Élmény@Otthon - indul a Vörösmarty Színház színházi közvetítéssorozata

Vörösmarty Színház facebook-oldalán április 28-ától minden kedden és csütörtökön 21 órától a színházra vágyó közönség újranézheti sikerdarabjainkat. Az előadások 48 órán keresztül elérhetőek lesznek a székesfehérvári teátrum facebook-oldalán.

Hasonlóan a többihez, a veszélyhelyzetre való tekintettel a székesfehérvári teátrum is zárva tartja kapuit a nagyközönség előtt, azonban ez nem jelenti azt, hogy a színház kedvelőknek nélkülözniük kellene a társulat előadásait, Facebook-oldalukon heti két napon (kedd és csütörtök) online vetítenek dararabokat.

A menetrend a következő:
- Április 28. Kartonpapa (16)
- Április 30. Pillangó (16)
- Május 5. Perelj, Uram!
- Május 7. A fösvény
- Május 12. A Herner Ferike faterja (12)
- Május 14. Három nővér
Első online előadásuk április 28-án 21 órától Tasnádi István Kartonpapa című komédiájának (amit
kifejezetten a székesfehérvári színház felkérésére írt) ősbemutatója lesz. A tavalyi POSZT
versenyprogramjában is részt vevő, Hargitai Iván rendezte előadást óriási sikerrel játszották a
Vörösmarty Színházban, később pedig tv-játék is készült belőle – ezt vetítjük le a színházra éhes
közönségnek.


Érdemes lesz leülni a gépek elé, mert olyan nagyszerű színészeket láthatnak újra viszont, mint Tóth
Ildikó, Egyed Attila, Kiss Diána Magdolna, Pálya Pompónia és Kovács Tamás.

A Kartonpapáról röviden:
Éva nemrég veszítette el férjét, Miklóst. Képtelen elfogadni az imádva-rettegett családfő halálát,
ezért kivágja kartonból. Éva, Miklós és fiuk, Zsolti vendégségbe érkeznek Éva testvéréhez,
Károlyékhoz, a kulturált, értelmiségi, felvilágosult családhoz, hogy megbeszéljék, hogyan osztozzanak
a családi vagyonon. Zsolti bemutatja új barátnőjét, esznek, isznak, vígan vannak.
Íme, egy kis kedvcsináló werkfilm.