George Clooney jobb rendezőnek mutatkozik be első filmjével, mint amilyennek az ember egy dédelgetett sztárról gondolná, de azért nem elég jónak ahhoz, hogy lelkendezzünk felette. Az tény, hogy nem szimplán újfajta babérokra vágyott, hanem valamit el akart mondani a saját közege, a szórakoztató nagyipar kulisszák mögötti világáról. Ha úgy vesszük, az Egy veszedelmes elme vallomásai című filmjében a mostanra már a mi világunkat is elöntő gagyi születésének pillanatát, hogy ne mondjuk: a Made in America televíziós csatornalé első felbugyogását viszi vászonra. A film alapját egy Chuck Barris nevű, a múlt század második felében felbukkant nevezetes média-szereplő önéletrajzinak mondott könyve szolgáltatta. A könyv és a film igazi pikantériája azonban nem az "úfajta" televíziós szórakoztatás ordenáré formáinak születési körülményeiben rejlik, hanem abban, hogy a könyv szerzője - aki név szerint szerepel a film főhőseként - azt állítja magáról, hogy népszerűsége csúcsán a CIA ügynökeként parancsra gyilkolt. Ez azért több mint bizarr kettős életre utal, a filmen azonban csak mint bizarr kaland jelenik meg. Szórakoztató elem, még ha Clooney és főszereplője, Sam Rockwell nem játszik is szerecsenmosdatásra. Az a baj, hogy semmire nem játszik. Még arra sem, hogy egyaránt mocskos vagy félig-meddig kényszerpályás játék folyik mindkét szinten. A jó hollywoodi szabályok szerint ugyanis egy egyszemélyes főhős meg kell hódítsa a nézői szíveket, ha másként nem, legalább a bukásában legyen valami emberi. Clooney-t erre azért nem vitte rá a tisztessége, filmje megmaradt bizarr jelenetek sorának, anélkül, hogy főhőse bármelyik énjébe valójában bepillantást engedett volna.
