Be kell valljam, hogy imádom a szkeccsfilmeket. Izgalmas, játékos forma, számtalan variációs lehetőséggel – egy kis flört a műfajokkal, karakterekkel, egy pillanatnyi elmerülés a megható, elgondolkodtató vagy szórakoztató sztoriban, és egy jópofa csattanót vagy apró katarzist követően már lubickolhatok is akár egészen más atmoszférájú események közt. Igazából mindegy, hogy az alkotó személye vagy egy kiemelt téma, motívum (ún. high concept, mint esetünkben a kanapé) köti össze lazán az epizódokat, a szkeccsfilm sohasem jellegtelen, hanem igazi kulturális könnyűdrog, felpörget, megmozgat, és egyszer csak azt veszem észre, hogy ötleteken agyalok és a várost járva rövid, de velős történeteket fabrikálok.
A szkeccsfilm már csak azért is szerencsés választás, mivel félig-meddig elfogadottan „szabad" neki egyenetlen színvonalúnak lenni. Még a legnagyobb alkotóknak is besikerül egy-egy laposabb vagy felszínesebb fejezet, de ez nézőként egy vállrándítással el is intézhető, hiszen ott van még X másik, amiről beszélni kell, mert hogy mekkora geggel zárták már, vagy mert milyen erős hangulatú volt. A Couch Surf első jelenete végén pedig pont ez jutott eszembe, – azaz, hogy rendben, felütésnek ez elég semmilyen volt, de hát ott van még kilenc másik epizód. És persze Dyga Zsombor is elmondta, hogy fel van ez építve, kérem, mint egy lemez, A-oldal, B-oldal, szóval ennél csak jobb jöhet.
És jött is, Dramaturgia címmel, a kortárs belpolitikai eseményekre kikacsintva, Gyabronka József és Takátsy Péter zseniális alakításával. Itt minden együtt van, amitől jó egy fejezetet: izgalmas alaphelyzet, amiben feszes, gördülékeny dialógusokkal épül fel a disztopikusan fullasztó külső valóság, a már említett színészi jelenlét és a jelenethez illő stilizált, mégis valószerű minimál környezet. A Dramaturgia személyes indíttatású pofon a direktor részéről, amiben görbe tükröt állít a cenzúrának, az áthallások azonban nem idegenítenek el a film egészétől, könnyedén és egyszerűen marad a jelenet szerves része a lezáró csavar is. Aztán persze ott van a frivol kikacsintás a borzongás felé, A folt hátán folttal. Éppen csak egy skicc, amiben Dyga megelőlegzi a misztikus és pszichohorror lehetőségét is – aztán, hogy sűrűsödne tovább a történet, ő csendesen kilép belőle, baljós nyugtalanságot hagyva maga mögött. szürreális felé haladva végül nem lehet kihagyni a záró epizódot, ami szó szerint a Pokol kapujába kalauzol, ahol Tamási Zoltán ördögi recepciósa fogadja Anger Zsolt és Balsai Mónika párosát. A szatíra felé hajló jelenet tere egészen lecsupaszított, már-már a színházi közvetítéseket idézi, ami éppenséggel zavaróvá is válhatna, ha nem lenne annyira szórakoztató a három színész alakítása.
És igen, Dyga Zsombornak sikerült olyan színvonalas színészgárdát összeállítania, ami önmagában elviszi a filmet. Fullajtár Andrea, Hámori Gabriella, Nagy Zsolt vagy Elek Ferenc például akkor is jók, ha amúgy semmi értelme a jelenetüknek. Mert a Couch Surfnek ez az egyik fájdalmas pontja: több a rossz vagy kiforratlan fejezet, mint a jó vagy felhőtlenül élvezhető. A Lecserélve például helyes kis rész lehetett volna, de nincs lezárva, kifullad, a párizsi jelenet pedig értelmezhetetlenül lóg le a film egészéről, a múzeumi epizód szintén. Itt nemcsak arról van szó, hogy a jelenetek koncepciója nem világos vagy éppen túlságosan is egyértelmű (csak érdektelen), hanem hogy például éppen a központi összefogó elem, a kanapé marad kihasználatlanul. A dramaturgiai funkcióját csak néhány fejezetben tudta megőrizni, a többi beszélgetés máshogy is megtörténhetett volna (székben, ágyban fekve, állva, sétálva), így a figurák esetenként merev mozdulatlanságra kárhoztatva ücsörögnek. A másik, nézőként jóval idegesítőbb problémát a párbeszédek minősége okozza, mármint hogy túlnyomó részük nemcsak hogy túlírt, de életidegen, hiteltelen, hihetetlen és barokkosan sok. A forgatókönyvért Köbli Norbert és Mészöly Ágnes mellett a rendező is felel, így a rossz dialógus lassan klasszikussá váló, magyar filmes betegsége kellemetlen meglepetés a Couch Surf esetében. Tényleg érthetetlen, hogyan adhatott Dyga ilyen mondatokat színészei szájába, amikor korábban olyan darabokat tett le az asztalra, mint például a Köntörfalak, aminek egyik friss és felszabadító sajátossága éppen a természetes, jól megírt párbeszéd volt.
A mai magyar filmeket elnézve azért a Couch Surf mindenképpen a jobban közé tartozik. Nem jó igazán, de nem is rossz, és végső soron szórakoztató: jók a színészek nagyon, és a szkeccsek zöme így vagy úgy, de megjárja. Csak kellett volna az egészbe még egy kis munka – az ötleteket és a szövegeket igényesebbre csiszolni.
