Véres, brutális rock and roll A mestergyilkos, amelyben minden akkorddal egy-egy emberéletet küldenek a másvilágra. Simon West rendező nem sajnálja sem a vért, de még a férfikönnyeket sem, egyedül a jó embereket felejtette ki opuszából.
Eltűnt az az akcióhős, aki valójában egy grállovag, csak a sors galád módon rákényszeríti az öldöklésre, persze csakis jó pénzért. A mestergyilkos című amerikai akciófilmben létezik egy rossz, egy rosszabb, és egy legrosszabb figura. Jean-Luc Godard Kifulladásig című alapműve óta megszoktuk már, hogy van valami kéjes érzés abban, ha a gonosz oldalnak szurkolunk.
A cinikus, sötét alakok körül gomolygó történetben Arthur Bishop (Jason Statham) szakmájának egyik, ha nem a legjobb és legmegbízhatóbb gyilkoló gépe, aki megrendelések sorát végzi el lelkiismeretesen, hiba nélkül. Alaposan felkészül minden bevetésére, semmilyen körülményt nem hagy figyelmen kívül, "csak pontosan és szépen, ahogy a…" – dúdolhatná akár. Láthatóan nemcsak testre gyúr, hanem agyra is, mert sakkmesterek szintjén képes minden lépést előre látni, és célpontjának minden várható megmozdulásáról már akkor tudni, amikor az áldozat még maga sem tudja, hogy mit akar. Csakhogy egyszer elvéti. Nem a lövést, hanem az emberi tényezőt, akit úgy hívnak, Arthur Bishop. A rendező is ugyanúgy babrál ki a nézővel, mint a mestergyilkossal a megbízója, csak mi abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy ezen jót szórakozunk.
Adva van egy akciójelenetekben nemcsak dúskáló film, és azokat nemcsak látványosan, hanem ötletesen is megvalósító professzionális munka. Aztán mégis azon kapjuk magunkat, hogy a film alatt gondolkodunk, ami lássuk be, egy akciófilm során ritka tünemény. A forgatókönyv viszont erre késztet, hogy egy kissé rácsodálkozzunk, miszerint ebben a körben még mindig létezik a betyárbecsület, az adott szó hatalma elvileg még mindig kötelezné a feleket a szabályok betartására. Megsértése ennek a kimondatlan bizalomnak beláthatatlan következményekkel jár, pontosabban halálos következményekkel.
Bishop hogy lelkiismeretét is csitítsa, szárnya alá veszi egy korábbi ex-megbízója és mentora fiát, Bent (Steve McKenna), akit annak rendje és módja szerint kiképez a bérgyilkosság fortélyaira. Habár habitusban és munkafelfogásban is igencsak különböznek egymástól, kettősük halálosan eredményes. Viszont elszámolnivalójuk nekik is van egymással, de erről csak mi, a nézők tudunk, aztán rájövünk, hogy még mi sem. És ez a legfőbb erőssége, hogy csavarokban gazdag, kiszámíthatatlan történettel van dolgunk.
A látszat és valóság filozófiai problémájának művészi kifejtését nem ettől a filmtől várjuk, de alaposan és jól használja ki a történet a kettő ütköztetését, amely persze minden jól felépített kriminek az alapja. A látszatba itt jól belefér, hogy a bérgyilkosok polgárként élik azokat a mindennapokat, amikor éppen nem likvidálnak valakit. Nemcsak szépen gyarapodó bankszámlával, de mára már kihalt tűfejes lemezjátszóval is rendelkeznek, és arról hallgatják a klasszikust, vagy festéssel, mármint vászonra és nem falra, vezetik le a bevetés utáni adrenalin feleslegüket. Nappalijuk berendezése kifinomult ízlésüket dicséri, és családfőként képesek akár maradék emberségüket is aktiválni. Mosolyuk mögött senki nem veszi észre a halálos vigyort. A rendező alaposan kiosztja elvetemült hőseit, és csak egyet hagy meg a legendaképzés hollywoodi gépezetének, minden bizonnyal a folytatásban bízva.
Férfias film A mestergyilkos, de mégsem macsó. A főszerepet alakító A szállító szériából ismert, de először a Guy Ritchie kultfilmekben feltűnt Jason Stathamé az elismerés, hogy ezt a tesztoszterontól duzzadó filmet mégsem érezzük teljesen elvetemültnek. A film zsánere nem enged ugyan nagy játékteret színészi kvalitásainak csillogtatására, és valójában nem is ezért nézünk meg egy vértől iszamós akciófilmet, de Jason Statham a szemével, az arcával játszik, szinte észrevétlen finomsággal, amire csak az igazán tehetségesek képesek. Brit színész, jegyezzük meg nem kis európai büszkeséggel a hangunkban, de ne legyünk igazságtalanok Donald Sutherlanddal sem, aki rövid jeleneti során is élvezeteset alakít jellegzetes mosolyával a szája szegletében. A fia szerepében Steve McKenna tűnik fel, akinek a játékát leginkább az operatőr, Eric Schmidt kamerája emeli meg, amely érzékletesen rögzíti nemcsak az éles helyzeteket, hanem egy embernek a valósággal folytonos harcban lévő belső lelkiállapotát is.
A mestergyilkos valójában beáll szépen műfajának többi produktumai közé, még akkor is, ha egy kisebb széria lesz belőle. De izgalmas története és néhol egészen magkapó képi világa élvezhetővé teszik azok számára is, akik amúgy nem kedvelői az akciófilmeknek
8/10 pont
