyekben és félig fedett keblekben gazdag, és minden, ma már jól látszó hibája ellenére valóban izgalmas Farkasok szövetsége révén vált híressé. A horrort, harcművészetet és kosztümös drámát ötvöző filmet egy távol-keleti akciófilm kísérlet (Könnyező harcos) és egy H.P. Lovecraft hommage film (Nekronomikon - A holtak könyve) előzte meg, majd egy szinttiszta horror, a Silent Hill – A halott város követte, hogy majdnem nyolc év kihagyás után Gans egy furcsa mesefilmmel térjen vissza. Pontosabban ebben a mesében sajnos semmi furcsa nincsen, csak az, hogy pont Christophe Gans rendezte. Merthogy Gabrielle-Suzanne Barbot de Villeneuve 1740-es meséje rengeteg olyan témát hordoz, amiből ezért VALAMIT ki lehetett volna hozni, de Gans csakis egy aspektusra koncentrált, a látványra.
Egy régi mese
Egy elszegényedett kereskedő legkisebb lánya kényszerből hozzámegy egy szörnyűséges kinézetű, kastélyában egyedül élő arisztokratához, és később egészen megszereti azt. Lehetne a női sorsről, az önrendelkezésről, az áldozatvállalásról, a változó időkről, erotikáról vagy a torz külsővel való megbékélésről és még nagyon sok dologról értekezni itt, de a rendező egyszerűen felmondja a régi mesét, ami már annyian megtettek. 1946-ban Jean Cocteau a másságról mesélt Jean Marais segítségével, Philip Glass operát komponált köré, a Disney színes-szagos musical készített belőle, de van tévésorozat és tiniverzió is, szóval nem mondhatnánk, hogy egy piaci rés tátongott itt. Gans ehhez annyit tett hozzá, hogy egyrészt két pompásan csengő nevet hozott a produkcióba - Vincent Cassel és Léa Seydoux – és a történethez hozzáírt egy szálat néhány kocsmai gazfickóról, akik feldúlják a Szörnyeteg kastélyát, hogy aztán elnyerjék méltó büntetésüket. És itt villoghatott volna egy horrorrendező. Bár a látványvilág a jókora büdzsének köszönhetően tényleg lenyügőző, az akciójelenetek mégis esetlenek, rosszul komponáltak, és egészen különös módon csak egész pici szerep jut bennük magának az oroszlánfejű szörnyetegnek - akiben szintén nincs semmi ijesztő.
Mi a probléma?
A probléma nyilván nem a suta akciójelenetekben és a hagyományos történetmesélésben rejlik. A filmnek ugyanis nincs közönsége: a kisgyereknek ez túl felnőtt és rémisztő, a felnőtteknek viszont ingerszegény, a tiniknek pedig nem, elég menő. Léa Seydoux ugyan ma a legfelkapottabb francia színésznők közé tartozik, de ez a szerep nem hagy neki túl sok mozgásteret, a már a hasonló korban és környezetben játszódó Farkasok szövetségében fontos szerepet játszó Vincent Casselt pedig teljesen elnyeli maszkja, és csak a történetet újra és újra megszakító álomjelenetekben láthatjuk igazi arcát, de ez aligha elég a rajongóinak, akikből azért nálunk is akadnak szép számmal. És ami a legkínosabb: a cukiság faktort emelendő, bizonyos kutymányok népesítik be az ódon kastélyt, amik a méltó párjai Jar Jar Binksnek a az új Csillagok háborújából és a Harry Potter filmek Dobby-nak a roppant idegesítő animált karakterek panteonjában.
Kiknek ajánljuk?
- Léa Seydoux rajongóinak, mert belőle sokat látni.
- Akiknek minden jöhet, ami kosztümös.
- A régi belsőépitészet szerelmeseinek.
Kiknek nem?
- Vincent Casselt rajongóinak, mert belőle nem sokat látni.
- Akik Disney-ben utaznak, ha meséről van szó.
- Akik szerint egy horrorfilmes maradjon a kaptafánál.
5/10
