Ez csak egy játék

Scorsese-t idéző, kifogástalan moziélmény, egy világ, ahol minden nagyobb és színesebb, mint az életben – és ez szórakoztató.

Álmaink

Vannak filmek, amelyek egy jó alapötlettől, egy kiemelkedő színészi teljesítménytől vagy akár egyetlen zseniálisan megkomponált jelenettől válnak közkedveltté. Az Amerikai botrány az a film, amelyből nem lehet igazán mit kiemelni, ugyanakkor minden tökéletesen a helyén van. Látszólag szokásos svindler-film, ami semmivel nem spórol, alapvető szándéka, hogy ránk zúdítsa mindazt a gazdagságot, ami miatt úgy tekintünk a mozira, mint ami álmokat kelt életre. Első osztályú sztárok játszanak szép nőket és jóképű vagy/és extravagáns férfiakat, akik mind olyan ruhakölteményekben járnak-kelnek, mintha egy magazin címlapjáról léptek volna le. Az alakok nagyban játszanak, mint Scorsese hősei, s ugyanilyen volumenű körítést is kapnak a rendezőtől, a forgatókönyven át a jelmezesig mindenkitől, akik együttes erővel tolnak a fenekük alá egy kompletten felépített játszóteret. Nem lesz kult, mert nem réteget céloz, nincs benne tanulság, tragédia vagy provokatív felhang, és megkockáztatom, nem fogjuk emlegetni évek múlva. Itt és most szórakoztat az elképzelhető legprofibb módon, változatos eszközökkel – megérdemelt ováció közepette.

[img id=564848 instance=1 align=left img]De Niro kétszer

Félre ne értse senki, attól mert valamit nem találunk meg egy filmben, még nem biztos, hogy amúgy hiányzik onnan. És nincs itt semmi elmismásolva, ötletes karakterek harcolnak minden erejükkel a szimpátiánkért, sorra hozzák váratlan döntéseiket, miközben egymásról alkotott képük is hol megdől, hol új életre kel. Mintha tényleg valamilyen társasjátékot játszanának, ha te ezt léped én bepróbálkozom azzal, de csak ha a harmadik és negyedik ehhez kedvező feltételeket teremt – ráadásul nem feltétlenül csak kijátszani akarják egymást, hanem valós érzelmi kötődések is nehezítik döntéseiket. Nem koncentrációt igénylő bonyolult, hanem okos, élvezetes történetszövés zajlik, és néha a fal adja a másikat. És nem csak a karakterek játszanak veszélyes játékot, de a színészek is jól láthatóan imádják, amit csinálnak: Christian Bale nagy átéléssel veszi le De Niro évtizedes grimaszait (hogy ő pedig cameózik a filmben, már csak hab a tortán); az akcióhősként megszokott Jeremy Renner egy jóllakott olasz-amerikai polgármesterként páváskodik; míg Jennifer Lawrence, akit eddig gyakorta épp kislányos szerepei akadályozták meg abban, hogy kihangsúlyozza vonzerejét, ellenállhatatlan szexbombaként robban be a többiek lélegzetvisszafojtva felépített kártyavárába.

Ilyen nincs – mégis van?

Végeredményben tehát, ha mégis ki kellene emelni, hogy mitől működik ez az egyébként minden elemében lenyűgöző mozi, akkor mégiscsak a színészek hozzáállását, a karakterekkel való egybeolvadását mondanám. Épp azért, mert senki nem kiszámítható, senki nem egysíkú, mi több, általában még ők maguk sem tudják, mit fognak lépni legközelebb. Kétségek gyötrik őket, felelősség nyomja a vállukat, miközben szeretik is egymást – már amelyik. Rosenfeld (Bale), aki milliókkal vert már át embereket, a legőszintébb féltéssel van felesége és mostohagyereke (!) iránt, még ha nyilvánvalóan a szerelem már rég elmúlt köztük. Ezért nem képes elhagyni a családját, noha ugyanilyen nyilvánvalóan rajong szélhámos múzsájáért. Ott van aztán a Jersey-i polgármester Polito, aki minden korrupcióban ezer örömmel benne van, miközben nem csak mondja, de tényleg segíteni akar városa polgárain. (Ki hallott már ilyet?!) A film azzal a nyilatkozattal kezdődik, miszerint amit látni fogunk, azok egy része tényleg megtörtént. Így az igazi. Lehet, hogy az élet gyakran a legjobb forgatókönyveket dobja elénk, de a legtöbbnek azért elkél a kozmetika.

Kinek ajánljuk?
- Akik tudnak szurkolni viszkis rablóknak.
- Akik kedvelik Scorsese jólesően extravagáns világát és karaktereit.
- Akik végre szexi dögként akarják látni Jennifer Lawrence-t.

Kinek nem?
- Akik mostanság inkább meditatívabb hangulatra vágynak.
- Akik ki nem állhatják a hetvenes évek zenéjét.
- Akiknek nem elég a boldogan eltöltött játékidő, morális mondanivalót is várnak.

9/10