A skatulya a legtöbb színész számára átok, amelytől, aki csak teheti, a lehető legrövidebb idő alatt igyekszik megszabadulni, vannak azonban - ha elvétve is - olyan előadók, akik nem teherként élik meg, sőt boldogan viselik az örök időkre rájuk osztott szerepeket. Steve Buscemi vélhetően e kisszámú szerencsés közé tartozik: az egykori brooklyni tűzoltó nagyjából két évtizede játssza a kispályás lúzer különféle variációit, melyek olyan neves amerikai rendezők alkotásait színesítették, mint Jim Jarmusch (Mistery Train), a Coen-testvérek (Fargo, A nagy Lebowski), Tom DiCillo (Csapnivaló) vagy Quentin Tarantino (Kutyaszorítóban). Úgy tűnik, Buscemi kifejezetten kedveli ezeket az általa oly sokszor megformált, élet-sújtotta alakokat: ha nem így lenne, rendezőként nyilván pirospozsgás sikeremberekről és nem olyan életunt, kedves semmirekellőkről készítene filmet, mint amilyen például a Facér Jimmy főhőse.
Buscemi harmadik rendezését ugyanaz az ismerősen nyomott, kisvárosi miliő uralja, mint előző filmjét, az 1996-os Bárbajnokokat, kiábrándultságból azonban mintha több jutott volna e mostani történetbe. Casey Affleck (Ben Affleck testvéröccse) kifejezéstelen ábrázatából már a film első képsorain kiolvasható, mire is számíthatunk az elkövetkező, szűk másfél órában.
Fiatal kora ellenére Jimmy megtört alak, akiben nyoma sincs a lanyha kisvárosi vígjátékok búsképű lovagjainak rejtett romantikájából. A családi házba való visszatérés Jimmy számára a kudarc beismerése is egyben: az írónak készülő fiatalember hiába utazott New York-ba szerencsét próbálni, kutyasétáltatásnál többre nem futotta az erejéből. A kimerült és csalódott fiatalember egy kiadós idegösszeroppanás küszöbén csönget be a szülői házba, ám mielőtt még végképp padlót foghatna, bátyja - aki úgyszintén nem nevezhető az élet császárának - elkeseredésében egy fának hajt az autójával. Jimmy története ettől kezdve a kómában fekvő báty (Kevin Corrigan) és az ágyában fekvő csinos, ám kisgyermekes ápolónő (Liv Tyler) körül bonyolódik, Buscemi azonban nem a történetbonyolításban, hanem elsősorban a hangulatfestésben jeleskedik.
A színész-rendező érezhetően otthon van ebben a munkásemberek lakta, egyszerre lepusztult és takaros világban: a házigazda magabiztosságával mutatja meg e földszintes életforma árulkodó részleteit, s megfigyelőképessége akkor sem hagyja cserben, ha a hús-vér szereplők felé kell irányítani a kameráját.
