Ezt nézd meg - Tükrök Mohácsi Jánostól

Ezúttal ugyanattól a rendezőtől, Mohácsi Jánostól ajánlunk két előadást: egy magyar vígjátékot és egy amerikai drámát. Az egyiken sokat nevethetünk, a másik megrendít. És hogy mi kötheti össze a kettőt a rendező személyén kívül? Hogy tükröt tartanak elénk, és nem a szebbik / jobbik arcunkat látjuk benne.

Buborékok (Radnóti Színház, rendező Mohácsi János)

Csiky Gergely 1884-ben született vígjátékát nézve arra csodálkozhatunk rá, hogy fejlődjön a technika és változzanak a külsőségek bármennyit, az emberi természetet ezeknél jóval állandóbb anyagból gyúrták.

És még azt sem mondhatjuk, hogy hol van az már, mi közünk nekünk a rongyrázó régi és új földesurak világához. Bár a Mohácsi testvérek ezúttal tartózkodtak a konkrét politikai utalásoktól, a történet mégis áthallásos:

„Nagyzolás, felszíneskedés, egymással való versengés és persze mértéktelen rongyrázás jellemzi a Solmay-család életvitelét, mindez azonban csak annyira lehet stabil és megalapozott, mint a címbéli buborék. Sem munka, sem tehetség, sem vagyon - utóbbi ugyan volt, csak hát nem jött a kör bubi -, így már a darab elején érezzük, hogy az álarcoknak előbb-utóbb le kell hullaniuk. Egyszerűen muszáj történnie valaminek, hisz ami van, az tarthatatlan. Hosszú órákon át nem változik azonban semmi, a család előremenekülve fújja a buborékokat még szebbre, még nagyobbra, mi pedig csak ülünk a nézőtéren, és várjuk a pukkanást” - foglalta össze Dicsuk Dániel.

A Buborékok azonban elsősorban szórakoztató előadás, amelyben a Radnóti remek színészgárdája jól él a darab és a rendezés adta lehetőségekkel. Gazsó György patópáluras családfője, Kováts Adél a végtelenül önző és hűvösen elegáns, egyszerre irritáló és mulatságos feleség, Szidónia szerepében egyaránt emlékezetes alakítást nyújtanak. De a népes família többi tagja, a gyermekeiket játszó Szávai Viktória, Rétfalvi Tamás, Adorjáni Bálint, Móga Piroska és Andrusko Marcella is csupa jól megrajzolt, a mindennapjainkból is ismerős karaktert jelenítenek meg.

Ebben a világban a művészetet könnyen összecserélik a látványos ürességgel: a Szabó Kimmel Tamás által alakított Chupor Aladár élőképet rendez a család tagjaiból, mintha az igazi színház lehetne. Persze, hogy nem az. A Buborékok a Radnótiban viszont igen.

Az előadást január 21-én, 29-én, februárban pedig 9-én, 10-én, 19-én és 20-án láthatják a Radnóti Színházban, minden alkalommal 19 órai kezdettel.

Istenítélet (Vígszínház, r.: Mohácsi János)

Arthur Miller A salemi boszorkányokban az 1950-es évek Amerikájáról írt - történelmi köntösbe, XVII. század végi boszorkányperekbe öltöztetve mondandóját. Hogyan szabadul el a lavina, hogyan lesz néhány iskolás lány felelőtlenségéből és magamentéséből bűnbakkeresés és boszorkányüldözés, hogyan bomlik fel egy addig békés közösség, hogyan dőlnek romba tisztességgel, becsülettel felépített életek?

Mohácsi János rendezői életművében kiemelt szerepe van ennek a drámának, hiszen (Kaposvár és Pécs után) immár harmadszor rendezte meg, ráadásul a szövegét is ketten fordították le a testvérével, Mohácsi Istvánnal. A Vígszínházban decemberben bemutatott előadás talán ezért is annyira komplex, kiérlelt alkotás.

Dicsuk Dániel kritikájában így ír erről a komplexitásról: „Önmagában nem az a különleges, ahogy Kovács Márton zenéje hol fokozza a káoszt, hol pedig mégis képes harmóniát teremteni, részben az egyes szereplők, részben pedig az alkotók és a nézők között. Nem is Khell Zsolt lépcsőzetes díszlete, amely - maradéktalanul kihasználva a hatalmas játékteret - egyszerre alkalmas szabadtérnek, bíróságnak és vesztőhelynek, némi átalakulást követően pedig egy ház belsejének. Mohácsi István és János fordításában, valamint Perczel Enikő dramaturg munkájában sem szokatlan, hogy a dráma lineáris alapanyagát képesek voltak vibráló élettel, a karaktereket pedig hús-vér személyiségekkel megtölteni. Sőt, még csak az sem, hogy a megszokott „mohácsizmusok” (szóviccek, ismétlések, stb.) ezúttal nem csak öncélú humorforrásként vagy épp feszültségoldó és figyelemfelkeltő fogásként működnek, hanem minden egyes elhangzott mondatnak megvan a maga helye és jelentősége "A salemi boszorkányok" történetében. Nem az a bravúr, hogy a főszereplők kifogástalanok, a nagy létszámú mellékszereplő csapat pedig tömegként és (amennyire azt a birkahabitus engedi) individuumként is létezik. Hanem az, hogy mindez az első pillanat és az utolsó hang között eltelt nem kevés játékidő során mindvégig koherens egészként, egyben látható, együtt létező, lélegző, mozgó és beszélő egységként működik.”