A forgatókönyv kiindulópontja az éppen tíz esztendővel ezelőtti esemény: két lány Budapest külterületén egy vízzel teli üdítőspalackkal leütött, majd platformos cipőjével halálra rugdosott egy taxisofőrt. A tett színhelyéről az áldozat autójával távoztak. A belváros felé bizonytalanul, kacsázva haladó gépkocsit a rendőrök megállították, az alig tizennégy éves lányok beismerték tettüket. A bíróság a nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságért kilenc, illetve nyolc és fél évre ítélte őket. Az eset megdöbbentette a közvéleményt, részint az elkövetés brutalitása, részint az elkövetők fiatal kora miatt. És különösen azért, mert a gyilkosok lányok voltak. Néhány napig mindenki döbbenten kutatta az okokat, a felelősöket, mi is történik az országban, a családban, az iskolában, aztán az élet ment tovább.
Az első filmes Faur Anna már most figyelemre méltó erényekkel rendelkezik. Kitűnő a zene, hatásos a főcím- és a záródal, az utóbbit Oláh Ibolya invenciózus előadásában hallhatjuk. Gondár András különösen a zárt térben, a taxibelsőben felvett jelenetekben remekel, és bravúros a gyilkosság fényképezése is. Ne csodálkozzunk azon, hogy a rendezőnő francia fiatalokat hívott meg a címszerepek megformálására. Hiába van szinte minden utcasarkon egyegy színitanoda, tehetséges hazai gyerek vagy tinédzser szereplőt alig lehet találni, filmek sora úszott már el a képzés hiányosságain. Fulvia Collongues és Hélene François szükségszerűen egymásra vannak utalva az idegen nyelvi közegben, s ez a külsődleges tényező csak fölerősíti játékuk hitelességét. Különösen szembetűnő ez akkor, ha kamerába bámuló magyar tizenéves mellékszereplőkkel vannak körülvéve. A felnőtt színészek közül a taxisfeleségeket alakító Fullajtár Andrea és Péterfy Bori kettősét emeljük ki. Hozzájuk képest szólóznak a férfiak. Zsótér Sándor sokadszor és hatásosan játssza el a szent együgyűt, a gyermekéért élő és látens pedofíliában szenvedő taxisofőr apát. Ehhez a magánszámhoz viszont nem igazodik a rendező-színész Mundruczó Kornél. Igaz, hogy Rába Roland, a harmadik taxis megpróbálja áthidalni a kétféle játékstílus közti ellentétet. De többről van szó, mint a színészi játék összehangoltságának a hiánya.
Csak örülhetünk, ha egy rendező napjainkban játszódó, a magyar valóság egy jellegzetes szeletét ábrázoló filmmel mutatkozik be. A fentebb ismertetett történet mint ötletcsíra érthető módon ragadta meg Faur Annát, aki aztán megbízta önmagát, hogy az ötletből kétórás forgatókönyvet írjon. A nehézségek ekkor kezdődtek. Az üresség, a testi és szellemi lepusztultság, a százszavas szókincs, az eleve elvetélt és agresszióba torkolló kitörés vágya képes-e kitölteni a százhúsz percnyi filmidőt? Nem eleve reménytelen a vállalkozás, de bizonyára azokat a nézőket is elriasztotta volna, akik még beülnek magyar filmre. A rendezőnő nem vállalta azt, hogy csupán a címszereplőkre koncentrál, bekapcsolta a történetbe a taxisok közegét is. A kétféle nézőpont azonban kioltja egymást. A részleteiben provokatív, gyakran az ismert jelenségeket új megvilágításba helyező film egésze közhelyszerű. A címszereplőket az alkotók azokra a helyszínekre viszik, ahol bizonyára megfordulnak a hasonló életvitelű lányok, és az történik velük - a gyilkosságot kivéve - mint kortársaikkal. Valami hiányzik, ami személyesen is megérintené a nézőt. A taxisjelenetek pedig széttartják a filmet, a biztosítási csalás mint bevételi forrás, az árleszállított szex legfeljebb azt sugallja, hogy ne ítélkezzünk, hiszen senki sem különb a másiknál.
