Tóth Tamás alkotása az idei magyar mozgóképes szemlén a kísérleti és kisjátékfilm kategóriában indult, s most egész estés műként vetítik a mozikban. A látszólagos ellentmondás a Farkas terjedelméből fakad; a hivatalosan 69 percnyi filmidő éppen a két kategória határán egyensúlyoz: rövidfilmnek hosszú, játékfilmnek rövid. Bemutatása bátor tett a forgalmazók részéről, hiszen éppen a közelmúltból hozhatnánk példát arra, hogy előrelátóan bölcs anyagi megfontolásból szemledíjas alkotás maradt a dobozban.
Nyikolaj Szergejevics egy április végi napon érkezik meg Észak-Szibériába, a manysik és zürjének földjére. (Nyelvrokonaink nevét a filmből idézzük, tudva azt, hogy a hivatalos és a vállalt névhasználat körül vita van.) Bár a férfi fél a repülőúttól, más lehetőség nem áll rendelkezésére. A globális felmelegedés miatt korán beköszöntött a tavasz, a folyók országútként használt jégtakarója olvadásnak indult. Nyikolaj Szergejevicsnek sietnie kell, hiszen a pásztorok napokon belül a nyári szállásra szeretnék hajtani a rénszarvasokat. És addig teljesítenie kell küldetését. A természet rendje ugyanis felborult. A csordát farkasok tizedelik. De nem falják fel az állatokat, csak megsebesítik, és hagyják őket elvérezni. A negyvenes férfi feladata az, hogy megfejtse a titkot, és helyreállítsa a harmóniát az ember, a szarvas és a farkas között. Miért éppen ő? Ezt legfeljebb a manysi, majd zürjén pásztorok tudják. Nyikolaj Szergejevics mindenesetre sokat iszik, kikezd a klubnak nevezett közösségi ház pultosnőjével, majd félig józanon útnak indul. Előbb a szarvasbikák közé megy, de tőlük nem tud meg semmit. Ezután kiviteti magát az erdőbe, hogy éjszaka találkozzon a farkasokkal. Amikor visszatér, közli a pásztorokkal, hogy az ordasok megígérték, hogy ezután csak a darwini előírásoknak megfelelő mennyiségű rénszarvast pusztítják el, és azokat meg is eszik. Ám a harmónia másnapra újra fölborul. A már éppen elutazni készülő Nyikolaj Szergejevics személyes ügyként kezeli a feladatot. Félelmét legyőzve repülőre száll, hogy a nőstényszarvasok között megtudja a titkot. Megtudja, és belehal.
A moszkvai főiskolán végzett rendező több mint tíz esztendeje mutatkozott be a hazai nézőknek, s a debütáló alkotás, a Vasisten gyermekei mindjárt megkapta a magyar filmszemle fődíját. A fekete-fehér, poszteisensteini stílusban forgatott, oroszul beszélő mű új színfoltot jelentett a magyar mozgóképben, és a nagy reményekre jogosító tehetségek közé sorolta Tóth Tamást. Aztán az érdeklődés, a lehetőségek, a szakmai irigység állította akadályok más irányt szabtak a pályának. A rendezőt egyre inkább a mítosz, a folklór, a régi és az új küzdelme foglalkoztatta. Előre megmondhattuk volna, hogy ingoványos, csapdákkal teli útra lépett.
A Farkas egyetlen és nem lebecsülendő erénye, hogy nyelvrokonaink között játszódik. Ez a tény ugyan visszafogottságra int a véleményalkotásban, ám a nyilvánvaló hibáktól nem óvja meg a filmet. Például attól, hogy nem tudjuk, mit látunk. Öko- vagy etnográfiai alkotást, Godot a manysik között típusú abszurdot, keserűre hangolt politikai tanmesét a nagy nemzetek és a kis népek küzdelméről? Csipetnyit mindegyikből, melyek aztán ki is oltják egymást. És ott van a titokzatos főszereplő, akiről a rendező biztosan sokat tud, de elfelejtette velünk megosztani az információkat. És nem segít a narrátor sem, aki a dramaturgiai űröket és zűröket hivatott kitölteni.
Ha talányos filmet akart a nézőknek készíteni Tóth Tamás, akkor éppen a mitológia int óvatosságra. Gondoljunk csak a Szfinxre, aki Théba kapujánál adta fel vérre menő rejtvényét, és Oidipuszra, aki megfejtette a talányt. Az előbbi szörnyethalt, az utóbbi sorsával senki sem cserélne.
