Kis túlzással, és főleg így karácsony felé olyan érzése van az embernek, hogy legalább annyi animációs film készül mint élőszereplős. Nyilván nem, de ilyenkor a forgalmazók kedvezni akarnak az ifjabb nemzedékek ízlésének, ezzel egyetemben ők is szeretnének minél nagyobb összeget kicsenni a szülők pénztárcájából, így amerre nézünk, animációt látunk. Az ifjabb nemzedék elsősorban erre kattan, köszönhetően talán az egyre szélesebb körben alkalmazott elektronikus bébiszitternek, a televíziónak, ezen belül is pedig a rajzfilmcsatornáknak. Franklin, a kis teknősfiú történetei elsősorban ezeken a csatornákon jutottak el csemetéink érdeklődési körébe, másodsorban persze a járulékos könyvkiadásokban is. Paulette Bourgeois történetei világszerte hódították meg a gyermekeket, melyekhez Brenda Clark rajzolt édes figurákat. Ezek egyikéből, a Franklin és a Teknős-tó kincse címűből készített egész estés rajzanimációt Dominique Monfery.
A kanadai francia Monfery a helyi Disney-csapatban szerezte rajzfilmes ismereteit, részt vett több Oscar-díjra jelölt produkcióban is, így talán nem meglepő, hogy a Franklin... is ennek a hagyományosabb iskoláját követi, nem pedig a divatos 3D-s, felnőtt közönségnek szánt utalásokkal telezsúfolt családi mozikét. Ott vagyunk közvetlenül Micimackó szomszédságában, két lépésnyire a Százholdas pagonytól. Itt is állatok vannak animálva, azaz lélekkel megtöltve, csak éppen itt a főszereplők teknősök, akik békésen élnek szomszédaikkal, az erdős-zsombékos vidék állataival, a hóddal, a csigával a mackóval, kis varjúval és a többiekkel. A Franklin mesék egy-egy kalandját jelentik a kis teknősfiúnak, amelynek átélésében mindig tanul valami fontos EMBERIT, amitől jobb lesz. Talán kevesebb szellemmel elmesélve, mint azt tette volt A.A. Milne (és főleg Karinthy Frigyes, mint fordító!) a szomszédban, de a célközönség még úgysem fogja észrevenni az efféle nüánsznyi különbségeket.
Egyszóval egy kedves kis Micimackó-parafrázissal van dolgunk, így a gyermekeik lelki épségéért jobban aggódó szülők is nyugodt szívvel elvihetik csemetéiket, nem lesz semmi modern, elvont vagy aberrált, mint azt sok "tilos" rajzfilmcsatornán látni. Szép, kerekded, édes figurák bájos bumfordisággal bukdácsolnak át az élet amúgy olyan komoly kérdésein, mint az igazmondás, a hűség vagy a halál, de úgy, hogy abban garantáltan nem lesz semmi, amely káros (kóros) irányba mozdítaná a tiszta gyermeki lelkeket.
Ez egyben azt is jelenti, hogy az efféle történetmesélés idősebb, "fertőzöttebb" korúaknak már valószínűleg lagymatagnak fog tűnni. Szerény jóslatom szerint 9-10 évesek már lekicsinylő mosollyal fogják nyugtázni a tuti nyerőnek hitt ajánlatunkat, miszerint:
Nézzük meg a Franklint!
De Apu/Anyu, az dedósoknak való!
4-6 évesek viszont valószínűleg szívükbe fogják zárni a kis teknősfiú nagy mozifilmjét éppúgy, mint a rajzfilmcsatornás részeket, illetve a könyveket. Jó választás lehet a film amolyan békebeli vasárnap délelőtti matinéhoz is, neveljünk így majdani mozirajongó honpolgárokat! - felkiáltással.
