Assayas

Váltig esküdözött Assayas Május után című filmjének budapesti bemutatója után, hogy a film nem önéletrajz. Ennek némileg ellentmond az a tény, hogy a film 18 éves, rokonszenves főszereplője, Gilles festőművésznek készül, de közben a filmezéssel is kacérkodik – Assayas eredetileg szintén festőnek készült (anyai nagyapja Pólya Tibor szolnoki festőművész volt) és hát ugyanúgy a filmiparban kötött ki, mint azt látjuk. Persze, ez tényleg lehet a valóság tudatalatti beépülése a költői, alkotó képzelet eresztékei közé. A párhuzam mindenesetre gyanús, még ha nem is szégyellnivaló. Azt mindenesetre elismerte, hogy a cselekmény egyéb részleteinek van valóságalapjuk, ami viszont meg is látszik a filmen, a film szemmel láthatóan széleskörű hitelességén. Assayas amúgy a kortárs francia film egyik megbízható figurája. A Párizs, szeretlek! című, igen kedvelt szkeccs film egyik epizódján kívül én kifejezetten bírtam a hírhedt politikai bérgyilkos Carlos életéről készített mini-sorozatot, valamint a Tiszta című elégikus drogdrámát is.

[img id=411997 instance=1 align=left img]'68

1968 forradalmi hangulatából mi legfeljebb az ukázt hallottuk ki, amely "baráti segítségnyújtásra" Prágába vezérelte a Magyar Néphadsereg illetékes dandárjait, ahol éppen vétkesen szabadon gondolkodó fiatalok fordultak szembe a szocialista államhatalom rideg autokratizmusával. Eközben, a forradalom ideológiákon túlmutató, de mindig az elnyomó hatalom ellen lázadó attitűdjét bizonyítandó, Párizsban éppen hogy baloldali meggyőződésű diákok csaptak össze a De Gaulle jobboldali rezsimjét védő rendőrséggel, iskolai reformokat, de társadalmi változásokat is követelve. Nagy csetepaté lett a vége, melynek visszhangjai a mai napig hallatszanak, a hajdani diákvezérek pedig ma az európai nagypolitika színpadán hallatják hangjukat... '68 párizsi diáklázadása tehát nem ért véget néhány rendőrkokival és sallerral, még bőven tartott '71 tavaszán-nyarán is, amikor e film története zajlik. Gilles és barátai afféle anarchista aktivistákként graffitiznek, szórólapoznak, és ha kell, éjjeliőrökkel vagy rendőrökkel küzdenek meg, estéiket sem moziban és diszkóban (mondjuk, akkor még nem volt diszkó...) töltik, hanem kommunisták és más baloldali meggyőződésű értelmiségiek illegális gyűlésein, szórólapokat stencilezve vagy éppen heves vitákat folytatva a „hogyan legyen” témában. És persze szerelmesek is, mert ugye, nincs szabadság szerelem nélkül.

Nem zsáner

A film azonban nem szuszakolható bele egyik szokásos zsánerbe sem, így semmiképpen nem romantikus dráma, vagy vígjáték, mégha a szerelem egyik központi eleme is. Tulajdonképpen, a kronológiát következetes szigorral betartó, egyenes vonalú fejlődéstörténet a film, de minden különösebb drámai ív, hangulati, érzelmi vagy szellemi katarzis nélkül. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy a Május után érdektelen lenne. Egyrészről Gilles, a központi alak a film cselekményének ideje alatt igen jelentős és igen tipikus szellemfejlődésen megy át, melyet sok hozzá hasonló, szabad és önálló gondolkodást preferáló, saját, igazi útját kereső, vívódó fiatalember átélhetett. Igen jellemző, ahogyan az ebben az életkorban jelentkező természetes kérdésekre adható, első látásra kézenfekvőnek tűnő radikális válaszok hitelüket és értelmüket vesztik, hogyan mélyül el Gilles egyre jobban szíve szerint választott hivatásában és hogyan hoz meg olyan kompromisszumokat, melyek nélkül nem léphet tovább útján. Nagyon szép aztán, és főleg, nagyon személyes, ahogyan a szerelem megjelenik a filmben. Egyszerűek, magától értetődőek, természetesek ezek a jelenetek, melyek néha kacérkodnak a giccsel is, de soha nem csábulnak el. Nem érzem modorosnak azt a szemérmet sem, mellyel Gilles szerelmeinek pikáns részleteit elleplezi Assayas, hiszen más jelenetekben, akár az erőszak explicit képeivel, akár a drogozás különféle módozatainak egzakt bemutatásával, akár mások intim pillanatainak direkt megmutatásával kitűnően ellenpontozza azokat. Kifejezetten üdítő a fiatal színészek sallangmentesen őszinte játéka is. Másrészt pedig a Május után egyfajta elégikus leszámolás is a forradalom illúziójával. Ahogy haladunk előre a filmben, úgy távolodunk el az izzó hangulatú vitáktól, a féllegális politikai aknamunkáktól, a csendes kertek lugasaiban összehajoló értelmiségi világmegváltásoktól és úgy közeledünk az egyéni döntés felelősségvállalásának "felnőttségének" individualizmusához. E csendes félreállás és a saját út megtalálása mellett egyfajta enciklopédiája is a film a ’68-as eszméknek, kulturális toposzoknak és divatoknak. Szép hosszan mutatja Assayas a mai nézőknek, ergo, a mai fiataloknak az akkoriban fontos könyveket, zenéket, azt a felelős társadalmi szerepvállalást, amely már középiskolás korban is áthatotta az akkori fiatalságot. Gondolom, gondolja: Nekünk nem sikerült, de hátha majd nektek...

Kinek ajánljuk?
- Forradalmi gondolatokkal teli fejeknek.
- Petőfi Sándor rajongóinak.
- Akik tudják még, ki volt Syd Barrett és Nick Drake.

Kinek nem?
- Rendpártiaknak és konzervatívoknak.
- Akik szerint, amit szabad a sasnak, nem szabad a kisverébnek.
- Akik saját soruk irányítását inkább a vezérkosra bízzák.

8/10